Ismeretlen Extrákkal

41.

Meglepően fitten keltem fel délután.
Nem volt nyoma fejfájásnak vagy rosszullétnek. Egy pohár vízzel segítettem a kiszáradt torkomon.
Közben folyamatosan forgott az agyam és örlődtem.
Sok kérdés merült fel bennem, de ami a legjobban idegesített, az Árész viselkedése.
Mintha kicserélték volna. Eltűnt az a törődő és gondoskodó énje, amit mégha csak rövid időre is, de megmutatott. És ha mégis előjött a felsőbbrendűsége, még akkor is gondoskodott rólam a maga módján.
Viszont ennek már nyoma sem volt. Tudom, hogy szánalmasan viselkedtem az utóbbi időben. Elcsesztem. Ahogy ő is.

Vajon akkor most tényleg vége? Ennyi volt köztünk? Hiszen majdnem többet veszekedtünk, mint szexeltünk.

Bár az amúgy is a béka segge alatt lévő szerelmi életem ennél rosszabb már úgysem lehet.
Eddig is megvoltam egyedül, ezután is megleszek.

...

Eljött a következő hét.
Elindult újra a mókus kerék.

Mások és legfőképp a saját érdekemben bármit, ami félreérthető volt a vásárlók vagy bármelyik idegen férfi által, egyenesen elutasítottam, esélyt sem adva az esetleges félreértéseknek. Elég volt egy időre a férfiakból. Ráadásul féltem, hogy Árész továbbra sem hagyott fel az utánam való kémkedésből. Nem szerettem volna senkit sem bajba keverni.

...

A szombathoz közeledve azonban egyre jobban kezdtem aggódni. Mi van, ha ismét ott lesz? És ha ismét követelőzik? Ha újra kifizet egész estére?
Nem bírok ki vele még egy olyan estét.
Látni sem akarom és érezni sem!
Nem engedhetem, hogy hozzám érjen és elgyengüljek.

Egy erős, független nő vagyok, akit nem lehet megtörni!
Ezt egészen addig így is gondoltam, amíg szombaton ki nem nyílt előttem a kastély ajtaja. Alig volt pár ember bent, mégis úgy éreztem, mintha figyelnének.

Márkhoz odaérve, azonban megnyugodtam. A pult valahogy biztonságérzetet adott. El voltam választva mindentől és ez megnyugtatott.
Ki sem mozdultam egy pillanatra sem mögüle, de hála Istennek a szokásos rendben ment minden.

Rebeka viszont nem volt sehol.

- Márk, te tudsz valamit Rebekáról? - kérdeztem.

- Azt hiszem beteg lett.

- Jajj. Akkor írok is neki.

- Minden rendben amúgy? Kicsit frusztráltnak tűnsz.

- Persze, minden oké - villantottam egy bíztató mosolyt.

- Biztos? - de ezek szerint nem vette be.

- Biztos, Márk. De azért köszönöm!

- Szólj csak, ha gond van.

- Rendben, köszönöm.

Jól esett, hogy legalább ő aggódik értem.

Árésznak viszont eddig se híre, se hamva. Talán elfoglalt. Remélem.
Ám az őr szokásosan a helyén figyelt engem. Ez eddig nem zavart, de most már egyre jobban idegesít. Mintha egy kisgyerek lennék, aki felügyeletet igényel.

Az este folyamán sok ember jött hozzánk italt kérni. Nem szokott ennyi lenni a rendelés, de legalább elterelte a figyelmemet minden másról, mert egy percre megállni sem volt időnk.
Mikor lett egy kis szünet, gyorsan mosdóba ment valamelyikünk, de mire visszaértünk a másikunk ismét el volt havazva.

Szerencsére elég lenge ruhába jöttem, úgyhogy sokára kezdtem csak érezni, hogy melegem van.
A bordó spagettipántos body, illetve a fekete bársony magasderekú rövidnadrág meglepően jó szellőzést biztosított. Bár a combig erő csizmám kényelmetlen kezdett lenni, ezért levettem és mezítláb dolgoztam a továbbiakban.
Gyorsan öntöttem egy mentes vizet magamnak, ami jól lehűsített, azonban mikor visszafordultam egy nem várt ember állt velem szemben.