Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Addigi életem nagy részét Hullámtörőtől távol, hol Királyvárban, hol Sárkánykőn töltöttem, ezért feleannyit sem élvezhettem atyai nagyapám, Corlys Velaryon társaságát, mint Viserys királyét. Ugyanígy édesanyám apjának testvérét, Daemon Targaryent sem láthattam elégszer, holott nagyon vágytam rá, hisz azon kevés alkalmakkor, amikor találkoztunk, mindig nagyon kedves és figyelmes volt velem.
Távoli földekről származó ajándékokkal halmozott el, és persze a testvéreimről sem feledkezett meg. Tőröket, kitűzőket, kiváló anyagból készült, drága kelméket adott nekünk, és az összes alkalommal elmesélte, milyen vidékeken járt és szállt meg szeretett családjával. Az újabb és újabb történetei folyvást elkápráztattak, és minden találkozásunk után egyre növekvő izgalommal vártam a következőt. A legkevésbé sem számítottam rá, hogy a következő apropó, melynek okán összegyűlik a család, a Jace-szel közös névnapunk örömteli ünnepélye után nem sokkal Laena Velaryon tragikus halála lesz.
Lélegzetvisszafojtva, meredten figyeltem atyám, Laenor testvérének gyönyörű faragással díszített koporsóját. Ahogy beleengedték a vízbe, visszaadva őt a hullámoknak és a tengernek, összeszorult a szívem. A Laena elvesztése miatt érzett fájdalom súlyos teherként nehezedett valamennyiünkre, és miközben Vaemond Velaryon búcsúbeszédjét hallgattuk, hideg ujjaimmal minduntalan az Aemondtól kapott gyűrűt babráltam.
Még akkor sem néztem máshová, csak a gyönyörű fafaragványra, amikor Daemon halkan, ám annál gúnyosabban felkuncogott Ser Vaemond szavain. A valyr nyelvismeretem még korántsem volt teljes, így nem tudtam, pontosan miről beszélt Ser Vaemond, de az alapján, amit sikerült megértenem, a valyr vér nemességéről és hígítatlanságáról beszélt – s ezalatt, noha nem viszonoztam a pillantását, mégis éreztem, hogy egyenesen felém, a testvéreim és édesanyám felé fordult. A tudatlanságom keltette zavarom nem írta felül a gyászomat, ám Ser Vaemond beszédének látszólag ránk vonatkozó része örökre az elmémbe vésődött – pont úgy, mint az a nemrég történt eset, melynek során Aegon fattyúnak nevezett engem és a testvéreimet.
Egy ártatlan játékkal kezdődött, egy csúfos verekedéssel ért véget, és azóta semmi nem volt ugyanaz. Úgy vettem észre, mintha Aemond olykor került volna engem. Egyszer meg is kérdeztem tőle, hogy még mindig ugyanúgy érez-e irántam. Igennel felelt, és azon elképzelését sem változtatta meg, hogy egy nap feleségül vesz – mégis napról napra bonyolódott a kapcsolatunk: egyik nap a csillagokat is lehozta volna nekem az égről, másik nap szinte szóba sem akart állni velem.
Miután Laena maradványai a díszes koporsóval együtt alámerültek, s én nem vethettem rá több pillantást, félve körbenéztem a jelenlévő gyászolókon. Baela és Rhaena könnyáztatta arcának látványa szörnyű szomorúsággal töltött el. Hullámtörő ura és felesége, Rhaenys tartotta magát, bár az mindkettőjükön látszott, hogy hatalmas veszteség érte őket.
