𝐓𝐨𝐤𝐲𝐨 𝐑𝐞𝐯𝐞𝐧𝐠𝐞𝐫𝐬 (𝐱𝐎𝐂) 𝐅.𝐅.

18.rész

A vörös hajú csendben ült barátja sírja előtt. Még mindig hitetlenül nézte a követ. Mérges volt magára amiért késve ért oda és nem tudta megakadályozni hogy megölje magát. Tisztában volt vele ha nem teszi akkor Kazutora lett volna a hibás. De akkor sem akarta elfogadni. Az egyik legjobb barátja volt. Szinte testvéreként szerette. Mégsem volt elég ideje tenni valamit. A Yuriitchy lány csendben ült le a sír mellé próbálva vissza fogni könnyeit.

-Annyira sajnálom.. amiért nem tudtam melléd érni időben..... hogy..-csuklott el a hangja majd szája elé helyezte kezét. Nem bírva vissza tartani sírását, utat engedett könnyeinek-Ha nem lettem volna túl távol.. és ha egy kicsit hamarabb érek oda.. talán még..

A vörös hajú levegőért kapott ahogy neki dőlt barátja sírjának-Még velünk lennél....

-Oujo-chan...-szólalt meg az eddig mellette álló nála pár évvel idősebb fiú-Mit mondana Keisuke?-guggol le a lányhoz felettük tartva az esernyőt-Megint feleslegesen itatod az egereket. Ennél erősebb vagy.

-Leviathan..-nézett az említettre aki szabad kezével letörölte a lány könnyeit.

-Meddig akarod ostorozni magadat érte? Napok teltek el.. és nem a te hibád ami történt.-Próbálta nyugtatni a lányt Atsuko.

A lány kissé elmosolyodott-Úgy beszélsz mint Shin..

A barna hajú elmosolyodott majd megsimította a lány haját.

-Elvégre jó barátom volt. Természetes hogy átvettem tőle egy-két dolgot.

A vörös hajú aprót bólintott majd kezét a fiú felé nyújtott kezébe helyezte aki felhúzta a sírrol.

-Istenem... annyi baj van veletek..

-Gomene.

A fiú elmosolyodott majd megsimogatta a lány fejét. Tudta hogy nem gyakran beszélnek az eltávozott Shinichiroról. Mivel még mindig érzékeny téma volt mindkettőjüknek.

-Amúgy is... meddig akartál volna itt álldogálni az esőben? Meg fogsz fázni..

-Nem fogok. Jól bírom a hideget.

-Mondod ezt most te, utána pedig az ágyat nyomod.-fonta össze kezeit a fiú.-Nem szeretném ha--

-Jó jó.-sóhajtott egyet a lány majd még lerakott egy dobozt a sír mellé.-Atsuka...

A fiú kíváncsian nézett a lányra aki ismét kiegyenesesett. Ritkán hívja a nevén. A bandák miatt használt álnevét szokta használni. A fiú hamar elkomolyodott ahogy a lány lassan felé fordult.

-Rád bízom az embereimet.... úgy döntöttem felhagyok ezzel..-majd ezzel a vörös hajú elsétált a sokkosan egyhelyben álló barátja mellett-Nem látom értelmét.

Atsuka ott állt még pár percet az esőben, próbálva feldolgozni a hallottakat. Feladná az egészet amiért olyan sokat dolgoztak? Miért? Mi történt?

-De..-fordult meg a fiú, viszont addigra a lány már elment onnan, magára hagyva a kérdéseivel-..miért?

A lány csendben haza sétált. Mikor belépett a házba, anyja nem tetsző pillantásaival találta szemben magát. A nő sosem szerette ha kint járkál ilyen időben teljesen egyedül. Ahogy azt sem hogy csurom vizesen megy be a házba. A személyzet egyik tagja néhány törölközőt vitt neki majd az egyiket a fejére helyezte.

-Tadaima..-szólalt meg éppen csak érthetően a lány. Hangja még kissé gyenge volt az előbbiekben bekövetkezett sírása után.

-Mit mondtam az esőben rohangálásrol? Nem te mosod a ruháid.-mordult rá a nő egyből.