Bakacsinerdei Király Szerelme

2. kötet 05. rész: Legolas anyja

Ott álltam Legolas édesanyjának egy portréjánál, nagyon gyönyörű királynő volt. Ha ő élne, én most nem lennék itt, nem lennék királynő, és lányom sem lenne.
- Gyönyörű asszony volt! -hátra fordultam és a királyné egykori szobalányával találtam magam szembe.
- Igen, valóban az volt! -feleltem.
- Vagy még mindig az. -mondta, teljesen meglepetten néztem rá.
- Hogy érted? -kérdeztem.
- Úgy, hogy a holtteste sosem került elő, meglehet, hogy életben van. A mai napig várom vissza térését, ne érts félre felség, téged is kedvellek, de valljuk be, ő sokkal jobb királynő volt. -mondta. Szinte a csontomig hatoltak a szavai, ha ő vissza jön, a mi házasságunk érvénytelenné válik, a rémület lassan kúszott végig a testemen.
- Miért mondasz ilyeneket? -kérdezte Thranduil. Lassan néztem rá.
- Felség én...
- Hallgass! Te is nagyon jól tudod, miért nincs itt a teste eltemetve, van sírhelye és nem tűröm, hogy a királynőmet íj módon gyalázd! -felelte ridegen.
- Viszont a te szerelmed sem halhatott meg Legolas uram édesanyja iránt, ne is próbáld tagadni! -fordult szembe vele, mire Thranduil össze húzta a szemeit.
- Hogy mersz ilyeneket mondani?! -tornyosult fölé, de a nő meg sem rezzent. Oda mentem és meg fogtam Thranduil kezét, rám emelte a tekintetét, mely egyből meglágyult, ahogy rám nézett.
- Hagyd! -suttogtam, majd el sétáltam mellette, nem akartam ezt az egészet tovább hallgatni. Bár egy részem tudja, hogy őt választaná, ha vissza térne, míg másik részem úgy kapaszkodik Thranduil szerelmébe irántam, hogy bármire képes lenne, de ez akkor sem az én döntésem lenne, hanem az övé. Nem tudnám azt sem meg mondani, hogy mi történne a palotában, ha a néhai királynő vissza térne, bár kétség sem fér ahhoz, hogy nekem itt keresni valóm nem lenne.
- Úrnőm, minden rendben? -felkaptam a fejem és Bardra néztem.
- Igen, miért? -kérdeztem.
- Remeg a kezed, a tekinteted pedig azt sugallja, hogy valamitől félsz. -mondta, le néztem a kezeimre, majd ökölbe szorítottam és a hátam mögött összekulcsoltam.
- Én... -nem hagyták el a szavak a számat, Bard pedig aggodalmasan nézett rám.
- Akarsz róla beszélni? -kérdezte, magam sem tudtam, hogy mit akarok. Magamban tartani, vagy elmondani? Nem volt itt számomra senki olyan, akivel tudtam volna beszélni erről, hiszen fivérem otthona néhány napnyira van, akár csak Völgyzugoly.
- Szóba került, hogy mi történne, ha Thranduil első felesége vissza térne. -suttogtam. Bard nagy szemeket meresztve nézett rám, le merem fogadni, hogy mindenre számított, csak erre nem. Halványan rá mosolyogtam, majd megindultam fel a lépcsőkön, majd a nyílt erkélynél megálltam és végig néztem a palota alatt elterülő erdőn, egészen a Magányos Hegyig. Rettegtem attól, hogy elveszítem Thranduilt, nekem ő volt a mindenem, be haraptam az ajkamat, a könnyeim lassan végig folytak az arcomon.
- Úrnőm, hát itt vagy! -lassan néztem oda Legolas kedvesére. Rémület futott végig angyali arcán, le tette a tálcát, majd sebes léptekkel oda jött hozzám. - Mi a baj? -kérdezte, elém állt és meg fogta a kezeimet. Lúthien aggodalmasan nézett rám, ajkam megremegett.
- Annyira félek! -suttogtam és halkan fel zokogtam, mire szorosan magához ölelt. Viszonoztam az ölelését, szoros ölelésben tartott, mi nagyon jól esett.
- Elmeséled mi a baj? Hogy mi bánt ennyire? -kérdezte halkan. Lassan engedtem el, szaggatottan fújtam ki a levegőt és le töröltem a könnyeimet, bár ezt hiába.
