Álmok a zuhanásból

Mégsem

𓆩❤︎𓆪

     És akkor, abban a pillanatban éreztem valamit. Valamit amit azt hiszem más már érzett korábban, viszont én alig tudtam mihez is kezdjek most. Valami kézzel fogható magyarázatot kerestem. Bármi kapaszkodót ami előre visz, felfelé a lejtőn.
     Aztán mégsem.
     Zuhantam. Igen, talán ez volt a legmegfelelőbb szó rá. Az érzés amikor kicsúszik a lábad alól a talaj. Amikor elveszted az irányítást. Az üresség, és a rohanás. A zúgás hasonlíthatna inkább a tenger hangjára mintsem a nyomásra, ami egyre csak növekszik bennem, majd lassacskán feszít szét belülről. Szorít, kínoz, majd egyre jobban csak fojtogat.
     S amikor már azt hinnéd vége... vége? Tényleg vége? Azt hiszem. Talán... Nem. Biztosan nem. Nem lehetséges hogy ilyen egyszerűen, ilyen gyorsan vége legyen.
     A történetünk. Együtt. Együtt döntöttünk így, vagy inkább ő döntött így. Vagy én?
     Én voltam. Nyilvánvaló. Viszont már felesleges ezen rágódnom, hisz rég vége szakadt. Azt hiszem... Megint itt van, mellettem. Nem amellett a másik lány mellett.
Velem van.
     Az én oldalamon.
     Én érdeklem.
     Én vagyok neki fontos.
     Azt hiszem.
     Nem tudom biztosan mit érzek, abban pedig főleg nem, hogy ő mit érez.
     Régen tudtam, régen szeretett. Tudom. Nem csak azért, mert üres szavakként mondogatta. Az érintései, a mozdulatai, ahogy minden pillanatban a legkisebb porszemtől is védelmezett. Mégis akkor érezte magát a legjobban, amikor látta mennyire vadóc, bátor, és erős tudok lenni. Amikor még tudtam az lenni. Kimutattam előtte ki is vagyok valójában, minden egyes hibámmal, és apró, hülye szokásommal együtt. Akkor még más volt. Minden. Ő is és én is.
     Egymást formáljuk olyanná, akik most vagyunk. Nem tudja, de észre veszem, hogy vannak dolgok amiket miattam csinál másképp. Figyel rám. Tudja mikor mit csinál. Minden egyes érintés. Ki nem mondott szó.
     Egyszer.
     Elege lett, vagyis tulajdon képen nem is tudom, hogyan lehetnék képes megfogalmazni. Képtelen lett volna tovább törődni?
     Nem tudom.
     És sohasem fogom megtudni.
     S most is csak a lépteit hallom visszhangozni, ahogyan kilép.
S vissza sem néz.