- Hm! Ez igazán finom lett. - szólalt meg a férfi, miután lenyelt egy falatot.
Ő a pulton megtámasztva csípőjét állt mellettem, én pedig a konyhapultra ültem fel.
- Nem igényelt túl nagy főző tudást. - legyintettem nevetve.
- Ne szerénykedj! Nekem eszembe sem jutott volna ebből az öt hozzávalóból semmilyen recept.
Hangosan felnevettem, amit a tanárom mosolyogva nézett és hallgatott végig.
- Talán, mert férfi. - vontam meg a vállam.
Letette kezéből a tányért, majd az enyémet is kivette a kezemből, és az asztalra helyezte. Kérdőn néztem rá, nem értettem mit akar. Miután a lábaim közé férkőzött, két tenyerébe fogta a kezeim, majd lágy tekintettel nézett a szemeimbe.
- Azt hiszem, hogy most már tegezhetnél. - mosolyodott el.
Meglepődtem a kijelentésén, egyáltalán nem számítottam erre. Nekem ez annyira megszokottá vált, hogy igazából fel sem tűnt már.
- Nos, csak abban az esetben, ha elárulja, hogy mi van most kettőnk között! - csúsztattam ki markából az egyik kezem és magunk közé mutattam.
Lágyan elmosolyodott, majd az ajkaimhoz hajolt lassan, de nem csókolt meg.
- Mérhetetlen vágy, vonzalom, szenvedély, sóvárgás egymás után. Csupa bűnös dolog. - suttogta.
- Akkor tényleg illene tegeződni a bűntársammal. Nem igaz, Daniel? - vettem én is lejjebb a hangerőt, miközben le sem bírtam venni a szemem tökéletes ajkairól.
Szemei felcsillantak a keresztneve hallatán, én pedig kicsit zavarba jöttem. Annyira furcsa volt így hívni őt, de még is megkönnyebbülés járt át, hiszen ez nálunk nagy dolognak számított. Egy diáknak mindig, minden körülmények között meg kell adnia a tiszteletet tanárának, legyen közöttük akárhány év korkülönbség. Én pedig éppen abban a pillanatban ejtettem ki a számon a keresztnevét és minden bizonnyal innentől kezdve megszűnik a magázás, arról nem is beszélve, hogy nemrég még csókolóztunk is. A néhány nappal ezelőtti történéseket meg sem említem inkább.
- Csodásan hangzik a szádból a nevem. Őszintén szólva, teljesen beindít. - hajolt a fülemhez, majd egy apró puszit nyomott a nyakamra. Hangja a szokásosnál is mélyebben csendült fel.
Arcom azonnal vörös színre váltott, és zavaromban csak nevetni tudtam. Annyira tapasztalatlan voltam a férfiak terén, hogy nem tudtam mit kéne tennem egy ilyen szituációban.
- Én... Nem is tudom mit kéne most tennem. - toltam el magamtól, majd lesütött szemekkel közöltem vele, hogy mekkora béna vagyok.
- Csak mondd ki újra a nevem! - mosolyodott el rajtam.
Egy kicsit hezitáltam, nem értettem ez hogyan változtatna bármin is, de nem akartam túl sokáig agyalni ezen.
- Ha az segít, Daniel.
Rögtön az ajkaimnak esett. Ezúttal nem volt gyengéd, nem volt visszafogott, sokkal inkább volt vad és szenvedélyes.
A csókja teljesen más helyekre repített el, mintha nem is a valóságban lettem volna. Ez az érzés még új volt és ismeretlen, de minden percét élveztem és még többet akartam. Kezét a pólóm alá csúsztatta, majd ujjai felfedező útra indultak a hasamon, majd egyre feljebb. Amikor elért a melltartóm szegélyéhez, reflex szerűen megfogtam a kezét. Kezdtem egy kicsit kényelmetlenül érezni magam, amikor bele gondoltam, hogy ő egy érett férfi, és valószínűleg nem szeretne itt leállni. Mintha megérezte volna, hogy ez a dolog bánt engem, kissé eltolt magától, majd rám pillantott.
- Semmi baj. Bőven lesz még rá időnk. - simított a fülem mögé egy kósza hajtincset, majd egy puszit nyomott a homlokomra. - De a csókodtól ne merj megfosztani innentől kezdve!
Így hát újabb csókcsatát vívtunk, mindaddig, amíg meg nem szólalt a telefonom csengőhangja. Nem szívesen, de muszáj voltam eltávolodni a puha ajkaktól és a telefonomat előhalászni a zsebemből. A kijelzőn James neve jelent meg, amit kezdetben nem értettem, de miután a szemem az időre vezettem, minden világossá vált. Későre járt és semmilyen formában nem tudattam anyáékkal, hogy merre vagyok. Gyorsan fogadtam a hívást, majd vártam, hogy az öcsém megszólaljon.
- Hol a fenében vagy, Alisha? Anya halálra aggódja magát. - kiabált a vonal túlsó oldalán, mire én távolabb tartottam a fülemtől a készüléket. - Ő akart felhívni, de lebeszéltem róla. Régen láttam már ennyire idegesnek.
A pánik pillanatok alatt eluralkodott rajtam. Anya ritkán húzta fel magát, de ha egyszer megtörtént, ott kő kövön nem maradt. Emlékszem, amikor olyan két évvel ezelőtt, egy este James elszökött otthonról a haverjaival bulizni. Amikor anya tudomására jutott úgy kikelt magából, hogy még én is megijedtem tőle. Nem azért volt annyira nagyon ideges, mert bulizni ment, vagy mert sumák módon kimászott az ablakon, hanem mert féltette őt. Borzasztóan félt, hogy valami baj érte az öcsémet, mert nem tudta hova ment, és hogy milyen társasággal volt. Erre most meg itt voltam én, aki egy rohadt üzenetet sem hagyott neki, hogy ne aggódjon.
