A Malfoy-kúria mögötti parkban felállított táncparkett fölött sok apró varázsfény világított és a csillagok ezüstös fénnyel árasztották el a táncolókat. Az asztalok köré felállított oszlopsort virágba borították, a fűszálak közé virágszirmok vegyültek és a maguktól játszó, elvarázsolt hangszerekből kellemes zene áradt.
Lucius és Narcissa Malfoy középen táncolt, mindketten boldogságtól ragyogtak. A parketten ringatózó többi pár szürkének tűnt mellettük.
—Cissiy egészen lélegzetelállító ma—mosolygott Bellatrix.—Lucius jól járt vele.
—Remélem, nagyon, nagyon boldogok lesznek—biccentett Daisy és kortyolt a pezsgőjéből.
Bellatrix lágyan elmosolyodott, felállt az asztaltól és Rodolphus karjaiban a táncparkettre siklott.
Különös volt látni egymás mellett a két Black nővért. Az egyikük ezüstös fehérben, mintha maga lenne a megtestesült ártatlanság, a másik csillogó feketében, karján látványosan virít a Sötét Jegy. Egy nem titkolt gyilkos. És egyikük sem adja jelét, hogy hiányolná a harmadik nővért, aki nem kapott meghívást.
Daisy felhajtotta az italát és egyből újat vett le az asztal mellett elhaladó házimanó tálcájáról, aztán felkelt és a kert másik felébe indult. Oda, ahol az esküvői vigadalomtól elkülönülve Voldemort és néhány korábbi iskolatársa beszélgetett az árnyékban.
—Nagyuram!—hajtott fejet a férfi előtt Daisy és közelebb lépett.
Voldemort vetett rá egy pillantást, majd egy biccentéssel elküldte addigi beszélgetőpartnereit. Ők távoztak is, de közben kíváncsi pillantásokat vetettek Daisyre.
—Beszélj!
Emberhez alig fogható kegyetlenség csengett a férfi hangjában, de csak tompán, alig észrevehetően. Voldemort most jókedvében volt; az egyik leghűségesebb talpnyalója megházasodik, meghívták az esküvőre, ő pedig bizonyíthatta, mennyire jó úr is azzal, hogy megjelent.
Daisy még közelebb lépett és amint meggyőződött róla, hogy senki sem láthatja, elővette kistáskájából Mardekár Medálját.
—Tegnap késő este jutott a birtokomba—mondta, ahogy átadta Voldemortnak.
A férfi szeme mohón csillogott, ahogy erőszakosan rámarkolt a medálra és felemelte, hogy jobban megnézhesse. A közeli fáklya narancsvörös ragyogásba vonta az ereklyét.
—Csodálatos—suttogta elragadtatottan, majd Daisyre pillantott.—Hát csak sikerült a nyomára bukkannod.
Daisy biccentett.
—Egy csempésznél volt, de nem a tolvajtól szerezte.
Voldemort elégedetten mosolygott. Vékony, sápadt arca úgy nézett ki a halovány fényben, mintha egy bukott angyal lenne; jóképű, de hideg és szívtelen. Daisy mégis természetesen viszonozta a mosolyt, éppen csak annyi alázattal, amire feltétlenül szükség volt.
—Mostmár azok sem kételkedhetnek hűségedben, akik eddig rossz szemmel nézték váratlan visszatérésedet. Tudtam, hogy nem fogok csalódni benned.
A férfi színpadias mozdulattal Daisy felé nyújtotta a kezét, a nő pedig engedelmesen elfogadta és hagyta, hogy kiüljön a meglepettség az arcára.
—Nagyuram?
Voldemort derűsen felvonta a szemöldökét és a táncparkett felé indult, Daisyt is magával húzva.
—Te vagy, Daisy Harris, a legígéretesebb szövetségesem—mondta komolyan.—Hasonlóan látjuk a világot. Tudjuk, hogy egyedül az erő az, ami számít. Táncolj velem!
Ez egyértelmű parancs volt.
