29.rész Az emlékek törlése

6 1 0
                                    

Egy nap valamikor Decemberben azon gondolkodtam hogy vajon miért nem emlékszem a gyerek koromra mert csak annyira emlékszem hogy régen ebben a faluban nőttem fel aztán elmentünk és most pár éve vissza jöttünk.

Adri nagyon sajnál amiért nem emlékszem a gyerekoromra ilyenkor átölel hátulról és suttog ilyenkor úgy imádom nem tudom miért olyan szép.

Mari nagyon próbál elmenni mikor Adrival kettesben vagyunk lehet hogy csak még fiatal és ezért tartja furának teljesen megértem.

De ezért nem kéne úgy ránk néznie mint aki hányni akar mert azért az egy kicsit sértő így legalább ha elmegy kettesben vagyunk és egyre közelebb kerülünk egymáshoz igaz hogy már egy szobában élünk és egy ágyban alszunk de szeretnék még közelebb kerülni hozzá meg akarom őt ismerni.

Meg tudtam hogy ő volt a saját fajtájának a hercegnője amíg a gonosz varázsló ki nem irtotta a népét csak Markness marat rajta kívül életben mert ő sérthetetlen mint én.

Ami Vilit illeti ő már elég rég óta élt abban a varázs világban és Adri segített neki életben maradni már nagyon rég nem találkoztam vele sem őrök lovaggal pedig nagyon jobban voltam vele Marco is azt mondta hogy az egy érdekes és izgalmas kaland volt de az még ő sem gondolta hogy Bence ilyesmit is tud művelni.

Én sem gondoltam volna pedig régen barátok voltunk mikor 10 éves voltam de a viszonyunk azóta sokat romlott már inkább ellenségek vagyunk nem tudom mire készül de tinta szokta nekem mondani hogy ez a falu már évek óta ilyen és már ő sem tudja hogy mitől történnek itt ezek a dolgok biztos van itt valami ami ide vonzza őket.

De ezzel már nem foglalkoztam olyan sokat mert most az is nagyon fontos volt hogy tudjam mi történt velem régen mert egyáltalán nem emlékszem arra mi történt.

Egyszer csak találtam az ágyam alatt egy rést a parkettán mintha fel lehetett volna nyitni és mikor fel emeltem találtam egy nagyon érdekes kinézetű ládikót amiben egy kő volt mikor megérintettem világítani kezdet ezért elejtettem.

Ekkor hatalmas globális robbanás történt de nem esett semmi bajom fel tettem a követ az asztalra és megnéztem hogy senkinek sem esett semmi baja mikor oda mentem Marcóhoz hogy megnézzem jól van e ő eléggé meg volt lepve mikor meglátott megkérdezte hogy ki vagyok és mit keresek itt.

Nem értettem elmondtam neki hogy én az ő testvére vagyok de ő nem hitt nekem és ez után kidobott a házból még mindig nem értettem hogy mi folyik itt.

Ezért vissza próbáltam menni hogy bele nézhessek Marco fejébe sikerült vissza mennem és oda mentem Marcóhoz és már láttam is a gondolatait és az emlékeit de én nem voltam benne egyikben sem nem értettem semmit vajon mi történhetett ez után meg láttam Adrit de ő sem emlékezett rám de azt mondta helyes vagyok megnéztem az ő gondolatait de nem voltam benne.

Ez után Marco ki akart megint tessékelni a házból de én kértem hogy ne mert igazat mondok senki sem hitt nekem még Mari sem emlékezett rám ami érthető mert őt még csak pár hónapja ismerem.

Sajnos még Rex is mert úgy nézz ki még az állatok sem emlékeznek rám akkor jutott eszembe mi van hogyha ezt az a kő okozta amit az előbb fogtam meg biztos valamilyen emléktörlő kő volt.

Vissza kellett valahogy szereznem de ahhoz be kell jutnom újra a lakásba így fognom kellett egy létrát hogy bemászhassak az ablakon újra a szobámban voltam és meg fogtam a követ gondoltam úgy belekerülhetek a fejembe ha fogom a követ és bevetem a telepátiámat.