- Basszus, teljesen kiment a fejemből. Sajnálom.
- Ezt ne nekem mondd! Nem tudom hol a francban vagy, de most rögtön gyere haza, ha jót akarsz magadnak! Meg persze nekem is, mert anya miattad engem is csesztet.
- Rendben. Már is indulok. Nyugtasd meg addig, hogy jól vagyok és mindjárt otthon vagyok. - mondtam, majd bontottam a vonalat.
Lecsúsztam a konyhapultról, majd szélsebesen a kabátomért nyúltam és magamra is kaptam.
- Mennem kell. Ha esetleg holnap nem jelennék meg a suliban, az azt jelenti, hogy halott vagyok. - közöltem Daniellel, miközben fél lábon állva, egyensúlyozva vettem fel a bakancsomat.
A férfi pillanatok alatt előttem termett elegáns szövetkabátjában, ujjai között a kocsikulcsával.
- Azt nem fogom hagyni. - nyitotta ki a bejárati ajtót, majd hátra pillantott rám. - Indulhatunk?
Megszeppenve ácsorogtam tovább egy pillanatig, majd hamar észbe kaptam és rohanni kezdtem a lépcső felé, a tanárommal a nyomomban. Hálás voltam neki, amiért mellettem volt, és igyekezett könnyíteni a helyzeten azzal, hogy minél hamarabb haza kerüljek. Csak akkor sikerült viszonylag megnyugodnom, amikor már az autóban ülve haladtunk egyre közelebb az otthonom felé.
- Minden rendben lesz. - próbált nyugtatni, miközben az útra koncentrált.
Egyik kezét leemelte a kormányról, majd ujjait össze fűzte az enyéimekkel. Kezemet az ajkaihoz húzta, majd a kézfejemre nyomott egy lágy csókot nyugtatásképp. Annyira aranyosnak találtam ezt a mozdulatot, hogy kedvem támadt volna megölelni, és megcsókolni őt. Egy rövid időre tényleg sikerült megnyugtatnia, de amikor megláttam a házunkat messziről újra feléledt bennem a félelem és a pánik.
- Mit fogok neki mondani? Az igazat csak nem mondhatom el. Hazudni meg nem akarok. Sosem hazudtam még neki, amúgy is egyből kiszúrná. Istenem, mit tegyek? - temettem arcomat két tenyerembe kétségbeesetten.
- Ügyes leszel! Nem kell hazudnod, de nem is kell elmondanod a teljes igazságot. Menni fog! - nézett bíztatóan a szemembe, miután megállt a házunk közelében.
Bólintottam egyet, majd óriási gyomorgörccsel szálltam ki az autóból, és léptem az otthonom küszöbére. Egy nagy sóhaj után nyitottam csak be. Anya már az előszobában állva várt rám, csípőre tett kézzel és szúrós pillantásokkal méregetett engem.
- Elárulnád kisasszony, hogy merre jártál ilyenkor és miért nem bírtál egy üzenetet sem hagyni nekem? - nem kiabált, csak felemelte a hangját, ez már jó dolognak számított.
- Kérlek, ne haragudj rám, anya! Nem terveztem, hogy eddig távol leszek, elszaladt az idő. - sütöttem le szemeim.
Éreztem a pillantásaiban a csalódottságot, a szomorúságot és a dühöt is, ezért nem mertem a szemeibe nézni.
- Ez nem vall rád. James-től már kezdem megszokni, de te nem szoktál ilyet csinálni. Várom a magyarázatot. Merre voltál?
Ekkor jött el az a pillanat, amikor teljesen leblokkoltam. Nem tudtam mit mondhatnék. Ha az igazat nem mondhattam, akkor inkább nem is akartam megszólalni sem. Idegesen az ajkamat kezdtem el rágcsálni, az ujjaimat pedig tördelni. Éreztem, hogy a homlokomon izzadságcseppek kezdtek megjelenni, ami nem csak a feszült légkörnek, de a még mindig testemet fedő vastag téli kabátnak is volt köszönhető. Anya egyre türelmetlenebbül dobolt a lábával, ami egyáltalán nem könnyített a helyzeten. Tudtam, hogy muszáj valamit mondanom, addig nem szabadulhattam, így hát erőt vettem magamon.
- Nos, én... - nyeltem egy nagyot, majd folytattam. - Tudom, hogy az ellenkezőjét gondolod, de jó helyen voltam. Te is nagyon jól tudod, hogy sokkal megfontoltabb vagyok, mint James.
- Hé, hallok mindent. - kiáltott ki a szobájából durcásan az imént említett személy, mire én megforgattam a szemeim.
- Ne köntörfalazz, lányom! Csak azt szeretném tudni, hogy kivel voltál. - fonta keresztbe két karját a mellkasa előtt.
Egyre nagyobb nyomás nehezedett rám, az agyam pedig megállás nélkül kattogott. A szememben már gyűltek a könnyek, de igyekeztem összeszedni magam és nem sírni.
- Egy tanárommal. - robbant ki belőlem az igazság, amitől nem kellett volna, de végre megkönnyebbültem.
Erre már James is mellettünk termett, és mindketten ledöbbent arckifejezéssel meredtek rám. Fogalmam sem volt róla, hogy hogyan fogok ebből kimászni.
