Reményem utolsó fonala

9.

Levi:

Arra keltem, hogy borzasztóan éhes vagyok. De ami a legfurcsább, hogy mostanság szinte csak két dologról szólnak a mindennapjaink. Felkelünk, szex, alszunk, szex és így tovább. Tehát ideje volt megtörni a rendet. Óvatosan felemeltem Erwin kezét és kimásztam az ágyból. Majd köntösömet magamra véve hagytam el a szobát. Korán volt még, alig lézengett valaki a folyosókon. Ebéd előtt szinte pang az épület, de utána mint a hangyák, úgy özönlenek ebédet készíteni. Úgyhogy nem kellett sok embert kikerülnöm. Az étkezőt elérve pedig beestem az ajtón. Köszöntem Sashanak és bementem a konyhára.

- Szia! - Ugrott elém Nicolo.

- Szia... Kérhetek valamit enni? - Bólintott és behúzott a konyha közepére.

- Levi éhes. Tehát most mindenki azt csinálja amit mondok. - Felültetett egy pultra és kiadta a parancsokat.

Mindenki sürgött-forgott a konyhában és lesték minden kívánságomat. Jó volt látni, hogy ennyire figyelnek rám, de Nicolo nem elégedett meg kevéssel. Bár én csak egy szendvicset kértem teával, de ők egy hatalmas tálcányi finomságot adtak. Úgyhogy most itt állok az étkező előtt egy óriási kupac kajával. Tűnődve indultam el Erwin szobája felé. Reméltem, hogy a gyors reggeli után vissza tudok még osonni, de ez a terv elveszett. Úgyhogy a folyosón kullogva gondolkoztam a megoldáson.

- Jó reggelt! - Köszönt rám mikor beléptem az ajtón.

- Jó reggelt. - Köszöntem vissza és rá emeltem tekintetem.

Az ágyon ült, felső testét nem takarta semmi. Gyönyörű, tengerkék szemei mosolygásra késztettek. Felé sétáltam, éjjeliszekrényére letettem a tálcát és felmásztam az ágyra. Ölébe ülve karoltam át és dőltem mellkasához. Lenézett rám és egy tincsemet fülem mögé simította.

- Mi a baj? - Kérdezte mosolyogva.

- Kértem Nicolotól reggelit, mire ezt adta. - Mutattam a tálcára?

- Nem ízlik? Nem szereted? Allergiás vagy valamire? Hozzak neked másikat? - Tette föl kérdéseit.

- Nem, dehogy... Csak túl sok. - Kis csend után nevetni kezdett és felemelte fejemet.

- Ez megnyugtató. Akkor együk meg együtt. - Rakott le maga mellé.

- De te majd eszel a szüleiddel. - Mondtam neki csodálkozva.

- Van, hogy nem megyek le reggelizni, úgyhogy már megszokták. - Tette le az ágyra a tálcát.

- Rendben... - Derekamnál fogva felemelt és ölébe ültetett, de most háttal neki.

- Finom az illatod. - Szimatolt a levegőbe.

- Ne mondj ilyeneket. - Förmedtem rá.

- Oké-oké... De most együnk.

Felszúrt villájára egy epret és számhoz emelte. Óvatosan vettem számba és lehúztam az evőeszközről, majd végignyaltam alsó ajkamat. Mire hatalmasat nyelt és el is fordította fejét. Persze minden második falatnál zavarba tudtam hozni valamivel. De a legjobb mégis az volt, mikor megéreztem éledező tagját fenekemnél. Lassan körözni kezdtem csípőmmel, így hozzádörgölőztem.

- Neh. Csak nemrég hagytuk abba. - Szorította össze szemeit.

- Nem baj, ez természetes dolog. - Vigyorogtam képébe.

- Ezért most büntetést kapsz. - Kezdett el mindenhol csikizni.

- Nehh! Mheg foghok halnhii! - Próbáltam kiszabadulni hatalmas karjai közül.

- Nem hinném. - Nevetett ő is velem.

- Khérlek! - Könyörögtem hangosabban, de folytatta tovább.

- Mit adsz cserébe? - Kérdezte hatalmas mosollyal.

- Maghamhat! - Már annyit röhögtem, hogy fájt az állkapcsom és a hasam.

- Egész jó ajánlat... - Súgta fülembe és elengedett.

