Régi Barátok || Charles Leclerc ff.

Tizenharmadik fejezet

𝑷𝒂𝒊𝒔𝒍𝒆𝒆 𝑫𝒂𝒏𝒌𝒘𝒐𝒓𝒕𝒉

– Zongorázol? –suttogtam, majd hátrébb léptem egy aprót.

– Ha szeretnéd megmutathatom –suttogta, lehelletétől pedig kirázott a hideg. A szemeire vezettem a tekintetem, de az ő tekintete az ajkaimat bámulta.

– Charles –ejtettem ki a fiú nevét, ő pedig a derekamra helyezte a kezét. – Mit csinálsz? –suttogtam, amire el kapta a kezét, majd hátra lépett és beletúrt a hajába. Semmi nem takarta a felsőtestét. Szavak nélkül menekültem ki az italommal, majd egyenesen Nadia felé mentem.

Ez mégis mi a fészkes fene volt? A szívem már visszaált a normális dobogására, amikor meghallottam Zayn barátnőjének a sikítását mert kergette egy darázs. Vagy valami hasonló kis szárnyas állat.

– Fú, felrúgnám szívesen. Már idegesít –forgatta meg a szemeit Nadia. – Te hol voltál?

– Töltöttem narancslevet –emeltem fel a poharam, majd semmit sem sejtve leültem vissza a napágyra, lekapva magamról a ruhám.

Igazából fogalmam sincs mi volt az az előbb Charlesszal, de Nadia erre tudom mit mondana. Szóval megkérdeztem a spanyol lányt mit kér inni, majd visszamentem. Charles pedig a kanapén ült a kezében a telefonjával.

Teli találat!

𝑪𝒉𝒂𝒓𝒍𝒆𝒔 𝑳𝒆𝒄𝒍𝒆𝒓𝒄

Leültem a zongorámhoz, majd az ujjamat a billentyűre helyeztem és lenyomtam őket. De megtorpantam, és végül kiviharzottam a nappaliba.

Felvillant a telefonom Charlotte nevével. Épp azt írta, hogy a tengerparton vannak a lányokkal. Jó, de kit érdekel?

Lépteket hallottam meg a terasz felől, amikor belépett rajta Paislee. Egy kétrészes fürdőruhában. Kénytelen voltam végig nézni rajta. Az ovális alakú felső igazán jól állt neki, ahogy a fekete szín is. Kiemelete a gyönyörű alakját, és a formás testét. Visszanéztem a telefonomba de akkor is késztetést éreztem arra, hogy rá nézzek. Épp elsétált a folyosón, ezzel takarásba került. Pár perc múlva pedig egy pohár löttyel tért vissza, és egyenes felém jött. Csak egy volt a baj, hogy pontosan tudta mit csinál és mit tesz velem.

– Mit csinálsz? –ült le mellém.

– Unatkozom. Fel kéne dobni már valamivel a bulit, amúgy is esteledik –néztem rá, de ott meg állapodott a szemem és nem is mertem más merre nézni. Csak bámultam a gyönyörű zöld szemeit.

– Te tervezted a házat?

– Igen.

– Mert nagyon jók a színkonbinációk –jegyezte meg elismerően.

– Kösz –biccentettem.

– És amúgy tudsz zongorázni? –tette fel a kérdést. Miért tudtam, hogy lesz egy kérdés a zongorával kapcsolatban?

– Már elég régóta, az egyetlen hangszer amin szeretek játszani.

– Klassz. Én is tudtam, de akkor még kicsi voltam. Plusz még felsőben jártam zongoraórákra.