A Nefilim [ SZÜNETEL ]

6. fejezet

Már nagyon sötét volt odakint mire hallottam, ahogy bejön. Alvást szimuláltam és csak elképzelni tudtam, ahogy a vaksötétben járkál majd fáradtan bedől az ágyába és három percen belül már alszik is. Hát, mit ne mondjak elég felelőtlen, hogy simán elalszik úgy, hogy én is itt vagyok. Vajon ennyire nem fél tőlem? Vagy lenéz? Vagy annyira magabiztos, hogy azt gondolja meghallja ha megtámadnám? De lehet, hogy simán csak elfelejtette, hogy egyáltalán itt vagyok... Megcsóváltam a fejem. Kár, hogy ezt már nem tudjuk meg... Felültem és csak néztem a sötétben, ahogy ütemesen emelkedik a mellkasa majd süllyed. Vártam, hogy még mélyebben aludjon és amikor átgurult a hozzám közelebbi részre, eljött az idő. Némán felálltam és egy hang nélkül mellé léptem úgy, hogy még a lánc sem csörrent meg.

Csak álltam felette és néztem ahogy békésen alszik. Vonásai most teljesen kisimultak voltak és olyan fiatalnak látszott, előtte lenne még az egész élet... De tudom, ha most nem teszem meg, sok féllény a klánomból miatta fog meghalni, a két keze által vagy a kiadott parancsai miatt. Tíz körmével ragaszkodik a vélt vagy valós sérelmeihez és Hanna minden áron való megtalálásához. Ebben a legrosszabb, hogy ha nem teszem meg akkor ettől a perctől az összes élet, már az én lelkemen fog száradni... Ezt pedig nem hagyhatom! Csak hozzáérek és vége lesz... Véget ér ez az egész rémálom egy időre... Ha megtenném, akkor talán szétesne a klánja... Ha megölöm akkor nem keresnék Hannát többé, védve lenne az összes veszélytől és ha megölöm, csak egy Feketével lenne kevesebb, nem kár érte! Itt a remek lehetőség és én mégis vacillálok.

Az eredeti terv, amit Olive talált ki, teljesen jó volt és úgy látszik igazuk volt, tényleg nem nekem kellett volna jönnöm de tegnap nem volt más választási lehetőségem! Én voltam közelebb Elizához! Talán az Úr akarta így vagy teljesen véletlenül alakult így, de egy dologban száz százalékosan biztos vagyok, mégpedig abban, hogy Ariel irtó dühös rám, hogy meg mertem ezt tenni.... Látom is magam előtt ahogy a láng vörös haja az égnek áll a hír hallatán... De hát én nem is tehetek róla! Elkaptak volna mindenkit, így meg csak engem. Bahh. Ezért tuti kinyír ha haza érek! Remélem tudja, hogy nem kell aggódnia, tartom magam az ígéretemhez. 

Még mindig csak álltam ott az ágya mellett mint egy birka és már tudtam, hogy túl sokáig agyalok ezen. Most már teljes szívemből kívántam, hogy bár most inkább Rose lenne itt helyettem... Ő volt a legmegfelelőbb erre a feladatra de valamiért én voltam a legkíváncsibb erre az egészre... Késztetésem volt látni Őt... Annyi történetet hallottam már erről a helyről. Klánjukról. Róla. Kicsit félrebillentettem a fejem. A képen, amit láttam, idősebbnek tűnt. – szívem összeszorult és teljesen bekönnyeztem. – Most jöttem rá, hogy mennyire is befolyásolnak az érzéseim. Mióta először összenéztünk érzek valamit iránta, mintha vonzana magához és ez akadályoz meg abban, hogy megöljem. Kíváncsi vagyok, hogy vajon miért történik ez és ez hová fog vezetni...

