𝐈𝐦𝐩𝐮𝐥𝐳𝐮𝐬 | ✓

𝐄𝐥𝐬𝐨̋

Jocelyn Flores

11/11

Megcsalt a barátom.

És mikor azt mondom, hogy megcsalt, azt konkrétabban úgy értem, hogy jelenleg anyám előtt ülök egy bárban New York egyik legforgalmasabb útjára néző ablak mellett, és vörös fejjel, visszatartott lélegzettel olvasom el az üzenetet, amelyet pár percbe kaptam.

Szerelmem üzenete: Ne haragudj, de nem bírom tovább. A tegnapi vizsgám nem éppen úgy sikerült, ahogyan terveztem, és a fiúkkal elmentünk inni. És ott volt egy lány, akivel együtt töltöttem az éjszakát. Ne haragudj.

Ne haragudjak? Valóban? Konkrétan szanaszét zúzza a lelkemet, az önbecsülésemet, a női mivoltomat, de ne haragudjak? Mégis mit képzel magáról ez a ficsúr?

Persze utólag már szidhatom, semmit nem érek el vele. Csodaszép négy éves kapcsolat áll a hátunk mögött, amelyről mindeddig azt hittem, hogy elég érett. Végtére is, megismerkedtünk a gimnázium második évében, és végül úgy megkedveltük egymást, hogy összejöttünk, kapcsolatunk pedig nem szakadt meg, mivel ugyanarra az egyetemre kerültünk. Hamarosan összeköltöztünk, mivel a családi életem túl komplikált volt már akkoriban is, ő pedig kapott egy remek gyakornoki állást New Yersey-ben, amely kicsit több mint száz kilométer, így az egyetemi tanulmányainkat levelezőin kezdtük.

Egészen eddig a pontig.

– Kincsem, hol van az a fiú? – nézelődik anyám az emberekkel nyüzsgő bárban kritikusan.

Szülőm sosem találkozott még a barátommal, mivel sosem voltam anyával olyan jóban, hogy csak úgy bemutassam neki. De így, négy év kapcsolat után úgy éreztem, muszáj. Pedig anya... Hát, igen.

Anya a nyilvánosság előtt a kritikus, rohanó példamutató anya szerepét játssza, de a négy fal közt előtőr benne az alkoholizmus, amellyel már évek óta küzd. Pontosabban húsz éve, apával való válásuk óta – akiről hozzáteszem, azóta sem tudok semmit. Nem is emlékszek rá. Anya viszont még érkezésem előtt felhívott, esküdözött, hogy leszokott, és soha többé nem iszik, csak hadd láthassa újra az ő kicsi lányát. Jobb lehetőség híján úgy gondoltam, megszállok nála pár napig, míg bemutatom neki a páromat, ám a sors közbeszólt.

– Már ne is haragudj, lányom, de úgy tűnik, hogy a te lovagod valójában nem is létezik, vagy csak megfutamodott. A nevét sem mondtad el, gondolhattam volna, hogy csak kitaláltad – szegi fel tekintetét a plafonra, amelyről lesüt az, hogy ő erre számított.

Nem, nem lehet. Nem lehet neki igaza.

Nem elég legyűrni a könnycseppjeimet, amelyek egyre csak sokasodnak a percek teltével, számolnom kell azzal is, hogy az egoista, túlontúl tökéletesnek látszó anyám a lelkembe tipor mondataival. Nem vagyok én ilyen érzelgős, de basszus... Megcsaltak. Konkrétan romokban az életem.

– Itt vagyok, elnézést a késésért. – Tudtam, hogy Harry csak viccelt, és igazából a közelben van. Mosolyra húzódnak szokásosan vörösre festett ajkaim, ám csak egy pillanat elejéig.

Ugyanis a mellettem álló alak nem a barátom. Hanem egy totál idegen pasi.

De még milyen pasi! Hű, anyukám, erre varrj gombot. Sötétbarna haj, markáns arc, tökéletes arcél, borosta, heterokrómiás szemek (egyik írisze sötétzöld, a másik barna), fekete, nyakig gombolt ing... Akárhogy is néz ki, ő nem Harry.

Jézusom... Meghaltam.

– Elnézést, ismerjük egymást? – kérdezem felvont szemöldökkel, és egyszerűen nem tudom hová tenni a szituációt.