- Hahh... - Fújtam ki a bennrekedt levegőt.

- Akkor azt csinálok veled, amit csak akarok? - Kérdezte elgondolkodva.

- Igen, mint eddig is. - Forgattam szemeimet.

- De ez más. Most te adtál erre engedélyt. - Válaszolta boldogan.

Visszahúzott ülő helyzetbe és folytattuk a reggelinket. De látszott rajta, hogy nagyban gondolkozik valamin. Csak úgy csikorogtak a fogaskerekek. És az ötlet meg is volt, mintha felvillant volna a villanykörte. Hirtelen felnézett és végigmért, majd a tálcát nézte meg. Tekintete baljós volt és sunyi. Hirtelen hanyatt döntött és egy kendővel bekötötte a szememet.

- Mire készülsz? - Ismerem ezt, ezek a legrosszabbak. Mikor bekötik a szemedet és meggyaláznak.

- Semmi olyanra ami nem tetszene. - Súgta fülembe, mire egy kellemes borzongás futott végig gerincemen.

- És ehhez feltétlenül vaknak kell lennem? - Kérdeztem pánikolva.

- Nyugalom. Tudod, hogy úgysem bántanálak. - Csókolt nyakamba.

- Tudom... - Motyogtam magamban és hagytam neki, hadd csinálja.

Eloldotta köntösömet és le is vette rólam. Így, hogy nem láttam, sokkal jobban éreztem. Ahogy bőrömhöz ért és végigsimított rajta, ahogy csókolt, még a levegővételeit is. De ezeket mind abbahagyta és ha jól hallottam, ügyködött valamit mellettem. Majd valami hideget éreztem meg bőrömön, néhol viszont meleget. És egyre több helyen, majd szinte mindenhol. Mikor abbahagyta tevékenységét, fölém került és lenyalta kulcscsontomról a krémes valamit. Ekkor jöttem rá, hogy a reggelink darabjai vannak rajtam.

- Így még finomabb. - Suttogta fülembe és folytatta tovább tevékenységét.

Karjaimról is szép lassan elfogytak a díszítő elemek. Nedves, forró nyelve végigszántotta bőrömet, majd jólesően hümmögött. Karjaim után viszont lefelé kezdett haladni. Először mellbimbóimról ette le az apró eperdarabokat. De tovább haladt és halvány kockáim mentén nyalta le a rácsurgatott mézet. Kellemes volt, mégis zavarba ejtő. Csókokkal hintette be fedetlen testemet. Neki ilyet nem kéne csinálnia, ő a trónörökös, ő a herceg. Gondolataimból az rángatott vissza, hogy áttért combomra és onnan falatozott. Néhol meg is szívta sertétlen bőrömet, de néhol harapások is megestek. Lehelete borzongást váltott ki belőlem és talán még libabőrös is lettem. De miután mindent eltüntetett lábaimról, eltávolodott tőlem. Majd végignyalt férfiasságomon és szájába is vett.

- Ahh! - Nyögtem föl a hirtelen érzésre.

- Ngnh mgh ghnd. - Kezdett el beszélni, miközben szájában volt tagom.

- Nehh! Ne beszhélj! - Fogtam rá fejére.

- Dg mghnh? - Kérdezte még mindig ebben a helyzetben.

- Mert így sokkal. Ahhj... Csak ne csináld! - Parancsoltam rá, mire távolabb húzódott tőlem.

- De ne is tagadd, hogy élvezted. - Kérdezte sunyin.

- Egy szóval se mondtam. Sőt, túl jó volt. - Fújtam ki élesen a levegőt.

- Folytatjuk?

- Nincs kedvem... Nem csinálhatnánk valami mást? - Kérdeztem szenvedve.

- Nem, mert nemsokára találkozóm van apámmal. Mellesleg a bájcsevej rólad fog szólni. - Mondta gondterhelten, mire levettem a kendőmet és felültem.

- Nem mondom, hogy nyugalom, mert szerintem én jobban félek, mint te. De sok sikert. - Öleltem meg, de hirtelen hosszomra fogott.

- Erwin! - Háborodtam föl. Összeszedtem a ruhámat és durcázva trappoltam az ajtó felé.

- Most miért? - Kérdezte értetlenül, mire kinyújtottam rá nyelvemet és kiléptem az ajtón.