Bármibe Kerül (Befejezett)

25.

Hayley

Nem, az nem lehet. A nő tévedett. Vagy hazudott. Ez nem lehetett az igazság. Az én anyám nem ez volt. Tudtam, ki az anyám, és biztos voltam benne, hogy nem ez a platina szőke nő, aki akár korban a testvérem is lehetett volna.

- Én nem... Nem vagyok a lányod - mondtam sziklává dermedve ölelésében. Hirtelen eresztett el, élesen kacagva fel.

- Jaj, édesem - mondta végül. - Azt hiszem, ha nekem hazudott volna mindenki egész életemben, én se tudnám már eldönteni, mikor mondanak igazat.

Hitetlenkedve hatalmasra kerekedett szemekkel néztem rá, fejemben tagadva továbbra is mindent. Ki fog derülni, hogy ez nem igaz. Ki fog derülni, hogy téved. Muszáj.

- Először a mögötted álló fiatalember vert át csúnyán, mikor még alig tudtál beszélni is. Aztán pedig a drága Kaiden néhány hete folytatta, igaz, szerelmem - lépdelt hozzá, és lágyan simította végig arcát. Szívemben minden értetlenség, félelem és csalódott fájdalom ellenére is féltékenység szúrt. Kaiden dühödten rántotta el érintése elől fejét, amitől kicsit jobban éreztem magamat, bár magam sem értettem, miért érdekel még mindig. Hisz éppen most mondta ez a nő, hogy hazudott nekem, és erős kétségeim voltak, hogy a Börtön létezésére gondolt. Másról is hazudott... De ez is lehet félre értés. Miért tette volna? Tagadtam ezt is.

- Hát akkor hadd legyen enyém a megtiszteltetés, hogy végre eláruljam neked a jól kiérdemelt igazságot - mondta a nő, ahogy újra ellépett Kaidentől, hozzám közelítve, közben hosszú haját hátradobta, mintha egy modell lenne. - Én vagyok az anyád, Hayley. A vér szerinti. Azt hiszem, már hallottál rólam. A nevem Rebeka Anderson.

Az idő megállt körülöttem, ahogy kimondta a nevét. Rebeka. Az a Rebeka állt előttem. Akit Kaiden valaha annyira szeretett, és mindent megtett, hogy megmentsen. De végül a rák győzött Kaiden minden próbálkozása ellenére. Emlékeztem, mikor mesélte a férfi, hogy halt meg a lány. És arra is emlékeztem, mikor végül elárulta, hogy még mindig él, és egy pszichopata szörnyeteg lett belőle. De a vezetékneve ugyanúgy lesokkolt, ahogy a keresztneve. Anderson. Eddig el se gondolkoztam azon, hogy Jackie neve honnan származhatott. Egyszerűen azt hittem, a szülei adták neki ugyanúgy, mint mindenkinek. De Jackie kint élt egy faluban, ahol mindenki szépen lassan kihalt. Valószínűleg csak keresztneve volt, de Kaiden akart neki egy vezetéknevet is. Vagy lehet Jackie akart magának. És Kaiden a halott szerelme vezetéknevét adta neki. Annak a családnak a nevét, aki kihúzta őt a nyomorból és megmentette. És bár akkor még nem tudta, de annak a nőnek a vezetéknevét, aki utána többször is megpróbálta őt megölni.

És most ez a nő itt állt előttem, azt állítva, hogy az anyám. De ez nem lehetett igaz. Minden külsőség ellenére is tagadtam, ahogy tudtam. Még az se érdekelt, hogy Kaiden oldalról rám pillantva félve várja reakciómat. Várja, hogy összeomoljak, döbbentem rá. És tényleg egy hajszál választott el tőle. Ez csak egy álom, mindjárt reggel lesz, és felébredek Kaiden karjában, ahol elaludtam. És újra minden rendben lesz. Vége lesz ennek az egésznek, és minden rendben lesz. Csak ébredjek már fel, könyörögtem. Szinte észre se vettem, hogy hátrálni kezdtem, ameddig bele nem ütköztem Jeremy hatalmas mellkasába, de attól is úgy ugrottam el, mintha égetett volna. Mögöttem Jeremy, előttem Rebeka, körülöttünk pedig több tucat katona. Csapdában voltam.

- Tehát mesélt rólam - konstatálta Rebeka ugyanolyan jókedvű mosollyal, mint eddig. - Hát igen, az egész történet ott kezdődik, hogy miután valaki megpróbált meggyógyítani több-kevesebb sikerrel - nézett jelentőségteljesen, gúnnyal Kaiden felé, aki összeszűkült gyilkos tekintettel meredt rá vissza -, Richard fogja lettem. Ő pedig úgy döntött, hogy a betegség adta előnyöket, kihasználja, és tökéletes harcost farag belőlem. És ezt meg is tette, utána viszont úgy döntött, hogy kellene még neki néhány ilyen tökéletes génállományú egyén, tőlem.