Scam (Tower of god ff)

14. rész

Kinyitottam a szemem és pislogtam párat, hogy kiélesedjen a látásom.
Különösen nyugodt éjszakám volt, ezúttal nem volt semmilyen rémálmom. Visszagondoltam rá, hogy mi történt tegnap és ki hozott ide, de nem emlékeztem már semmire azután, hogy leestem a lépcsőről. A telefonomért nyúltam volna, de meglepetten tapasztaltam, hogy nincs a zsebemben. Az ágy szélén találtam meg. 5:04 percet mutatott. Megnyitottam az üzeneteimet és azon belül is, amit Androssi írt.
„Később érek vissza, Anaak befogott csicskásnak.”
„Bocsi, valószínűleg ma már nem megyünk a koliba. Elég messze vagyunk és hamarosan tíz óra. Majd holnap mesélek”

Akkor ezért nincsenek itt. - gondoltam. Bementem a fürdőbe megmosni az arcom. A karikák eltűntek, így sokkal tisztábbnak látszott az egész. Miközben néztem magam a tükörben vettem észre, hogy nincs rajtam a nyakláncom. Ijedten szaladtam vissza az ágyamhoz, hátha leesett, de nem volt sehol.
- Ne, ne, ne, ne! Nem lehet igaz! Nem veszíthettem el! Csak azt ne... - ültem le  a fejemet fogva az ágyamra. Vettem pár mély levegőt és átgondoltam a tegnapi napomat. Az órák végéig, biztosan rajtam volt. Talán... Mikor elestem!
Gyorsan átvettem a ruháimat. Még mindig a tegnapiak voltak rajtam. Bepakoltam a könyveimet nem törődve azzal, hogy egy házim sincsen kész. El akartam indulni, mikor rájöttem, hogy még csak fél hat van és nyolckor kezdődnek az órák.
Visszaültem az ágyamra és a kezembe temettem az arcomaz.
Hogy lehetek ilyen szerencsétlen? Bármit csak a nyakláncot ne... Mindenképpen meg kell találnom.
Amíg vártam, úgy döntöttem megcsinálom a házi feladatokat amiből volt bőségesen, így el is ment az idő.

Fél nyolc felele a szobatársaim is megérkeztek, teljesen kész voltak már, igazából csak a táskájukat kellett visszajönniük. Útközben az első órs felé Androssi elmesélte, hogy Anaak miket csináltatott vele és azért nem jöttek a koliba tegnap, mert egy elég messzi helyen edzettek és Androssinál kellett aludniük különben nagyon leszidták volna őket, ha 10 után érkeznek be. Én is elmondtam, miket csináltatott velem Khun, kivéve a könyves esetet.

Matekóra végeztével visszamentem oda, ahol tegnap elestem, hátha ott hagyták az ékszert, de sajnos nem így történt. Megfordult a fejemben, hogy mi van, ha ellopták? - de megpróbáltam elhessegetni ezt a gondolatot. Ha megtudnám, ki vitt vissza talán egyszerűbb lenne, viszont nem akartam híresztelni ezt az ájulásos dolgot ezért az sem volt megoldás, hogy mindenkit végigkérdezek.

Egész álló nap azon agyaltam, hogy kéne visszaszereznem a nyakláncomat, de kezdtem feladni és egyre jobban aggódni. Inkább a telefonomat, a tankönyveimet vagy bármi mást veszítettem volna el, de ne ezt.

- Még el kell mennem valahova, majd a koliban találkozunk. - szóltam Androssinak az órák végén majd futottam vissza a lépcsőkhöz. Az egész tegnapi utamat végigjártam, még a tanárnő termébe is bekopogtam.
- Igen? - szólalt meg bentről, majd benyitottam.
- Elnézést, de tegnap segítettem a könyveket vinni és útközben valahol elejtettem a nyakláncomat, nincs itt?
- Én nem láttam semmit, de gyere be, nézz szét, ha szeretnél. - elfogadtam az ajánlatot és beléptem, de akárhol nézelődtem, nem találtam. Sóhajtottam egyet és mentem ki a teremből.
- Köszönöm szépen.
- Sajnálom, hogy nem találtad meg.
- Áh, mindegy... Majd... Valahogy megoldom.

