Lelkemet adom

27.fejezet

Egy szőke hajú, fekete szemű démon állt előttem, és nem meglepő módon öltözete is csak a fekete színt ismerte. Mikor találkozott tekintetünk még a szavak is belém fagytak, ugyanis úgy éreztem menten felnyársal szemével.

– Te... –közeledett felém, mire kedvem támadt hátrálni. Hátam a falnak ütközött. – Végre szabad vagyok –ért elém, majd kezei közé vette arcom. – Ezt neked köszönhetem –hajolt hozzám közel, majd megpuszilta a homlokom.

Mi folyik itt?

– Milyen szabadságról beszélsz? –kérdezem értetlenül.

– Utáltam a pokolban lenni, most pedig végre elkerülhettem onnan. Szóval mit szeretnél, mi a leghőbb vágyad? –mosolyog rám, arcom el nem engedve.

– Ryan –suttogom megbabonázva.

– Az meg kicsoda? –kérdezi értetlenül.

– Az előző démonom. Azt akarom, hogy visszahívd –nézek rá könyörgően.

– Még mindig nem tudom kiről van szó..

Aztán leesik. Én adtam neki a Ryan nevet, így nem tudhatja, hogy kiről beszélek.

– A francba –csúszik ki a számon.

– Egyéb óhaj nincs? –dönti oldalra a fejét, mire nemlegesen megrázom a fejem. – Ezesetben, a viszont látásra –lép el tőlem.

– Várj.. most meg hova mész?

– El, ha nem akarsz semmit keresek más elfoglaltságot, mert az biztos, hogy nem megyek vissza a pokolba –vázolja tervét, de mielőtt még bármit is szólhatnék, már el is tűnik.

Hát ez fura volt...

Egész nap az "új" démonkámon gondolkodtam. Amióta eltűnk nem jött vissza. Nem fordítottam neki különösebb figyelmet, hisz nem tűnt veszélyesnek. Legalábbis elsőre nem, aztán másnap megláttam a híreket.

Egy fiú öngyilkossági kísérletet próbált meg végrehajtani. Megvágta az ereit, a szülei hívták a mentőket. Állitása szerint nem saját akaratából tette, biztos benne, hogy tisztán hallotta a hangot a fejében. Később pedig egy arcot is látott, azt hajtogatja, hogy egy démon volt az.

Szólal fel a riporter. A vér is megfagy bennem. Pontosan tudom, hogy a fiú igazat mond, és ez az egész az én hibám.

Mit tettem? És ami még ennél is fontosabb kérdés.. hogy állítom meg?

Gyorsan felkaptam a cipőmet, majd kiléptem az ajtón. Utam szokás szerint ahhoz a személyhez vezetett, aki segíteni szokott nekem démon ügyekben.

Hamar a banya házához érek. Meglepődve veszem észre, hogy megannyi doboz áll a ház előtt.

Költözik? Mégis hova? És miért?

– Elnézést, mi folyik itt? –kérdezem meg az egyik költőztetőt.

– Össze szedjük a dolgokat, ugyanis árverésre bocsájtják a házat –feleli higgattan.

– Árverésre? De miért? –kérdezem értetlenül.

– A rokonok kértek meg rá. Mi csak a munkánkat végezzük.

– A rokonok? Hol a banya? Akarom mondani, a kedves idős hölgy? –javítom ki magam.

– Maga még nem tudja? –kérdezi, mire nemlegesen megrázom a fejem.  – Meghalt.

– Mi? Mikor? Hogy? –leszek egyre idegesebb.

– Tegnap. Véletlen baleset volt. Leesett a lépcsőn, és rossz helyen ütötte be a fejét.