Baby || lwt ||

04

- Vesszek meg, nem látok semmit ! - mondtam kicsit haragosan Malvin-nek, aki egy szemfedőt rakott rám. Legnagyobb problémája az volt, hogy átlátok rajta, ha kinyitom a szemem és ezzel annyi a meglepetésnek.

- Ha hazudsz, ez lesz az utolsó születésnapod. - fenyegetett, mire én felhúzott szemöldökkel néztem volna rá, de ugyebár nem igazán sikerült bármiféle arckifejezést kicsikarnom.

- Tudtad, hogy nagyobb az esély arra, hogy a szülinapodon halsz meg, mint bármely más napon ?

- Te honnan tudsz ilyeneket ? - csak megrántottam a vállam, majd úgy válaszoltam.

- Sokat olvasok. William Shakespeare is akkor halt meg.

- Az ki a franc ? - magam előtt láttam értetlen fejét, miközben a vezetésre koncentrál.

- Egy angol drámaíró volt. Tudod, Rómeó és Júlia. - válaszoltam, majd ennyiben is hagytuk a témát. Mivel a szemeim sötétben voltak hosszabb időn keresztül, teljesen elálmosodtam. Sőt, még el is aludtam volna, ha nem fékez egy nagyot a sofőröm.

- Megjöttünk, kiscsillag. - kábán helyeztem magam normális ülő helyzetbe, hogy ki tudjak szállni a járműből. Egy pillanat múlva barátom már a nyitott ajtón segített kilépni, és amilyen kedves egy lélek, még a ruhámat is megigazította közben.

- Nagyon nagy a csend. Biztos, hogy nem megölni hoztál valami lepukkadt házhoz ? - tettem fel a komolynak szánt kérdést, de ő csak nevetett rajta. Idő közben tettünk előre jópár lépést, valamint lépcsőfokot is.

- Oké, leveheted. - így is tettem. A hirtelen fény ami rám volt irányítva azonnal kiégette a retinámat, de a dobhártyám is beszakadt. Az összes jelen lévő ember egyszerre kiáltotta, hogy 'Boldog szülinapot, Darcy !'.

Mosolyogva tátottam el a szám a látványon. Egy nagyobb emelvényen álltam, előttem minimum ötven ember és minden második a telefonját vagy a kameráját szorongatva kattogtatta a képket. Egy csodálatos kertben voltunk pavilonokkal, fehér terítős asztalokkal és medencével.
Bambulásomból legjobb barátnőm rántott ki.

- Naa, hogy tetszik ?

- April, ez mesés ! Köszönöm, amiért ezt megszervezted. - hálámat egy szoros öleléssel fejeztem ki, majd lesétáltam a dobogóról, hogy üdvözöljem a vendégeket.
- Istenem, de jó látni titeket. - szorongattam magamhoz rég nem látott unokatestvéreimet, Mia-t és Matt-et. Gemma néni sokáig nem szeretett volna gyereket, de mikor megtalálta az igazit idejét érezte neki. Matt és Mia 10 évesek és attól függetlenül, hogy ikrek, semmiben nem hasonlítanak.

- Boldog szülit, Darcy ! - a szöszke fiúnak mindig is volt egyféle rajongása felém, de szerintem sokakkal van így. Ritkán találkozunk, de akkor nagyon jókat játszunk és szórakozunk. Sokszor vittem őket magammal fotózásokra, amiknek a végén velük is csináltam mindig párat, persze Gemma beleegyezésével. Ahogy egyre idősödtek sokszor ébredtem arra, hogy az éjszaka közepén csörgött a telefonom, merthogy ők mesélni szerettek volna valamit, én pedig fáradtan de boldogan hallgattam szapora csacsogásukat egészen addig, amíg édesanyjuk el nem kezdi keresni telefonját.

- Köszönöm szépen, nagyon aranyosak vagytok. - elvettem tőlük a bekereteztetett rajzokat és elküldtem őket sütit enni.

- El sem hiszem, hogy már tizennyolc vagy. - jelent meg hirtelen apa. Keserűen elmosolyodtam, hiszen tudtam, hogy ez egy érzékeny téma nála. Mindig is az volt a baja, hogy túl gyorsan megy az idő én pedig egyik napról a másikra felnőttem.

- Apu, tudod, hogy mindig is a te kislányod leszek. - már éppen megszólalni készült, amikor megcsörrent a telefonja, amit muszáj felvennie.

