Áruló (Mattheo Riddle ff.)[Befejezett]

37.

Egy hét telt el. Mattheo nem beszél velem, nagyon haragszik rám amiért nem szóltam neki arról az apró kis részletről, bár szerintem gyászolja is az apját, még ha nem is meri bevallani. 

Nem sok mindem történt, elkezdték újraépíteni a lerombolt épületeket, a Halálfalók egy része elmenekült Angliából, a többit a minisztérium felelősségre von. Apropó minisztérium, Hermione Granger egyenlőre az ideiglenes mágiaügyi miniszter, a választásokig, természetesen, de ki gondolta volna, hogy ilyen sokra viheti. 

- Ma el kell intéznem pár dolgot, de nem maradok sokáig. - szólok Riddlenek, de válaszra sem méltat. 

Fáj, hogy így viszonyul hozzám, és sajnálom, hogy nem szóltam neki, de akkor sem értem, miért kell ebből ekkora ügyet csinálni. 

- Hányan maradtak? - kérdezem Axecet, a seregből megmaradt emberek mellett sétálva. 

- Körülbelül 50 000 sértettlen és 13 000 sebesült, 21 000 halott. - válaszolja. Elhúzom a számat. 21 000 ember vesztette az életét, az én embereim, Voldemort kitett magáért. 

- Kapja meg mindenki a szükséges ellátást, a civilek is. - válaszolom, felsétálunk egy dombra, ahonnan rálátni a legtöbb emberre. Fáj a látvány. 

- Miss White! - Lép hozzánk Aberforth Dumbledore. - Miss Granger van itt. - összeráncolom a szemöldökömet. Mit akarhat? 

- Nem jelentek veszélyt. - lép hozzám Hermione. Ránézek. Döbbenetemre meghajol. -  Esküszöm a királynő felé minden erőmmel, és a véremet adom az övéért, megőrzőm a titkait, engedelmeskedni fogok parancsainak, oldalán harcolok, és megvédem nevét s tiszteletét. - Feleli én pedig levegőt venni is elfelejtek. Már mindenki minket néz. Egy percre nem tudom, hogy reagáljak. Majd mellé lépek, s megérintem a vállát, bólintok, köszöntetem jeléül, és az emberek felé pillantok. 

- Mi mind elnyomás alatt éltünk, - szólalok meg hangosan. - most, mi vagyunk a felszabadítók, a saját felszabadítónk! Felszabadítottátok Angliát, Voldemorttól! De a háborúnak nincs vége, nem pihenthetünk meg amig minden embert fel nem szabadítuk a világon! Kanadától Amerikáig, Ausztráliától Oroszországig, Afrika, Európa, és Dél-Amerika! Nők, férfiak, gyerekek, túl sokáig szenvedtek a rendszertől! Kérdem én, megtöritek-e velem a rendszert? - kiáltom, üdvrivalgás tört ki. Megcsináltam. Ez volt az a pont az életemben amikor rájöttem, hogy helyreállítottam azt amiért születtem. Újra naggyá tettem a White nevet. - Megtettétek amit ígértetek nekem. Tönkretettétek az árulókat! Békét hoztatok a világra! Nekem adtátok a varázsvilágot! - Üdvrivalgás újra. 

Mattheo Riddle

Bocsánatot kérni mentem Izana után, mert valljuk be, nem kezeltem a legjobban a dolgot, de amikor odaértem beszélni kezdett az emberekhez.

Hallottam már beszédeket az apámtól az embereinek, és még soha nem láttam ennyire elszánt és tettrekész reakciót.

Izana elmosolyodik, és ez volt az a pont amikor realizáltam egy nagyon fájó pontot. Ő nem felaszabadítani akarja a világot, hanem uralni.

Hátra löktek és a fűbe huppantam. Enzo.

- Mit keresel itt? - Kérdezi.

- Mi a francot művel Izana?! - Állok fel és a szemébe nézek.

- Az az ő dolga. - Válaszolja hűvösen. - Ha annyira szereted akkor inkább támogasd.

- Ő nem felszabaditani akarja a világot, hanem uralni!

- Lehet jobb úgy. - von vállat én pedig nem tudom hova tenni ezt a választ. - Az emberek boldogok, és szeretik őt, az elfoglalt területek virágoznak.