Ranpoe oneshots

Titokzatos hiányzások

- Valaki tudja ma miért nincs itt Ranpo?- kérdezte Yosano doktornő a többiektől.
- Szabadságot vett ki. Megint.- válaszolt Kunikida.
- Kunikida san, ezt már akartam kérdezni, de Ranpo san miért vesz ki ilyen gyakran szabadnapot?- kérdezte meg Atsushi tudatlanul.
- Hát ezaz, senki nem tudja miért hiányzik ennyit Ranpo. Az igazgatót viszont nem zavarja szóval biztosan valami fontos dolog miatt. Mellesleg ez a kérdés is az iroda hét legnagyobb rejtélyének egyike.- felelt a szemüveges.
- Oh, hát rendben.- törődött bele a tigrisfiú.

*Eközben Ranpo*

- Ez megint fantasztikus lett.- mondta vigyorogva a kis édesszájú, akinek most is egy pici csokimaszat volt a szája szélén.
- Tényleg jó lett?- kérdezte kissé bizonytalanul Poe.
- Persze, hogy jó lett, szerinted egy olyan fantasztikus ember mint én hazudik?- mondta a szemüveges tettetett sértődöttséggel.
- Persze, hogy nem hazudnál, örülök hogy tényleg jónak gondolod a könyvem.- válaszolt Poe egy alig látható apró mosollyal az arcán. Viszont Ranpo látta ezt a mosolyt és mint mindig, most is megdobogtatta a kicsi szívét.

- Öhm... Ranpo, van egy kis csoki a szádnál...- mondta halkan Poe, enyhén vörös fejjel.
- Tényleg? Hol?- kezdett el tapogatózni az alacsony az arca másik oldalán.
- Nem, Ranpo san, a másik oldalon.- próbált mutogatni a másik zavartan. De a  kis nyomozónak csaknem sikerült megtalálnia a maszatot.

- Najó, feladom. - kezdett el végül drámázni Ranpo.
- Szóval kénytelen leszel te leszedni.- tette hozzá egy sokatmondó vigyorral. Erre a magasabb szó nélkül, kissé remegő kézzel közelítette ujjait a másik szája felé, mikoris az hirtelen hátrébb húzta a fejét egy picit, ezzel megakadályozva Poet hogy végre letörölje azt a kis darabka csokit.
- A száddal.- jelentette ki miközben még jobban vigyorgott, ami már már a fizikai határokat feszegette.

Poe egyből kezdett volna zavarában össze vissza dadogni, viszont ahogy belenézett barátja csillogó szemeibe, amiket úgy imádott és amit tudta hogy a másik csak miatta nyit ki, inkább csöndben maradt és tett egy lépést Ranpo felé. Ezek után a tekintete megállás nélkül cikázni kezdett az alacsonyabb szemei és ajkai között. Majd tett még egy lépést, így már egy picit le kellett hajtania a fejét, hogy továbbra is barátját nézhesse. Majd nagyon, nagyon óvatosan egy apró puszit nyomott a kisebb szája szélére, vagyis csak akart, ugyanis Ranpo egy kicsit elfordította a fejét így a puszi egyenesen a szájára érkezett, pontosan úgy ahogy ő azt akarta.

A sikeres terve miatt persze muszáj volt elmosolyodnia, de éppen csak egy pillanatra, hogy Poenak ne legyen ideje elhúzódnia tőle. Igaz ugyan, hogy Ranpo volt az aki kezdte a csókot, de mint minden alkalommal, a másik most is átvette a dominanciát, amit Ranpo egyáltalán nem bánt.

Mikor elváltak egymástól, Poe teljesen el volt pirulva egy apró mosollyal az arcán, míg Ranpo a szöges ellentéte volt, enyhe pírral és levakarhatatlan vigyorral.

- Khm... Ranpo neked nem kellene be menned az irodába? Úgy tudom csak délelőttre vettél ki szabadságot.- kezdett beszélni a magasabb csak, hogy terelje a témát.
- Igazad van, lassan szükségük van a hihetetlen nyomozói képességeimre, hiszen nélkülem nem igazán boldogulnak.- mondta a detektív szemforgatva mire a másik csak egy kuncogással felelt.
- De!- folytatta Ranpo. - El kell kísérned.- mondta drámaian.
- Ahogy szeretnéd.- felelte Poe egy szeretetteljes mosollyal, mire párja szíve majd kiugrott helyéről.

- Úgy szeretlek!- mondta a detektív miközben szó szerint a másik karjaiba vetette magát. Az persze elkapta és óvatosan magához ölelte.
- Én is szeretlek.- motyogta a kisebb hajába, és valahogy egyikőjüknek sem volt kedve megmozdulni.

Miután végre rászánták magukat az indulásra, szép lassan, kézenfogva sétáltak az iroda felé. Csak úgy mint mindig. Majd mikor az épület elé értek megálltak, Ranpo pedig kedvese felé fordult.

- Úgy nincs kedvem dolgozni.- kezdett nyavajogni, mire a másik csak finoman megpaskolta a fejét.
- De tudod, hogy szükségük van rád.- mondta Poe kedvesen.
- Akkor legalább gyere te is. Úgy nem lenne unalmas.- vetette fel az ötletet a detektív, a másik viszont csak kuncogott.
- Mindketten tudjuk, hogy ha ott lennék biztosan nem dolgoznál.- mondta Poe, mire az alacsonyabb durcásan elfordította a fejét.

Poe ezt persze imádnivalónak tartotta, így egy apró puszit nyomott párja homlokára, mire az egyből abbahagyta a durcizást és újra vigyorogva fordult a magasabb felé.
- Estére vegyél nekem gumicukrot.- mondta és azzal a lendülettel be is ment az épületbe.

Poe arcán még látszódott egy pici mosoly majd elindult haza. Vagyis először egy boltba gumicukorért aztán haza.