Ezután lementem a lépcsőkön, még mindig figyelve minden apró zugra. Habár igaz, ha ilyen feltűnő helyen volt, valaki biztosan elvitte. Mikor leértem, szomorúan tapasztaltam, hogy tényleg nincs sehol.
- Mit keresel ennyire? - szólalt meg mögöttem Khun.
- Semmi közöd hozzá! - morgolódtam és mentem tovább.
- Azért valamennyi mégis van, ha ahhoz kapcsolódik, hogy tegnap elájultál.
Megtorpantam.
- Honnan tudsz te arról?
- Én cipeltelek vissza a szobádba.
Ennek hallatán csöndben maradtam.
- Na?
- A nyakláncom... Eltűnt a nyakláncom!
- Óh, az a fehér? A földön volt és amíg felhoztalak zsebre tettem, de végül elfelejtettem odaadni. - mondta és már  a kezében fogta az említett tárgyat. Azonnal odarohantam és elvettem tőle.
Megpróbáltam feltenni a nyakláncot, de nem tudtam rendesen összekapcsolni hátul. Nagyon kínosan éreztem magam, hogy itt szerencsétlenkedek előtte.
- Add ide, felteszem. - szólalt meg és kikapta a kezemből az ékszert. A hajamat egy oldalra emelte és bekapcsolta a nyakláncot.
Ekkor vettem csak észre, hogy egy csomóan minket figyelnek.
Úgy tűnt, ő os most látta csak meg mert gyorsan elköszönt és a koli irányába indult. Mivel én is oda tartottam, egy darabig pár méterrel lemaradva mentem tőle, egészen addig míg a fiú wc mellett elhaladva valaki be nem rántott. Befogta a számat és hátulról lefogott, így nem láttam az illetőt. A fülemhez hajolt és suttogni kezdett.
- Szóval te vagy az a lány. - mindeközben éreztem ahogy a lehellete a bőrömet éri.
- Ki vagy te? - próbáltam kérdezni, majd  a kezét kicsit lentebb engedte, hogy tudjak beszélni.
- Lehet nem kellene túl közel kerülnöd egy árulóhoz.
-  A kérdésemre válaszolj!
- Érdekes dolgok fognak még történni a jövőben. Mond, szerinted létezik a sors?
A sors, ami ellen nem tehetünk semmit, minden úgy fog alakulni, ahogy az eldöntetett. Előre meg van írva, hogy mikor halunk meg és ez be is fog következni.
- Mire akarsz kilyukadni?
- Mit gondolsz, vannak olyan emberek akik meg tudják változtatni az emberek sorsát?
- Ne ignoráld már a kérdéseimet, mintha csak magadban beszélnél mint egy skizofrén!
Hangos ajtócsapódást hallottam meg és Khun jött be rajta.
- Hachuling, mit akarsz itt?
- Óh, semmit csak gondoltam beszégethetnénk egy kicsit. Így mégjobb, hogy te is itt vagy, Maria kicsi korcsa.
Khun izmai láthtóan megfeszültek. Az engem fogó férfi elengedett és elé lépett. Nagyon hasonlítottak, ugyan olyan szeme és kék haja volt. Kinyújtotta a kezét.
- El tudlak vinni a hercegnőhöz, ha szeretnéd. Ezt a hülye iskolát se kell végigjárnod és bejuthatsz a toronyba.
Khun egyszerűen elcsapta a felé nyújtott kezet.
- Nem érdekel Maria. Nem miatta akarom megmászni a tornyot.
- Óh, még mindig azt a lehetetlen vágyad követed, hogy a Khun család feje legyél? Még engem se tudnál megkarcolni, mégis hogy képzelted el? Mindegy is, ha nem hát nem. Pedig érdekes lett volna, de így is jó lesz. - mondta majd az ablakon kiugorva eltűnt. Nem tudtam hova tenni ezt az egész párbeszédet.
- Az egyik testvéred volt?
Bólintott.
- Mondott neked valamit?
- Semmi említésre méltót. - ráztam meg a fejem habár ez korántsem volt igaz.
Nem kérdeztem semmit az imént hallottakról, tisztában voltam vele, hogy nem az én dolgom. Khun ezután szótlanul kiment, majd nem sokkal utána én is, vissza a kollégiumba.