- Legolas anyjának néhai szobalánya abban reménykedik, hogy vissza tér. Azt mondta, hogy ő sokkal jobb királynő volt, nem úgy, mint én. De nekem nem ez a bajom, hanem az, hogy el fogom veszíteni Thranduilt és a gyerekeket. -suttogtam. Hátráltam pár lépést, majd le ültem a földre, nem bírtam állva maradni sem. Lúthien leült mellém, meg fogta a kezemet.
- Bízom abban, hogy a király szerelme irántad nagyon erős, és nem tenne olyat, amivel ártana neked! -felelte magabiztosan.
- Édes anyád ismerte a királynét? -kérdeztem halkan.
- Azt hiszem igen, esetleg küldessek érte?- kérdezte én pedig hevesen kezdtem bólogatni.
Annis aggodalmasan nézett rám és leányára.
- Úrnőm, mi a baj? -jött hozzám sebesen.
- Semmi olyan, amiért aggódnod kellene. -suttogtam. - Csupán kíváncsi lennék néhány dologra a néhai királynéval kapcsolatban, ha nem bánod persze. -suttogtam. Annis nézett rám, majd leült velem szembe.
- Elmondom, amit tudok. -felelte.
- Milyen volt ő? -kérdeztem és néztem. Halvány mosoly jelent meg az ajkain. Lúthien le tette közénk a gyümölcsökkel megpakolt tálcát. Annis le vett egy szem szőlőt, a szájába dobta, majd meg törölte a kezét.
- Eléggé érdekes személyiség volt, mindig meg voltam azon lepődve, hogy Thranduil belé szeretett. Jó királynő volt, segített a népén, de volt olyan is, amikor a kéréseket elutasította. Néhányan a palotában nem nagyon szerették, de ezt nem hangoztatták, ő volt a királynő. Amikor Legolast segítettem a világra hozni, Maethoron nagyon legyengült, napokig szoptatós dajkák jártak a herceghez, Thranduilnak pedig ez nem nagyon tetszett. Ahogy felépült, sokat foglalkozott Legolas-al, de arra, hogy szoptassa, nem volt hajlandó, hiába mondtak neki bármit is, ezt az egyet nem volt hajlandó teljesíteni. A szobalánya, az az áruló kis pióca tömte tele a királynő fejét olyanokkal, hogy vezethet egy sereget háborúba. Meg is tette, miután Thranduillal össze vesztek rajta. Az ő szerelmük nem volt oly mesébe illő, mint a tiétek. -mondta. Halványan elmosolyodtam. - Mitől félsz, úrnőm? -kérdezte és fel nyújtott egy kupát, amit lassan vettem el tőle.
- Hogy vissza tér, és nekem a leányom nélkül el kell mennem. -suttogtam és megittam az összes bort, ami a kupában volt egy szuszra.
- Van egy olyan érzésem, hogy Thranduil nem hagyna téged kicsúszni a kezei közül, hiszen ezt már egyszer bizonyította. -felelte, majd öntött még bort nekem és magának is. Lassan a lányára nézett, majd vissza rám. - Én attól félnék, hogy Legolas és Lúthien közé állna, félteném a lányom életét tőle. Ő sosem nézte jó szemmel, ha egy rangos férfi egy rangon aluli nőt választott magának. -felelte. - Tőled is féltem, úrnőm. -nagy szemeket meresztve néztem rá.
- Miért fél tőlem mindenki? -kérdeztem döbbenten.
- Mert nem hagyod magad kiismerni. -felelte. - Azért féltem, mert nem tudtam, hogyan fogadod gyermekeink kapcsolatát, Thranduil uram biztos nem hagyta volna, és ezt pedig te nem hagytad, amiért hálás vagyok! -felelte. Rá mosolyogtam.
- A lányod méltó helyen lesz, rajtuk tartom a szememet. -feleltem mosolyogva. Annis lassan fel állt.
- Mennem kell, a betegeim nem tudnak sokáig nélkülözni. -felelte, meg hajolt, majd távozott.
Némileg meg nyugtattak Annis szavai, amik nagyon jól estek. Lúthiennel pedig egészen estig ide fent voltunk, etettük a madarakat, meg ettük a gyümölcsöket és nagyon jó ízűen elfogyasztottuk a bort is.

Mae Govannen, Drágaszágok!
Újabb rész, jó olvasást, remélem tetszeni fog és nem lett annyira érzelgős a számotokra és el viselitek! :)