Among Us | Köztünk van ✓ [ Befejezett ]

8. rész

 – Itt a karLexe. – szólt halkan Viola, aki az asztalnak támaszkodott nehogy összeessen, kését már visszarakta az oldalához, a készletbe. Ijedtnek, zavartnak és kimerültnek tűnt. Az adrenalin biztosan elöntötte abban a pillanatban, amikor Amberre rátaláltak de utána, ahogy csökkent a stressz-szintje, csak az ólom nehéz fáradtság maradt.  

Az asztalon pihent az eszköz, senki nem volt olyan állapotban, hogy érte nyúljon így rám maradt ez a feladat. Ahogy felkaptam és rányomtam, a display világítása felvillant, amitől szavak jelentek meg.

– "Nem bírom tovább... Újabb rossz döntést hoztam, de most nem fogok hibázni. Sajnálom!" – olvastam fel és így már minden érhető volt. Fejcsóválva, dühösen távoztam a szobából. YeLo is sokkos állapotban álldogált, úgy mint a többiek de neki ez nagyon nem állt jól, így amikor elsétáltam mellette csak annyit mondtam.

– Igyál valami cukrosat!

A folyóson sétálva megnyomtam a vészhelyzeti vörös gombot a karLexen, amitől mindenkinél megjelent az összehívó üzenet. 

A nagy asztalnál gyülekeztünk és Bruno megérkezésével teljes volt a létszám.

– Most, hogy mindenki itt van... – kezdett bele YeLo, aki időközben valamennyire magára talált a sárga szívószálas poharába töltött cukros üdítőital elfogyasztása után. – Sajnálattal közlöm veletek, hogy az egyik társunk végett vetett az életének.

Mély csönd támadt a legénység között, csak a hajtómű keltett morajlást lehetett hallani.

– De miért? – nyögte ki Cloud megdöbbenése közepette.

– Pár szavas búcsú üzenetében egy újabb rossz döntésnek titulálta az utazás...

– Jól értem, öngyilkos lett? – kérdezte kétkedően Jet.

– A lámpa testre felakasztotta magát... – válaszolt YeLo majd egy nagy levegőt véve folytatta. – Azure kérésére, aki aggódott Amber miatt, én és Viola a szobája ajtajához mentünk de be volt zárva, mégpedig belülről. Feltörve a zár programját az ajtó kinyílt és... – csuklott el a hangja.

– Nálam mindig van kés. – vette át a szót Viola. – Levágtam de segíteni már nem lehetett rajta. – Azure a tenyerébe temette az arcát és látszott rajta, hogy nem hiszi el. Hihetetlen számára, hogy egyik percben még él valaki, a másikban pedig már nem.

Pár perc csönd következett, mindenki emésztette a történéseket és igaz, még csak pár órája ismertük meg a lányt, de a kedvessége mindenkit megérintett.

Halkan beszélgetni kezdtek, akik már valamennyire felocsúdtak, a hitetlenkedésüket vagy együttérzésüket fejezték ki, majd amikor ez a hullám is elhalt, Cloud biztatni kezdett minket, hogy térjünk vissza a munkához, hogy gyorsan végezzünk, utána lesz időnk kiheverni a történteket. Jet elsőként mozdult meg és kért egy másik tabletet szkennerrel, mondván ő inkább egyedül folytatná tovább. Ezen felbuzdulva többen követték őt. Talán nem vágytak társaságra, amit jelen esetben teljesen meg tudok érteni.

Én sem akartam jobban belefolyni a további teendőkbe mint muszáj, így mikor elindultam, még épp hallottam, hogy azt beszélték meg az ott maradtak, hogy átszállítják a testet, a Medbaybe, a hűtőbe.

Ezen rágódva folytattam a munkámat, és csak az tudott kicsit kizökkenteni, amikor hallani kezdtem különféle zajokat, két sorral hátrébbről. A neszekből hamar rájöttem, hogy a Storage azon részén nem csak én dolgoztam, hanem David is.

Már órák óta csináltam és végig hallottam, ahogy pakolgatott és kicsit még bosszantott is, hogy gyorsabban halad mint én, de meg is nyugtatott a zaj, amivel tette ezt és amikor a sorok szűk résein keresztül néha-néha megpillantottuk egymást, aztán még intett is felém, vörös lett a fülem.

Nem tagadhattam, hogy Amber esete újra eszembe juttatta Anya szavait, hogy most már igazán élnem kéne és van szemem, látom, hogy David helyes fiú és első ránézésre tetszik is, sőt, az aranyos mosolya teljesen megragadt a gondolataim között. Ritkán figyelek fel valakire és még ritkábban bújok ki a csigaházamból. Na meg a 20 évem alatt, eléggé elfoglalt voltam, nem is értem volna rá ilyenekkel foglalkozni.