" A magam fajta férfiak nem ismerik a szerelmet. Mi a birtoklási vágyat ismerjük, mely majdnem egyenlő a szerelemmel."
Veszélyes ember tudok lenni; istentisztelő vagyok, de ha ellenségem akad, akkor kitudják hozni belőlem azt, amiről a családom neve...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Szeptember. Az ősz beköszöntével úgy éreztem, hogy a virágoknak új helyet kell találnom. Ahogy sárgultak a falevelek és elszíneződtek, úgy magamnak is bevallottam azt, hogy repül az idő. Karim Yilmaz új életet adott a kezembe, azt pedig észre sem vettem, hogy az idő rohamosan telik. Ahogy a virágokat átrendeztem, elmosolyodtam. Lopva az emelet felé pillantottam, izgatottan vártam, hogy lejöjjön. Elkapott egy furcsa remegés, egy érdekes érzés, melyet én még nem éreztem. Mosolyogtam, ahogy rá gondoltam. Gyomorgörcsöm lesz, ahogy megpillantom. Azt mondják, hogy az érintetlen szerelem a legveszélyesebb; amikor úgy szeretsz bele valakibe, hogy nem érsz hozzá. Amikor intim, teszi kontaktus nélkül ismered meg a lelkét, a szívét és minden tulajdonságát. Karim Yilmaz egykor az az ember volt, akire haragudtam. Utáltam, mert gazdag és öntelt férfinak tartottam. Most jövök rá arra, hogy amit hittem, az téves. Karim Yilmaz érdekes férfi. Ijesztő, de nagy lelkű és odafigyelő. És azt hiszem, hogy kezdek beleszeretni.
Gondolataimból az ajtó nyitódása zökkentett ki. Azonban nem Karim úr szobájának az ajtaja, hanem a bejárati ajtó nyílt. Salim egy dobozzal a kezében lépett be, majd csukta be maga után az ajtót. Nem számítottam az érkezésére, ezért kíváncsian letettem az egyik virágot. - Salim? Mi járatban? - érdeklődtem. Ő felém nyújtotta a kezében tartott dobozt.
- Karim úr vásárolta magának! Azt kérte, hogy hozzam el ide - alig tudta befejezni, mert ebben a pillanatban az említett személy is megjelent. Salim illedelmesen köszönt neki, én pedig elmosolyodtam.
- Mi ez? - Karim úr felé pillantottam, aki összefonta maga előtt a karját, és halvány mosolyra húzta az ajkàt.
- Ajándék neked. Nézd meg - nem kellett kétszer kérnie, hiszen kimondottan izgatott lettem. Leültem a kanapéra, ölembe helyeztem a dobozt és felnyitottam a tetejét. A szemem elkerekedett, amikor megpillantottam, hogy mit tartalmaz a doboz. Amikor tudatosult bennem, hogy ez mennyibe kerülhetett, a fejemet csóválva lecsuktam.
- Ó, nem! Ez nekem túl drága! - remegő kezekkel nyújtottam felé a dobozt, ami a legújabb Apple szériákat tartalmazta. Volt benne egy telefont, note book és Ipad is. - Nem fogadhatom el.
- Szükséged van egy rendes telefonra, Leyla - mondta Karim úr. - Mondtam, hogy ne foglalkozz azzal, hogy mi mennyibe kerül! - mondta szigorúan. - Az legyen az én problémán. Használd, kérlek!
- Nem is tudom... - elkerekedett szemekkel újra felnyitottam, de utána gyorsan lecsuktam. Valóban szükségem volt egy telefonra. De ez nem jelentette azt, hogy ilyen drágát használjak. - Még gondolkozom rajta. Felviszem a szobába. És hálásan köszönöm - sóhajtva a lépcső felé igyekeztem, majd felsétáltam rajta. Nem az én szobámba, hanem Karim úr szobájába tettem. Miközben a barna dobozt az asztalra helyeztem, megpillantottam egy borítékot. A boríték félig nyitva volt. Tudtam, hogy semmi közöm nincs hozzá, de akaratlanul is közelebb hajoltam. A borítékban fényképek voltak, de egy belső hang azt súgta, hogy ne nézzem meg őket. - Karim úr nem ezt érdemli! - lesütöttem a szemem és kiléptem a szobából. Biztos voltam abban, hogy munkával kapcsolatos dolog lehet. Végig sétáltam a szobámon, majd a lépcső felé vettem az irányt.