Próbálkoztam és végül sikerült a fejemben voltam sehol nem volt egy gondolat sem és eléggé sötét volt ide bent ezért gondoltam hogy a fehér út visz el a fejem központjára ezért csak mentem viszont fél úton megálltam mert láttam hogy valami mozog a fekete részen közelebb mentem hozzá és akkor láttam hogy ez egy hatalmas fekete lény.

Amikor meg akartam őt nézni közelebbről akkor láttam hogy ez egy hatalmas szörny ami hirtelen üldözni kezdet de mikor elkapott vissza kerültem a bejárathoz nem tudtam hogy ez hogyan lehetséges de most már tudom hogy vigyáznom kell ezekkel a lényekkel.

Így újra neki indultam mentem megint a fehér részen egyszer csak találtam egy tábla szerűséget amire az volt rá írva hogy merre mi van de mivel egyenlőre nem tudom mit keresek elindultam az egyik irányba.

Egy ideig nem találtam semmit majd később a fekete részhez közel volt egy papír darab amin én voltam lerajzolva meg Marco és Bence legjobb csapat felirattal igen régen Bence a barátunk volt.

Tovább mentem volt az egyik rész végén egy elágazás ezért lefordultam balra de az vissza vezetett ide így inkább előre indultam el találkoztam valakivel egy régi játékom volt aki azt mondta hogy nagyon régen találkoztunk már nem igazán játszottam vele mikor kitöröltem őt.

Nem értettem mire gondol hogy kitöröltem mennem kellett hogy megtaláljam azt ami kell nekem de hirtelen volt egy látomásom láttam magam 10 évesen ahogy a bátyámmal és Bencével csinálunk egy közös képet.

Ez után vissza kerültem ide amikor már úgy éreztem közel vagyok az út végéhez láttam hogy van valami a fekete rész közepén oda mentem szép lassan majd láttam még egy szörnyet ami aludt ezért csendben kikerültem megszereztem a beszélő játékot.

Vissza fordultam de ekkor a szörny felébredt és ismét üldözni kezdet de mikor beértem a fehér részbe egyszer csak eltűnt az volt a lényeg hogy meg volt a következő emlék még egy játék volt megint látomásom volt Bencével bementünk a házba ahol most lakom régen az volt a klub házunk.

Elindultam hogy megtaláljam a többi emléket is mert fontos hogy vissza hozhassam a többieket lassan már kezdtem azt hinni hogy kezdek mindent elfelejteni de már fák is voltak mindenhol a sötét részen és a fehér rész is némelyik helyen megszakad.

De át kellett jutnom a túl oldalra hogy még több emlék meg legyen a gyerek koromra emlékeznem kell és ha meg van akkor talán tudni fogom hogyan hozzam vissza a többiek emlékeit.

A fekete részen mentem mert valószínűleg ezen az ösvényen lesz a fehér út túl oldala míg nem végre megtaláltam még egy emléket ez is egy játék volt azt láttam ahogyan ások a földben és találok egy ládát ami az volt amit Marcóval találtam mikor ide jöttünk.

De azt a házban találtam meg egy titkos szobában lehetséges hogy gyerek koromban én találtam meg de később én rejtettem el elég érdekes és nyugtalanító már csak egy emlék kellett már meg is volt.

Azt láttam ahogyan egy nagyon fekete szörnyeteg mindenkit démonná alakított át nagyon ismerős volt csak nem tinta az de miért van nála egy vas villa és neki van rendes teste akkor hirtelen megjelent előttem egy lény ami pont úgy nézet ki mint én aki azt mondta a világ vége a mi hibánk.

Ez után vissza kerültem a valóságba gyorsan össze törtem a követ és a kitörölt emlékek mindenkinek vissza jött még nekem is a gyerek korom.

Gyorsan meg kerestem tintát de mikor megtaláltam a könyvet a lánc nem volt rajta nagyon ideges lettem ekkor oda jött hozzám Adri átölelt hátulról és megkérdezte hogy jól vagyok és hogy minden rendben van e.

Én azt válaszoltam neki hogy igen pedig tudtam hogy nem kicsit sem könnyedén végünk lehet.

A fekete árnyék lény kiszabadult a fejemből és oda adta a láncot Bencének azt mondta meg van mind az öt kezdjük a rituálét.

6. MarkDemon A sötétség tavaWhere stories live. Discover now