Pillangóhatás Sunoo ff. [BEFEJEZETT]

20. fejezet

Hana pov. 

Az ég felé emelem tekintetem. Elgondolkodok. A felhők mennyire léteznek s mennyire nem? Annyira, mint én? A halál kapujában játszadoznak, s egyszer ide lépnek egyszer oda pár percre? Hisz van mikor eltűnnek, de néha néha visszatérnek.

Gondolataimból telefonom zúgása szakít ki. Meg sem nézem mi az, tudom. Kerekes székem megfordítva indulok befele a kórházba. Az orvosom által megadott kórteremben megyek. Már rutinusan mozgok ebben a kórházban. Szinte mindennap jövök ide. Lassan már minden beteget is ismerni fogok. 

Ahogy begurolok a kórteremben, ahol nincs más csak az üresség, elfog egy fojtó érzés. Üresség, magány, félelem... Ennek mind egyvelege. Kering most lelkemben. Mely oly' rég. Mégis annyira közel érzett ilyet. 

Az orvosom belép az ajtón. Felkapcsolja a villanyt, így rögtön elszáll az előbbi érzésem. 

- Kang Hana. - szólít teljes nevemen az orvos. Jaj ne! Most pszichológusként foglalkozik velem. - Miért szoktad magad Park Hananak hívni? 

- Elakarom felejteni az előző életem. - felelem unottan. Ezután jön az a kérdése, hogy: Milyen előző életed? 

- Milyen előző életed? - kérdezi az orvos. Mondtam. Minden egyes alkalommal megérdezi ezt. 

- Tudod jól! Már évekkel ezelőtt beavatott Apa, Yeonjun! - mondom, s Yeonjun leveszi szemüvegét. 

- Tudom, tudom, de ezeket meg kell kérdeznem. 

- Egyébként  hogy lehetsz sebész, pszichológus, gyógytornász és még kitudja milyen orvos egyszerre? - kérdezem terhelve a szokásos kérdésekről a szót. 

- Megoldottam Kang Hana. - válaszolja Yeonjun direkt mondva a teljes nevem. 

- Most cukkolni akarsz, igaz? 

- Én nem tudom! - mondja vállát megvonva. 

- Ha egyszer eltudnálak kapni... - sziszegem fogaim között. 

- Yah, én vagyok az idősebb és még az orvosod is. Ki jár a tisztelet. Az én időmben még magáztuk az orvost, bármilyen kapcsolatban is voltunk vele. 

- Jól van, elnézést - mondom, majd féloldalas mosolyra húzom a szám. - nagypapa!

- Yah! 

- Bocsánat bácsi, hogy nagypapának hívtam, nem volt elég tiszteletteljes! - mondom húzva az agyát. Imádom mikor azt mondja az én időmben... Lehet vele húzni az agyát. Muhahaha. Oh pardon, ez túl ördögi volt. Csak kiskacaj szabad a hölgyeknek. Vagyis khkhkhkhkh. 

- Gyere csak ide! Kis szemtelen! - mondja Yeonjun s közelebb lépne hozzám, ha nem húznám el a csíkot gyorsan a folyosóra. Nevetve fordulok be a mozgáskorlátozott wc-be. Ide nem mer bejönni. Legalábbis azt hittem. 

Egy hirtelen mozdulattal nyitja ki az ajtót, s kócolja össze a hajam. Pufogva hagyom, hogy visszatoljon a kórterembe. Ez nem ér. 

A további pár óra gyorsan telik el, mint mindig. Miután lezavarja ezeket a fura, mégis állítás szerint fontos kérdéseket, minden jóságot csinálunk. 

Nagyot ásítva indulok haza felé. Telefonom ismét rezegni kezd, ezért kezembe véve veszem fel. 

- Hogy vagy kicsim? - kérdezi Apa, de el van torzítva a hangja, ami miatt nagyon vicces lett. 

- Apa el van torzítva a hangod. - mondom kuncogva. 

- Oh bocsánat. - mondja Apa most már kikapcsolva a hang torzító. - Hol vagy? 

- Itt vagyok, nem messze a kórháztól. - mondom, s pár másodperc múlva egy kocsi áll meg mellettem. Apa száll ki belőle s segít átülni. Kerekes székem valahogy összehajtva rakja be a csomagtartóba. Pár barna tincs belelóg a szemembe, ezért  azokat kifújova dőlök hátra. Pár pillanat és Apa is beül előre. 

- Milyen napod volt? - kérdezi, majd lassan elindul. 

- A szokásos. - mondom, majd hirtelen ötletből újból megszólalok. - Egyébként Apa! 

- Igen kincsem? 

- Anya után nem tetszik neked senki? - kérdezem s a tükörből próbálom megfigyelni arcát és viselkedését. 

- Nem. - válaszolja kissé ridegen. - Tudod, Ő volt az egyetlen, aki bízni tudott egy olyan szörnyben, mint én, aki a sorsot igazítgatja. S úgy érzem megcsalnám Őt, ha mást szeretnék, rajta és rajtad kívűl. - mondja s felsóhajt. - Ha azt kérdezed, miért nem mentettem meg akkor... Azt mondom nem tehettem. Egyedül egy embert hozhattam vissza a halálból. S akkor Anyukád azt mondta téged vigyelek.

Szemembe könnyek gyűlnek. Én ezt nem akartam. Komolyan, miért kellett annak az autónak belénk csapódnia? 

- Ne sírj! Anya nem szeretné, hogy szomorú legyél. Majd mikor nagyon nagy leszel, akkor megígérem találkozhatsz vele, de annak még nincs itt az ideje. Rendben? - mondja s bólintok egyet. - Csak gondolj arra, milyen most, ne arra, hogy milyen volt régen. Park Hana. 

- Rendben. - mondom szipogva. Azzal, hogy Apa Park Hananak hív megtagadja saját magát, Kang Taehyunt. - Apa... Sunoo és Dawoon emlékezni fog valaha a múltjára...?

- Igen. A kettőjük jövője a figyelmetlenség miatt lett ilyen. Ezért is kell helyre hoznom. 

- Tudok segíteni neked? - kérdezem reménykedve. Apa halványan elmosolyodik, majd megrázza a fejét. 

- Emlékeztetsz Anyádra! - mondja s mély levegőt vesz. - Majd ha nagyobb leszel, talán segíthetsz egy másik ügyben. 

- Miért egy másikban? - kérdezem még mindig arcát kémlelve a tükörben. Egy pillanatra a tükörbe pillant, így annyi időre feltudom venni vele a szem kontaktust. A szeme mindent elárul. Addigra vége lesz ennek a hosszú ideig tartó, gyötrelmes időszaknak.