- Mégis mért akarsz el menni kislányom? - kérdezte az Apám ahogy le ült a hatalmas székébe.
- Nem vagyok ide való nem találom saját magam Apám – felettem őszintén.
Ez a falu teljesen fel emésztett, a sok düh és a gyülőlet ami ebben a faluban gyűlt össze.
- Ne beszélj hülyeségeket Makoto – éreztem hogy az Apám nem képes úralkodni magán, fel egyenesedtem és fel vettem a földről a táskámat.
- Nem hülyeség Apám vándornak csapok fel és el hagyom ezt a falut, amióta Anya meg halt te is meg haltál Apám. Ég veled.
Tisztán emlékszem ezekre a szavakra és ennek majdnem két éve. És mondhatuk azt hogy én vagyok az egyetlen élő példánya a Szoga klánnak aki rendelkeztek egy totem állattal amivé át is tudtak alalkulni.
A két év alatt vándoroltam a sok falu és ország között, sok mindent fel jegyeztem a könyvembe amit mindig magammal vittem, sok új ninját ismertem meg és sokukkal harcoltam is. Be vallahatom hogy sokkal erősebb vagyok mint régen a faluban volt. Sokat gondoltam rá, hiányzott. De alig hogy el hagytam a falumat rá pár hétre az Akatsuki le robolta. Vissza mentem hogy meg nézem maradt e túl élő de senki sem élte túl. A házak romokban a fák a környéken ki égve és kidőlve hevertek. Azon a napom fogadtam meg hogy nem akarok érezni semmit sem és abban a két évben érzéketlen lettem nem éreztem semmit sem. A bennem élő állat lett az egyetlen társam, a barátom és a családom. Sok embert meg öltem be vallom de azok mind meg érdemelték a halál karmait.
Meg álltam a patak mellett majd le ültem a parjtára és néztem ahogy a viz csobogott le. A táskámból elő vettem a könyvet meg egy ceruzát és irni kezdtem. Pár perc múlva meg éreztem egy nagyon furcsa szagot fel néztem és bele szagoltam a levegőbe.
Valaki a közelben volt és izzadt volt tisztán éreztem.
El pakoltam és el indultam a szag irányába.
Nem sokára a szemem előtt meg jelent egy 16 éves szőke hajú fiú narancssárga és fekete öltözéke csurom verejték volt.A fiú kunait dobált a közeli fába majd egy klónt hozott létra, aki a charkát a fiú kezébe irányitota, ami gömb alakot fel véve hatalmas pusztitást mért a fára.
- Ki vagy te ? .. Ne bújkkál ott gyere elő – mondta a szőke fiú és felém fordult.
Ki jöttem a bokrok közül és a fiúra néztem.
- A nevem Szoga Makoto – feleltem mosolyogva.
- Az én nevem Uzumaki Naruto – mondta hatalmas mosolyal és maga felé bökött ujjával.
- Mit csinálsz itt Naruto?
- Edzek hogy erősebb és formába legyek a következő küldetésre – felete vidáman.
- Értem akkor nem is zavarlak – mondtam és már indulni akartam vissza az erdőbe de utánam szólt.
- És te mit csinálsz az erdőben? - kérdezte és kék szemei ragyogtak a kíváncsiságtől.
Annyira aranyos egy fiú volt hogy meg tudtam volna zabálni.
- Ott lakom – meglepte a válaszom, de ez volt az igazság, a bennem élő állat miatt nem féltem az éjszakától és az emberektől vagy ninjától, általába aki velem kötekedett meghalt.
- Nincs otthonod.
- Két éve hogy lerombolták, a családomat és a falut is.
- És tutod kik tették? - valami meg változott a fiún más is ki szagoltam tőle és a szag olyan ismerős volt mint a kedvenc kajám illata.
Düh.
- Nem kell dühösnek lenned Naruto, két éve történt már és nem tudok vele mit kezdeni, most az erdőben élek és a könyveimet irom.
- Ez olyan mintha olyan lennél mint a Hegyi Kéjenc – mondta majd meg vakarta a fejét.
De ekkor meg kordult a gyomrom amit az ő gyomra követett.
Fel kacagtam amihez a szőke fiú is csatlakozott.
- Makoto, velem tartanál egy ramenre? - kérdezte.
- Hát persze – mondtam hisz úgy sincs jobb dologom.
De be vallom örültem Narutonak végre nem tudtam kivel beszélgetni.
Mindig is könnyen beszélgetésbe mélyedtem az emberekkel, igaz nem mindegyik volt olyan társalkó egy személyiség.
- Te Konohaban élsz? - kérdeztem Naruto felé fordulva.
- Igen. És egy nap én leszek a Hokage – mondta vidáman.
- Ám legyen.
- Neked van álmod Makoto? - kérdezte miközben az egyik ramen standhoz sétáltunk.
