A Wattpad magyar nyelvű profilja: @AmbassadorsHU

Halihó!
Amit rólam érdemes tudni... azt nem fogom itt most elmesélni. Ha valami érdekel, írj nyugodtan, szívesen válaszolok (:

De ha már itt vagy, egy kis segítséget szeretnék kérni, mégpedig az összes WP-n elérhető történetemmel kapcsolatban.
Már többen is észrevettétek, hogy az itt publikált történetek, fejezetek még kezdetleges fázisban járnak. Mivel elég sok olvasónak tetszik ez az egész, kezdem komolyan gondolni, hogy kiegészítem, kijavítgatom, hogy végül megkaphassák a végleges formájukat. Ebben lenne szükségem egy kis segítségre (vagyis igazából sokra).

Tehát a lényeg: Ha nem nagy kérés, szeretném, hogy ha olvasás közben egy olyan részhez értsz, ami nem egyértelmű (például hogy mit ki mond) vagy nem eléggé részletes, jól leírt vagy nem leírt vagy akármi, amivel szerintd jobbá lehetne tenni, azt jelezd nekem valami módon!

Vagy ha bármit hozzáfűznél az éppen olvasott bekezdéshez, részhez, akár az egész történethez (: Véleményt, építő kritikát... Akár azt, milyen érzés kerített hatalmába vagy milyen kérdés(ek) merültek fel benned olvasás közben. Előre is nagyon szépen köszönöm, ha így részt veszel az alkotásban! Tényleg sokat segítesz vele 💚

Sz
  • Somewhere in Hungary 🇭🇺
  • JoinedOctober 15, 2016



Last Message
SzirkaNE SzirkaNE Jul 04, 2021 01:45PM
Kedves Mindenki!Végre meghoztam a Méreg (első szakaszának) átiratát Méregváltó címen.Tudom, kicsit sokáig tartott, de remélem, nem okoz majd csalódást mindannak, aki már várta (:A részek végre ren...
View all Conversations

Stories by N. E. Szirka
Méregváltó (Sophia Gift I.) by SzirkaNE
Méregváltó (Sophia Gift I.)
Szofi szomszédja egy tündér, a legjobb barátnője vámpír, minden teliholdkor egy falkányi farkas árasztja el a...
ranking #3 in fantasy See all rankings
Farkasok (vázlat) by SzirkaNE
Farkasok (vázlat)
A Farkasokról már mindenki hallott, még az emberek is. Ők a legjobb zsoldosok nemcsak a saját falkájukban, ha...
ranking #11 in falka See all rankings
Vaskarmok by SzirkaNE
Vaskarmok
A Háborgó-hegyek törzsei közt kóborló Csepkének gyermekkora óta leghőbb vágya, hogy találjon egy táltost, aki...
ranking #99 in sárkány See all rankings
1 Reading List