"A börtön szar. Ártatlanul börtönben lenni még szarabb. Az életem igazságtalan és veszélyes.
A jövőm törékeny és kilátástalan, a jelen pedig a földi poklot jelenti számomra. Legnagyobb értéket a levegő jelenti számomra, bár a cellám rácsai mögött et...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Apró könnyeimet törölgetve nevettem a pokrócon ülve, miközben Ariana törökülésben ült a lehető legtávolabb tőlem. A makacs stílusa és a távolságtartása nem dühített fel, inkább viccesnek találtam és roppant aranyosnak. Már a találkozásunk elején tudtam, hogy van valami ebben a nőben, amit nem tudtam megfogalmazni. Erre a titokra még nem jöttem rá, de roppant kíváncsi voltam arra, hogy miért ilyen tündéri személyisége van. Miközben néztem, hogy velem szemben törökülés közben mesél, elgondolkoztam azon, hogy mennyire illik hozzám. Magamat feketebáránynak tartottam, őt pedig egy tiszta és önzetlen léleknek. Biztos voltam abban, hogy mi ketten nem illünk össze, rengeteg dolog van ami gátat szab a "kapcsolatunknak". Bár Ariana leplezi, de tudom, hogy fél tőlem. Ez miatt távolságtartó, ezért tartja meg mindig a két méter távolságot, vagy többet is, ha ő azt úgy gondolja. Emellett nem sértődtem meg, inkább boldogsággal hallgattam a meséket és történeteket amit ragyogó szemekkel mesélt nekem. Valami történt bennem. Nem tudnám megfogalmazni, hogy mi, de ez a nő olyan hatással van rám, hogy olyan dolgokat csinálok, amit eddig még nem: egyszerű ruhát hordok, hanyagolom az inget és a szűk nadrágot, hajamat nem szoktam hátra lakkozni, inkább élvezem, hogy a tincsek a homlokomat simogatják, udvarias vagyok vele, minden viccen nevetek, még a mosolyától is mosolygok. A szívem minden mozdulatától nagyot dobban...nem akarom elkiabálni, de azt hiszem, hogy...ó a francba!
- Aaron?! - Ariana hangja szakított ki a gondolkodásból. Ismételten ott voltam a Japán kertben, a rózsaszín sakura fa alatt, miközben a fáról a fűre estek a fa rózsaszín szirmai. A háttérben ott állt a japán ház, piros tetővel és színes falakkal. Újra ott voltam a harmóniával megáldott helyen és a fehér japán szobrok közelében. Annyira meglepődtem, hogy kicsit elpirultam, de ezt próbáltam leplezni. Mégis csak egy Díjaz vagyok, a családomnak nem volt szokása kimutatni a gyengepontját. Mindig szigorú magatartással és nyugodt természettel rendelkeztünk, bár tegnap este nem voltam nyugodt. Még mindig emlékszek a pillanatra amikor a többiekkel beléptünk abba a clubba amit az az ember vezetett, aki poloskaként használta az egyik emberem. Emlékszek, hogy a színes fények közt a testőrök lefogják a férfit, aki csak kuncogott a bajsza alatt. Ismertük egymást, régóta ismertük. Nekem fájt, hogy egy olyan ember árult el, akivel régen együtt hódítottuk a nőket. A pillanat alatt eluralkodott ott a káosz, mert nem hagyta magát. Az emberei egymás után megjelentek a clubban, ami a pisztoly lövések hangjától és a kiabálástól zengett. Én is megsérültem, de tegnap este óta a sebem már nem fájt annyira, mert Dario bekötötte. Az a rohadék pedig elmenekült. Nem tudtam, hogy lesz-e még gondom vele, nem is érdekel. A fontos az volt, hogy tudja, hogy én tudom, ezért minden lépését jól meg kell fontolnia, különben újra megtaláljuk, de akkor már golyót kap a fejébe. Hogy miért? Mert nagyapám sem hagyta volna tovább élni a tolvajt, a kutyát aki lopni mert a kokainjából. Aki lop, aki kikezd velünk, aki azt hiszi, hogy lenyomhat minket, annak vége. - Néha elképesztő, hogy mennyire el tudsz merülni a gondolataidban - emeltem az ajkához egy barackot.
- Valóban igazad van - kicsit sziszegve nyúltam az üveg tál felé és a derekamon érezhető kellemetlen húzódás és szúrás miatt összehúzott szemekkel az ujjaim közé vettem egy barackot.
