Vele született sors (𝑯𝒂𝒓𝒓𝒚 𝑷𝒐𝒕𝒕𝒆𝒓 𝒇𝒇.)

🥀 𝐈𝐈𝐈. 𝕮𝖍𝖆𝖕𝖙𝖊𝖗 🥀

1990 január

Egy zord téli éjszakán Destiny Grindelwald a paplan alatt feküdt. Szinte csak a fejecskéje és a két karja lógott ki a takaró alól, melyben egy könyvet tartott, minden mást gondosan elrejtett a hideg elől. Pár órával ezelőtt égett a kandalóban a tűz, ő viszont a tűz eloltása után is jócskán fent maradt egy kis gyertya társaságában, hiszen mindig is nagyon szeretett olvasni. Mikor szemei már égtek a fáradtság miatt és pillái ólom szerűen csukódtak le, letette a könyvet, elfújta a gyertyát és bebújt a takaró alá. Az álom hamar elérte őt.

Destiny - hallott meg először egy suttogás szerű hangot. Körbe nézett, de sötétségen kívül semmit nem látott. Összeszorította a szemeit, és próbált szép dolgokra koncentrálni, ám jó dolgok helyett egy hatalmas pikkelyes kígyó testet látott, mely gyorsan kúszott el előle.

Ne félj tőlem - suttogta a hang tovább. - Remélem hamarosan találkozunk. Itt az ideje, hogy visszatérjek hozzád.

Kora reggel volt, mire a kislány felébredt. Ugyan az álma nem volt hosszú, úgy tűnt ő mégis átaludta az éjszakát.
Kimászott az ágyból, majd felöltözött. Az ablak előtt megállva vágyakozóan tekintett ki a hátsó kertben, de mivel tél volt, az idő nem volt alkalmas a kinti játékra. Szerette volna, ha már nyár lenne, de ahhoz a szünet után vissza kell mennie az apjával a Roxfortba. Ő ugyan tíz éves kora miatt még nem tanult ott, de az apja ott dolgozott tanárként, így kénytelen volt vele tartani, amit Destiny nem bánt. Beülhetett órára tanulni a nagyokkal, lemehetett egyedül a könyvtárba olvasni és együtt játszhatott a Weasley ikrekkel. Ennek ellenére a nyár volt a mindene, mikor mezítláb szaladgálhatott az udvaron a puha fűbe és reggeltől estig a szabadban lehetett.

Úgy döntött, hogy reggelit készít, mire az apukája felébred. Csendben lement a lépcsőn és elosont a férfi szobájának ajtaja előtt. A konyhában kipakolt mindent, amit használni tudott. Fél órával később, mikor az apja felkelt, Destiny egy egész hadseregnyi reggelit legyártott.

-Ahhoz képest, hogy tíz éves vagy, egész jó reggelit készítesz.

-Jó reggelt. Sokszor leosontam az iskolában a konyhába és ott tanultam pár dolgot.

-Rafinált vagy – mosolygott a férfi a kislányra.

-Meglehet. Jó étvágyat apu!

-Neked is Des.

Miután elfogyasztották a reggeli nagy részét a lány idegesen fordult az apjához.

-Tudod, az éjszaka álmodtam egy kígyóval. Hatalmas volt.  Azt suttogta, hogy itt az ideje, hogy visszatérjen hozzám. Ez mit jelenthet apu?

-Majd megbeszéljük Destiny. Most megtennéd, hogy felmész a szobába? Egy régi ismerős átjön - nézett a lánya szemeibe határozottan a férfi.

-Mikor hagyod már abba a titkolózást? Tíz éve rejtegeted, hogy nevelsz egy gyereket.

-Csak miattad teszem. Senki nem tudhatja, hogy én nevellek, mert akkor veszélyben lennél. Dumbledore professzor rám bízott, én pedig az életem árán is megvédelek. Nem bírnám, ha bármi bajod lenne.

-Szerintem meg csak nem szeretsz eléggé ahhoz, hogy bemutass a barátaidnak - sietett fel a lépcsőn, hátra hagyva apját, majd idegeseb becsapta maga után a szobájának az ajtaját.