12. "Kritika"

33 3 1
                                    

Író: JJulianna9002
Könyvcím: Da Capo al Fine

I. Szereplők

10/?

Tekintve, hogy a két központi szereplőről nem tudunk meg semmit, hisz a köztük lévő ellentéten van a hangsúly, kérlek nézd el nekem, hogy ezt most nem tudom pontozni.

II. Cselekmény

10/9

Kellett egy pár sor átolvasása, hogy megértsem a történet pontos lényegét, mely most már teljesen világossá vált számomra.
Tehát mondhatni az érzelmek játékának lehetünk tanúi, e rövidke irományban, melyhez annyi megjegyzésem mégis lenne, hogy talán lehetne egy kicsit terjedelmesebb is.
Nos, a zongorához nem értek, de ettől függetlenül átjött a történet mondanivalója.

III. Helyesírás

10/9

Nos helyesírási hibákkal nem találkoztam, azonban mással kapcsolatban lenne megjegyzésem. Főképp az elején találkoztam többször a "volt" szóval, illetve a fehér és fekete ruhás hölgy kifejezés ilyen formában eléggé sokszor ismétlődik. Természetesen értem, hogy miért, kell a kontraszt, az ellentét, ámbár talán érdemes lenne néhány helyen más alternatívát alkalmazni.

Mindezeket összevetve nyugodt szívvel ajánlhatom eme rövidke történetet, melynek a mondanivalója bizton állíthatom, hogy minden olvasót elgondolkodtat!

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Oct 02, 2023 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

KritikákWhere stories live. Discover now