Nem válaszoltam azonnal, mivel a választ rágtam magamban. A sok vándorlásom során két igazán gonoszal tálálkoztam aki rosszabbak az Akatsukinál is. Ők ketten tették tönkre a falumat is.
A düh és a gyűlölet.
- Igen van egy, egyszer el érni azt hogy a világban ne legyen helye a dühnek és a gyűlöletnek – feletem, a fiú arcán hirtelen át suhant valami érezlem, de gyorsan el is tűnt.
Tudtam hogy ez a fiú sok rossz dologott hordozz magában.
- Meg is jöttünk ez a világ legjobb ramene – mondta.
- Hát akkor lássuk igazad van e – mondtam és követtem a fiú befelé.
Le ültünk és vártuk az ételt amikor hirtelen, Naruto a barna szőrös mellényemet kezdte el simogatni.
- Ne simogasd, és hozzá teszem ez igazi medve bunda – a fiú hirtelen el húzta a kezét.
Nagyot röhögtem ezen.Végül a kaján is meg érkezett és boldogan álltam neki a finom ételenek.Mikor végztünk és ki léptünk a faluba a szagok azonnal meg csapták az orromat, bele szagoltam a levegőbe, kétség sem lett volt itt rajtam még valaki aki állatokkal volt, még hozzá farkas vagy kutya.Egy magam fajta magányos medvének ezek csak kis ütések lennének de ha egy falkáról van szó az egészen más akkor bajban vagyok.
- Hahó nem is figyeltél rám – integeketett előttem a szőke fiú.
- Bocsi el kalandoztam – mondtam és meg vartam a fejemet, most lenne jó le lépni innen vagy később?...
Be vallom még nem voltam a faluban és Konoha el nyerte a teszésemet.
- Gyere velem be mutatlak téged Baa-samanak – mondta és megfogva a csuklómat húzott maga után.
- Ő kicsoda? - kérdeztem mikor már a fő épület folyosóján halatunk egymás mellett.
- Ő az ötödik Hokage – válaszolta majd be nyit egy ajtón kopogás nélkül, ha én régen ezt tettem volna az Apám medve képében le harapta volna a fejem.
Szó szerint.
- Baa – sama – mondta Naruto. De a reakció egy fejbe vágás volt egy rózsaszin hajú lánytól.
- Fontos dologról beszélgetünk te idióta – mondta a lány.
- Áú! ...Ez fájt Sakura – chan – vakarta meg a fejét Naruto.
- Csak be akartam mutatni az új barátomat – ekkor felém fordult és a kezét nyújtotta.
Nyeltem egyet majd be léptem az irodába ahol mindenki szeme ki kerekedett. Meghajoltam ahogy illik majd az előttem álló szőke hajú nőre néztem, akinek barna szemei méregetek fel s le.
- Az nem lehet Tsunade – sama – mondta a mögötte álló nő aki egy disznót szorongatott.
- De igen – Tsunade vissza ment az asztala mögé és le ült majd újra rám nézet.
- Te a Szoga klánból vagy úgye? - válasz ként bólintottam.
- De mégis hogyan? .. Tudtom szerint a Szoga klán összes tagja meghalt mikor az Akatsuki megtámadta a falut – tanakodott hangosan a Hokage.
- De én el hagytam a falumat, ott hagytam önszántamból – feletem, és álltam a Hokage kutató tekintettét.
- És te is képes vagy arra az erőre mint a klánod?.
- Igen, de az években feljesztettem magam és ez által erősebb lettem, és nem félek használni az erőmet.
- Értem. - mondta és fel kelt a székről – És mit keresel itt mondd?.
- Az erdőben voltam, mikor találkoztam Narutoval és ő hozott a faluba, de nem zavarok tovább, tovább állok hisz van még hely amit fel kell fedeznem. - ez hazugság volt nem akartam innen el menni.
- Nem kell el menned, valami azt súgja hogy megbizhatók benned – mikor ezt meg hallottam, azonnal fél trédre ereszkedtem, de ekkor egy kezet éreztem a vállamon.
- Bizok benned, mond meg hogy hivnak – mondta Tsunade.
- A nevem Szoga Makoto - feltem.
- Én Hanuro Sakura vagyok – rázott velem kezet a rózsaszin hajú lány, a kezén éreztem hogy ebben a lányban hatalmas erő lakozik.
- Az én nevem Hatake Kakashi – ekkor egy ezüst hajú férfi lépet elő és rázott velem kezet ha jól tippeltem egy pár évvel lehet idősebb nálam talán kettővel, de ahogy a keze az enyém ért, mintha villám áramlott volna át a testemen. A szívem kalapált ahogy az arcára néztem mivel csak egy szeme volt, mert a másikat el takarta. A tekintettem bele veszett az övébe, a keze még mindig az enyémet fogta, se ő és se én nem akartam el engedni.Ez volt az a pillant mikor először találkoztam Hatake Kakashival.