- Szívem, borzalmasan sajnálom, de mennem kell.

- Semmi gond, apa. Úgyis van itt egy rakat másik ember akikkel foglalkoznom kell. - adott egy puszit a hajamba, majd elsietett az autójához.

- Te vagy a legfontosabb neki, csak nem tud nemet mondani. - ismét meglepetésként ért egy újabb személy felbukkanása, majd amikor megfordultam ismét csak egy rég nem látott ismerős bukkant fel.

- Louis bácsi ! - rohantam felé, már amennyire tudtam a ruhámban és cipőmben és szó szerint a karjaiba vetettem magam. Fejem búbja körülbelül az orráig ért, így fejem könnyen a vállára tudtam hajtani.

- Isten éltessen, csajos !

- Gyorsan öregszek. - mondtam nevetve, mire ő csak a szemét forgatta.

- Hát még én.

- De te nem is vagy olyan öreg, Louis bácsi.

- Ha tovább bácsizol nagyon is annak fogom magam érezni.

- Rendben, akkor mostantól simán Louis vagy. - mondtam nevetve, ami őt is mosolygásra késztette. Szeme körül megjelentek a nevető ráncok, amik bárhogyanis, de nem tették idősebbé megjelenését. Egy szürke öltönyt viselt, borostája pár napos lehetett és haja tökéletesen be volt zselézve.

- Már rég elhagyhattuk volna azt a borzalmas jelzőt.

- Igaz. Na és mesélj, már olyan rég beszéltünk. - mivel a rokonok és barátok mind elfoglalt emberek, ritka az, amikor tudunk egy normális mondatot váltani. Egyszer egyikünknek kell rohanni ide, aztán a másiknak oda. Teljes a káosz ilyen téren.

- Nem igazán van mit mesélnem, ugyanaz van velem is mint Harry-vel. Stúdiózás, dalszöveg írás.

- És ezeken kívül ? - értetlenül pillantgatott rám, azokkal a kék szemekkel, amiket mindig is irigyeltem a Tomlinson-családtól. - Barátnő ? Freddie ? Kutyus ?

- Oh, hogy ilyenre gondoltál. Freddie otthon van Londonban, lesz valami meccse és arra edzenek. Brutus egy rosszcsont, mint mindig. Egy hatalmas gödröt ásott pár napja, pedig két percre ha magára hagytam. - mindketten nevettünk Louis kutyájának vicces akcióján, közben pedig az italos pult felé igyekeztünk. Ezután nem úgy látszott, mintha mondani akart volna bármit is, de engem nagyon is érdekelt, hogy milyen a szerelmi élete. Régebben, mikor még ebből az egészből nem nagyon tudtam felfogni semmit, nekem mesélte el ezeket. Csupán pár éves voltam, de én adtam neki tanácsot, hiába mondta neki apa, hogy hagyjon engem ezekkel.

- Volt mégegy kérdésem.

- Reméltem, hogy elfelejted.

- Miért, ennyire rossz a helyzet ? - valahogy nem tudtam elképzelni, hogy Louis Tomlinson-nak ne legyen valakije. Ő maga volt a tökéletesség; gyönyörű hang, Napot megszégyenítő mosoly, aranyos pofi, csupaszív természet... Mégis szingli.

- Már vagy négy éve rossz a helyzet. - vallotta be halványan nevetve.

- Eleanor-ral azóta se beszéltek ? - fejrázás - Danielle ? - ismét - Briana ?

- Csak Freddie miatt.

- Tudod mit ? Kerítek én neked valakit. - ajánlottam elszántan. A férfi meglepődve nézett rám, amit igazából meg is értek. Pont én, akinek még soha nem volt senkije ?

- Nem sértésből, de hogy akarod ezt... - nem hagytam, hogy végig mondja.

- Majd azt én tudom. - legalábbis hamarosan kitalálom.

Nem kellemes azt látni, hogy a szeretteink boldogtalanok. Számomra mások boldogsága mindig előbbre való, mint a sajátom. Ezért is szeretnék Louis-nak segíteni, hiszen látom rajta, mennyire bántja ez a dolog. Tekintve, hogy elég nagy az ismerettségi köröm, megpróbálok majd a szempontjai szerint találni valakit. Hiszen ha valaki, akkor Louis Tomlinson megérdemli, hogy szerelmes legyen.