Just with You //Ewan Mitchell//

Dolgok elintézve

14.
༶•┈┈⛧┈♛ ♛┈⛧┈┈•༶

Már kezdett világosodni, mikor sikerült kicsit nekem is megszunnyadnom, de azonnal felkeltem, mikor Sandra köhögni kezdett. Inkább úgy mondanám, hogy felriadtam, és körbe pillantottam a szobában. Tom és Ewan nem voltak itt, viszont én legalább láthattam a barátnőmet felébredni. Töltöttem neki egy pohár vizet, majd segítettem neki inni, mert nagyon száraz lehetett a torka. Elmosolyodott, mikor teljesen ki tudta nyitni a szemét és meglátott. Erre az én arcomra is kiült egy hatalmas mosoly, majd egy puszit nyomtam a homloka közepére.

- Hogy érzed magad? - kérdeztem tőle fontoskodva.

- Jobban. - felelte alig hallhatóan. - Szinte alig emlékszem valamire...

- Elájultál. Ewannel találtunk rád a lakásodban. - meséltem a lánynak, mire neki jobban kinyíltak a szemei.

- Ewannel jártatok a lakásomba? - kérdezett vissza hitetlenkedve, én pedig bólintottam. - Mit csináltál te Ewannel? És hogy jutottatok be a lakásomba?

- Hát... öhm... az hosszú történet. - vakartam meg a tarkóm. - Viszont a karjaiban hozott be téged.

- Komoly? - próbált meg hirtelen felülni, amitől megszédült, mire én visszanyomtam őt fekvő helyzetbe.

- Viszont a legjobbat még nem is hallottad? - bólogattam mosolyogva, majd kacsintottam egyet. Sandra türelmetlenül vonta fel a szemöldökét. - Tom keresett téged. Mondtam neki, hogy itt vagy és bejött hozzád.

- Mi? - akadt el a szava. - Úristen, én pedig az eszemnél sem voltam. Mekkora szerencsétlen vagyok... - csóválta a fejét.

- Jaj, Sandra, olyan hülyeségeket beszélsz. - forgattam a szemem, amikor kinyitódott az ajtó, és belépett rajta a két színjátszó. - Látod, nem maradtál le semmiről... - kacsintottam felé megint.

- Nahát, felkelt a betegünk. - tárta szét a karját Tom, mikor belépett. Ewan nyomott a kezembe egy pohár kávét, mire hálás pillantásokkal néztem rá, ő pedig bólintva leült mellém.

Hatalmas csevegésbe kezdtünk, ami egyből jó kedvre derítette Sandrát. Nagyon örülök, hogy felébredt, mert ezzel nagy kő esett le a szívemről. Remélem, nem esik vissza és most már csak jobb lesz az állapota. Lehet, hogy ma még nem engedik haza, mert megfigyelés alatt tartják, de ha jobban lesz, akkor holnap már van rá esély. Természetesen ápolni fogom őt, én leszek az otthoni ápolónője.

Körülbelül reggel tíz körül bejöttek Sandra szülei is, ugyanis szóltam nekik, hogy a lányuk kórházba került. Addig, amíg Mr. és Mrs. Rodriguez itt voltak, a fiúkkal kimentünk a szobából, hogy a barátnőm egyedül lehessen a szüleivel. Csak aztán eszembe jutott, hogy rá kéne nézni Diablóra és Leóra is, hiszen csak úgy otthagytuk őket tegnap este. Megmondtam Tomnak, hogy ő maradjon és majd adja át Sandrának az üzenetet, hogy hamarosan visszajövök.

Taxival akartam menni, de Ewan nem engedte, mindenféleképpen ő akart Sandra lakására vinni. Először nem akartam elfogadni, hiszen nem akartam ugráltatni őt és inkább azt javasoltam neki, maradjon ő is itt, de a fiú hallani sem akart ilyenről. Így hát belementem végül, engedtem neki, hogy ő vigyen el. Viszont az úton nem nagyon beszélgettünk, néha-néha egymásra pillantottunk, olyankor pedig jót mosolyogtunk.

