Néha egy apró félreértés is megindítja a bonyodalmat.
Végzősként nyakunkon az érettségi a jobbnál jobb egyetemi felvételik. Én viszont ezzel mit sem törődve egy tátongó ürességgel szenvedek amit kizárólag William Miller éltet.
Úgy ahogy mára már csa...
-Édesem itt van érted Conor.-a párnám két oldalába kapaszkodtam mintha ezzel meg tudnám akadályozni azt,hogy lemenjek és szembe nézzek vele.
-Megyek.-fújtatva bújtam a mamuszomba és vetettem egy pillantást a barátomra.
Egy hónappal ezelőtt mikor elmentünk randizni minden a legnagyobb rendben történt. Még sem volt az igazi nem éreztem semmit mikor ránéztem ha hozzám ért nem szomjasztam még több érintéséért és nem tudtam William gondolatát elnyomni.
Nem érzek iránta erős érzelmeket de még sem lennék képes már elengedni.
-Jó reggelt kicsi.-imádott néha ovisként kezelni engem pedig igazán nem zavart.
-Fel se ébredtem és kezded.-vigyorom tompíthatatlanul élvezett ki minden percet.
Egy elszökött tincset oldalra simított kék íriszei pedig őszinte csodálatot sugároztak magukból.Nem tudott többet várni megszüntetett minden távolságot ezzel egy idejűleg pedig apró puszi került ajkaim felszínére. Ő talán elmélyítette volna de én sandán elléptem tőle.
-Kávét?-ártatlanul tettem fel kérdésem.
-Kérek.-csalódottan rúgta le cipőit és követett egészen a konyháig.
Sajnáltam teljesen szívemből mert én nem tudom neki azt meg adni amire ő igazán vágyik. Bethany tényleg nem avatkozott ebbe bele távolság tartó lett tehát Conor még a barát szerepet is betölti az életembe. Én pedig mit adok neki? Semmit és ez egyre jobban emészt meg.
-Ma átjöhetnél,apáék már nagyon meg akarnak ismerni.-várakozó tekintete minden mozdulatomat követte.
-Nevelőanyukád nem bánná?-tejszínhabot nyomtam a tetejére megszórtam egy kis fahéjjal majd felkínáltam számára.
-Mikor érted meg végre ,hogy mind a ketten örülnének neked.-fehér pólója gallérját megigazította majd ujjait a kávéhoz emelte.
-Rendben. De a mai nap nem jó.-nem volt semmi dolgom de már így is úgy érzem kihasználom szegény fiút abba csak még jobban bele roskadnék ha még a szülei előtt is meg játszanám magam.
-Hát persze.-sóhaja nehezebbé tette levegővételemet.
-Rohanok készülni,sietek!-puszit nyomtam arcára majd villámként vonultam az emeletre.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Remegő karomat belemélyesztettem a farzsebembe hátha nagyobb magabiztosságot tudok ezzel színlelni.
Tiltott gyümölcs mindig édesebb magamhoz híven pedig imádok a tűzzel játszani. Nem tántorított el William a könyvtárba töltött perceimtől. Csak szegény könyvtáros nénit úgy leordítottuk ,hogy azon se lepődnék meg ha a tekintetével felnyársalna.
Szökdelve léptem a már meg szokott asztalhoz a táskámat szinte azonnal ledobtam majd elő szettem a kidolgozott jegyzeteimet.
Próbálok minden időt az érettségivel tölteni de valamiért mindig félre siklik ez az elképzelés. Pánikoltam már csak a gondolatától is még sem tudtam annyi fáradságot venni,hogy elkezdjek tanulni. Mert csak is minden körülötte forgott ahogyan pedig egyre többet agyaltam rajta annál jobban lett a hangulatom nyomott utánna pedig pláne ,hogy nem volt kedvem tovább küszködni.
Gém kapoccsal gondosan össze tűzött lapjaimat bámultam unottan. Csak egy ajtónyitódás zavarta meg az így is gyenge koncentrációmat.
William látványa pedig a maradék eszemet is magával ragadta.
Lesújtottan néztem ahogyan egyre közelebb sétál felém. Könnyedséggel húzta ki most is a velem szembe lévő széket és helyezte kényelembe magát.
-Még mindig meglepő?-csintalan viselkedése bámulatosan ejtett hatalmába.
-Nincs most kedvem megint veszekedni.-komoly tekintetemmel próbáltam egy hatalmas nem tetszést sugározni felé.
-Nem is kell ,tanulni jöttem ismét.-előtörő nevetésemet próbáltam mélyen vissza folytani de reménytelennek minősült.
-Ennyire azért ne akarj már megtéveszteni.-gödröcskéi átkozottul jól álltak neki ahogyan pedig ajka szélét halvány mosolyra eresztette még az oxigén áramcsapásként hagyta el testemet.
-Szerintem te vagy az aki megtéveszti az embert.-két oldalú jelentését nem tudtam egyszerűen megfejteni.
-Hagyjál koncentrálni.-szúrósan pillantottam egy utolsót barna veszteimbe.
-Csak nyugodtan!-két tenyerét feltette majd vissza ejtette maga mellé meglepő módon pedig könyveket is szedett elő.
Nem lepődtem meg azon ,hogy egyáltalán nem tudtam koncentrálni. Alig tudtam egy helyben ülni és úgy tenni mint akit roppant módon érdekel a matematika egyenletek. Vettem egyszer kétszer elég bátorságot ahhoz,hogy rá pillantsak de amint össze kapcsolódott tekintetünk futótűzként vetettem vissza a lapok soraira.
-Ennek semmi értelme!-olyan édesen vágta durcásan az asztalra könyveit,hogy kedvem támadt apró puszikkal ajándékozni arca minden szegletét.
Az a hülye szív!
-A fejedben lévő ürességnek? Nem tévedsz annak tényleg semmit értelme sincs.-izgatottságomat próbáltam egy ceruza szorításán levezetni.
-Te mindig ilyen vicces kedvedbe vagy Sarah?-ismersz William ha veled vagyok egyszerűen mindenhez van kedvem nem létezik olyan ,hogy határ.
-Fogjuk rá.-bólintottam majd újra vissza tértem a tételekhez.
-Mos komolyan azt akarod mondani te tudsz koncentrálni?-a közeledben és a hiányodtól is egyaránt mond,hogy tudnék?
-Alap.-körmeimet kezdtem most már kopogtatni.
-Nekem nem tudsz hazudni ahhoz túl jól ismerlek.-hatalmasat nyeltem.
-Ezzel mit akarsz mondani?-félve tettem fel kérdésemet.
-Azt ,hogy tanuljunk együtt. Tavaly mikor együtt készültünk a versenyre a legjobbat tudtuk kihozni egymásból.-reményekkel teli tekintete már azelőtt mindenről biztosított mielőtt bármit mondtam volna.
-Legyen.
Hatalmas csapdába löktem bele magamat ugyan is újra egyre közelebb kerülök William Miller-hez.