Daisy leküzdötte idegenkedését és a gyilkos vágyat, elégedett és elragadtatott mosolyt varázsolt az arcára, majd a táncolók közé léptek.
Borzongató volt. A rettegett Sötét Nagyúr kecsesen mozgott, elegánsan átkarolta és határozottan, teljes természetességgel vezette Daisyt. Hol a szemébe nézett, hol a nekik utat engedő táncosokat, hol pedig az asztaloknál ülőket figyelte; nemsokára az egész parkett kiürült és már csak ők maradtak.
Voldemort közelebb húzta magához, de ebben a mozdulatban nem volt emberi vágy, egyszerűen a halatomról szólt. A nézőik miatt tette, műsort mutatott nekik, egyszerre eltávolította magát tőlük és közelebb engedte őket. Hagyta, hogy csodálják, hagyta, hogy lássák, ahogy a rettegett Vörös Boszorkával táncol; a vendégek többsége, tudta, hogy Daisyé a vörös köpeny, azzal pedig mindenki tisztában volt, hogy a jóképű fiatal férfi a Sötét Nagyúr.
Ők ketten több hatalmat hordoztak, mint az egész Mágiaügyi Minisztérium.
Minden szempár rájuk szegeződött és Daisy ügyelt rá, hogy arca kellőképpen tükrözze az elvárt érzelmeket. Örömöt, büszkeséget és áhítatot, ha pedig véletlen Voldemort szemébe nézett, akkor alázatot.
Mire a zene véget ért, Daisy kipirult és a nő azt tettette, hogy kifulladt kissé. Voldemort észrevette, felsőbbséges mosoly ült ki az arcára és számító kedvességgel végigsimított a nő karján.
Az esküvő vendégei tapsoltak, ahogy Daisy pukedlizett, Voldemort pedig aprót biccentett.
—Milyen csodálatos tánc volt, Nagyuram!—suhant melléjük Bellatrix és óvatosan belekarolt a férfiba, igyekezett arrébb vezetni.
Daisy örömmel hátralépett, hogy helyet adjon nekik és már indult volna, hogy visszatérjen az asztalához és igyon pár pohárral erre a hihetetlen keringőre, de nem jutott két lépésnél messzebb.
—Mégha visszalépés is vagyok a Nagyúr után, de kérlek, tisztelj meg egy tánccal!
Egy egészen rövid pillanatig azt hitte, Sirius hangját hallja és amikor felnézett, zavartsága csak nőtt, de aztán felismerte, ki áll előtte.
—Regulus...—sóhajtott Daisy megkönnyebbülten, de továbbra is zavartan mérte végig a fiatalabb Blacket, ahogy sötét öltönyben állt előtte.
A Roxfortban még nem vette észre, de magasabb lett nála, még Siriust is túlnőtte, bár vékonyabb volt bátyjánál.
—Kérlek!—mondta nyugodtan a fiú, mielőtt Daisy kitalálhatott volna valami kifogást. A kezét nyújtotta.—Csak egy táncot.
Daisy összeszedte magát és bólintott.
Regulus gyengéden magához vonta és könnyedén becsatlakozott a többi pár közé, akik Voldemort távozásával visszatértek a parkettre. Bár a Nagyúr már nem volt ott, Daisytől tartották a tisztes távolságot; néhányan előbbi táncpartnere miatt, többen pedig azért, mert tudták, ki ő.
—Nem is láttalak korábban—jegyezte meg Daisy.
Követte Regulus vezetését, felvette könnyedségét, közben igyekezett végig a szemébe nézni. A kék szempárba, nem a szürkébe. Igyekezett az élesebb arcélre koncentrálni, a sápadtabb arcra és az ismerős száj komolyságára. Ugyanolyan ajkak, de Sirius mindig mosolygott, legalább egy kicsit. Nem ilyen komoly, nem ilyen megfontolt. Daisy nem Siriussal táncol.
Pedig akár az összes varázserejét is odaadta volna érte.
—Távol ültem tőled—felelte Regulus és keserűen elmosolyodott.—Őt látod, ha rám nézel.