De amikor újra a lépcsőház bejáratához léptem, megálltam. Ó, hogy az Isten...
Ewan felé fordultam, aki még az autóban ült. Mikor meglátta, hogy nem tudok benni, felnevetett. Elfelejtettem elkérni Sandrától a kaputelefon jelszavát, amivel be tudok menni az épületbe. A színész fiú kiszállt az autóból, és idejött hozzám.

- Hívjuk fel Tomot, hogy kérje el Sandrától a kaputelefon kódját. Én teljesen lemerültem, szóval neked kéne felhívnod. - húztam el a számat.

- Máris hívom. - vette elő Ewan a telefonját, majd kihangosítva csörgetni kezdte Tomot. A fiú hamar felvette a telefont.

- Tíz perce, ha van, hogy elmentetek. Mi van? - mondta gúnyosan a telefon túloldaláról.

- Na, te ne beszélj onnan a telefon másik végéből. - szóltam rá játékosan, mire Tom nevetni kezdett. - Inkább lennél olyan szíves és elkérnéd a barátnőmtől a kaputelefon jelszavát, hogy be tudjunk menni a lépcsőházba?

- Aha, egy pillanat. - felelte, majd hirtelen elhallgatott. Valószínűleg lenémította magát. - Szóval, akkor mondom. Írjátok fel valahova vagy jól jegyezzétek meg. Öt, három, nyolc, kilenc.

- Megvan, köszi! - mondtam hálásan, miközben beütöttem a számokat, az ajtó pedig kinyílt.

Ewannel gyorsan fellépkedtünk a lépcsőkön, miközben én abban reménykedtem, az állatok a helyükön vannak. Mivel tegnap este úgy kellett betörni az ajtót, így nem lehetett teljesen becsukni, ezért attól féltem, hogy Diablo kiszökött. Leót Sandra hálószobájába zártam, szóval nem kell attól félnem, hogy ő elmegy. Viszont az én kutyuskám, ha lát kiutat és egyedül van, akkor képes elindulni megkeresni engem.

De az állatok a helyükön voltak, amitől megkönnyebbültem. Diablo nagyon megörült mindkettőnknek, szinte alig lehetett levakarni magunkról, annyira ugrált és ragaszkodott. Leo aludt, ahogy azt általában szokta. Cseréltem nekik vizet, a macska táljába tettem eledelt, majd Diablónak is adtam valami harapnivalót Sandra konyhájából - de erről neki nem kell tudnia... De aztán úgy döntöttem, hogy inkább hazaviszem hűséges házikedvencemet, hiszen mégis a legjobb neki otthon, ahol normális kaját tud enni és nem kell kifosztanom a legjobb barátnőm konyháját.

- Ewan, kérhetek tőled valamit? - kérdeztem kicsit bizonytalanul.

- Persze, csak bátran! - bólintott mosolyogva.

- Elvinnél a lakásomra, hogy Diablo otthon lehessen? - tűrtem a fülem mögé egy kósza tincsemet.

- Természetesen. - mondta, mire hálás pillantásokkal néztem rá. - De miért nem merted megkérdezni?

- Hát... azért, mert Diablo kutya és én meg nem tudtam, hogy mennyire díjaznád, ha egy állat van a kocsidban. - vontam meg a vállamat.

- Diablo számomra nem egy kutya, most már ő is a barátom. Igaz, Diablo? - kérdezte tőle, mire ő vakkantott egyet. Ezen jót kuncogtam.

- Nagyon köszönöm! - simítottam végig Ewan vállán, mire ő mosolyogva bólintott.

A színész fiú megvárt lent az autóban, amíg én felszalajtottam Diablót, aztán mentünk is vissza a kórházba Sandrához. Miután megérkeztünk, részletesebben elmesélhettük neki a tegnap este történteket. Bár a barátnőm nem volt annyira elragadtatva, hogy betörtük az ajtaját, de elnézte, mivel ez egy mentőakció volt. Viszont Sandra nem engedte meg Ewannek, hogy kifizesse az ajtaját, de a fiú csak a fejét rázta. Hihetetlen, hogy nem lehet őt semmiről lebeszélni, mindent meg akar csinálni, amit egyszer elhatároz. Egy részről jó is, hogy ilyen elszánt, de azért ez már leginkább makacsság volt. De Sandra hálás volt neki mindenért - végül azért is, hogy megcsináltatja az ajtaját, ha már betörte.