Lemondóan sóhajtottam egyet és legördültek a könnycseppjeim. Most persze békésen alszik, ébren meg dühkezelési problémai vannak... Bevillant, ahogy megszorítja a sebesült karomat és a fájdalomra, amit miatta éreztem. Miatta van ez az egész! Egy pillanat alatt dühös lettem rá és ez segített! Éreztem, ahogy kezd megszületni bennem az elhatározás...  Lassan a karja irányába nyújtottam a kezem, és ahogy egyre közelebb értem hozzá úgy fogyott el a dühöm ezzel arányosan, egyre lassabban közelített felé a tenyerem. Abban a pillanatban, amikor meggondoltam magam és megállítottam a kezem felette, hirtelen felnyúlt, megragadta az alkaromat és felnézett rám. Fájdalom volt az arcomon és addigra már teljesen eláztattam a bőrömet a könnyeimmel. Ettől egy pillanatra megfagyott de hamar észbe kapott és elkapta a másik kezével a másik csuklómat és berántott az ágyába. Lefogta mind két karomat és rám nehezedett. Tanulmányozta az arcomat és látszott rajta, hogy nem érti.

– Mit akartál csinálni? – kérdezte kíváncsisággal telt sötét szemekkel.

– Nem akartalak felébreszteni de nagyon fáj. Nem bírok aludni... – válaszoltam neki sírva. Teljesen ki voltam borulva, csak nem attól, amit mondtam neki. Félrenéztem és folytattam. – Van fájdalomcsillapítód?

Ezen teljesen meglepődött, gondolom nem erre számított vagy ezt a kifogást még nem hallotta. Végignézett rajtam és a rántástól a felsőm alja felcsúszott a köldökömig és így több látszott ki belőlem mint szerettem volna.

Amikor ezt észrevette akkorát sóhajtott, hogy még engem is megcsapott a légmozgás. Válaszul én is végig pásztáztam rajta a szememet és Istenem, mennyire tetszene ez a felállás, ha nem a legnagyobb ellenségem lenne. Lehet, hogy Ő is ezt gondolja? Tekintetünk összefonódott és csak néztük egymást. Bőre égette az enyémet és kezdett igazán melegem lenni. Nem értem miért vonzódom hozzá ennyire és ez a rejtély kezdi elvenni az eszemet.

Megadóan feküdtem alatta és érezte, hogy nem tanúsítok ellenállást. Bólintott egyet és lemászott rólam. Lassan felültem, lábaimat felhúztam és törölgetni kezdtem az arcomat, miközben ő elsétált a bőrdzsekijéig és a zsebéből kivett egy levél gyógyszert. Odajött hozzám és felém nyújtotta.

– Ez egy elég erős fájdalomcsillapító, kettő elég lesz belőle! – mondta, én pedig nyúltam érte és egy másodpercig összeértek az ujjaink, amitől rögtön zavarban jöttem. Összenéztünk és tudtam, hogy számomra ez az este, ennél is kínosabb már egészen biztosan nem lehet...

– Köszi. – hálálkodtam neki röviden és kiültem az ágy szélére. Kiszedtem két szem gyógyszert, betettem a számba és a két kezembe gyűjtöttem egy kis vizet, amit rögtön kiittam. Remélem gyorsan hatni fog és hamar véget vet ennek az estének mert már nagyon elegem volt belőle. Persze, legbelül tudtam, hogy igazából magamra haragszom de most könnyebb volt mindent és mindenki mást hibáztatni mint bevallani magamnak, hogy mennyire inkompetens vagyok. Csalódtam magamban és a Klánomat is csúnyán cserben hagytam ezzel, nem tudom, hogy fogom ezt a hibámat kijavítani. Már most félek attól a perctől, amikor a lányok szeme elé kerülök majd, és tudom hogy nehezen fogom megmagyarázni nekik, hogy miért is hagytam ki egy ilyen remek lehetőséget...  

Közben megsüllyedt az ágy másik részén a matrac és akkor esett le, hogy én még mindig az ágyában vagyok. Hirtelen felpattantam, majd levágódtam a sarokba. Visszanéztem rá és még mindig csak ült ott. Vajon mire gondolhat? Biztos, hogy mennyire gyenge és béna vagyok...