WE | Larry Stylinson f. f. |✅

17.

Louis meleget érzett maga körül, igazán meleget. Nem fázott és reszketett. És már a kötelet sem érezte a csuklója köré feszülni. Furcsa volt neki a helyzet elvégre az utolsó emléke az, hogy Zayn a pincébe zárta, borzasztó hidegbe. Vagy lehet még mindig ott van? Meghalt volna? És ez lenne itt a túlvilág?

Aztán rájött, hogy nem halt meg. Felismerte az illatot ami az orrába kúszott, hallotta Morzsa horkolását, a kis Morzsáét, akire nem is gondolt a hatalmas felfordulás alatt. Tudta, hogy hol van már. És tudta, hogy Harrynek is itt kell lennie. Ezért nem törődve semmivel, szabályosan kipattant az ágyból és kirohant a szobából, de annyira sietett, hogy már csak arra eszmélt fel, hogy egy erős mellkasnak csapódik. Amikor felnézett, a világ legszebben szempárja vizslatta őt, azok a csodálatos mohazöld szemek amikben elveszett. Olyan rég vártak már erre mindketten, hogy nem is tétlenkedtek, forró, szerelmes ölelésbe olvadtak össze, hogy aztán sírással enyhítsenek a fájdalmon ami felgyülemlett bennük. Kiadták magukból a külön töltött napokat.

***

-Sosem gondoltam, hogy valaha látlak még Ni. - Louis végre őszintén mosolyogva nézett rég látott barátjára.

-Ne is mond, Lou! - Niall boldogan nézet a szerelmes párt és örült annak, hogy végül segített Harrynek.

-És végül, mit csináltatok Zaynnel? - Louis nem volt biztos benne, hogy akarja tudni a választ.

-Emiatt ne fájjon a fejed, Angyalka. Zayn már nem a mi problémánk. - Harry lágyan simította meg Louis kócos kobakját és úgy érezte végre újra teljes.

Ahogy Louis is.

Mert végre rájött arra, hogy nem lehet rossz embert szeretni. Mert Harryt is rosszank hitte, mégis ő a legjobb dolog az életében.

Áldja őt, és a sorsot, hogy Harry aznap betért a boltba, és meglátta őt.

Mert így végre érezheti a szerelmet és a boldogságot.

Az otthont.

Mostmár akadály nélkül.

Az ördög és az angyal.

Örökre.

Vége.