Csillagtalan népek földje 1. rész - Genesis

2Móz20:1-14

*Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ád tenéked!*

Klaus

Emberek. Öregek, középkorúak, egészen fiatalok. Emberek, akik úgy viselkednek, mint amilyennek az embereket gondolta, hogy fognak. Az egyik idős, egy asszony volt, ősz haja fonott. A nevén szólította őt és olyan szélesen mosolygott, hogy a szemei apró csíkokká szűkültek. Egyébként sírt, könnyezve borult az ő vállára, Klaus alig tudta viszonozni mindez fullasztó, mégis felszabadító érzelmet. Aznap hazatért az otthonába, amit még csak nem is ismerhetett és viszontlátta a családját, az embereket, akikkel se vér és se emlékek nem kötötték össze őket, mégis úgy tartotta, sosem érezhette magát ennél nagyobb biztonságban sehol máshol, kerek e világon.

Kimerülve omlott le az első matracra, amit meglátott, mikor Izmael bevezette a szobájukba. Kettőjük szobájába.

-Azt hiszem ez volt életem második legjobb napja...

Izmael nevetett egy keveset, aztán levetette magát mellé és együtt bámulták a plafont, testének könnyű súlya alatt is nagyokat nyikorgott az ágy. - Melyik volt az első?

Klaus oldalra fordította a fejét. -Amikor felébredtem melletted azután az éjszaka után. Igazából órákon keresztül néztelek volna még tovább, de kiderült rólam, hogy türelmetlen természet vagyok...-ezek után csak azért nem fejezte be a mondatot, mert szemtanúja lehetett a másik arcának paradicsommá válásának.

-És hülye! -vágta a fejéhez hirtelen zavarában miközben már azt sem tudta hova nézzen, azokkal a tágra nyílt mandulavágású szemeivel. -Ne mondj nekem ilyeneket, mert még a végén zavarba jövök...

-Kérlek gyere zavarba... Szeretlek.

Izmael elvigyorodott. -Nagyon jól áll ez a szó az ajkaidon. -állapította meg magában, hangja még mindig nevetett. -Én is szeretlek. És...és mi a véleményed róluk?

-Ők a családtagjaid?

-Nem mindannyian vérszerintiek. -forgatta meg szemeit magyarázat képpen. -A legtöbben árvák voltak, akiket az anyám fogadott be és a Vérvörös kéz tagjai. De zsidók mind. Ez a hely zsinagógaként is működik, megvan hozzá a tíz férfink, szóval ezzel nem volt nagy probléma. Esküvőket tartanak a pincében. Egyszer jelenj meg te is, imádnád.

-Nagyon kedvesek. Nem is tudom...túl intenzív volt az élmény ahhoz, hogy máris képes legyek beszélni róla, de olyan furcsa...olyan jó. Hirtelen megértettem, hogy miért vagy te a világ legkedvesebb és odaadóbb embere. Mert ilyenek neveltek fel téged.

-Igen. Mármint...gondolom.

-Imádom, amikor ilyen gyámoltalan vagy. Figyelj csak...az én családom milyen? Azt mesélted már, hogy van egy húgom és hogy az anyám meghalt, de...milyen ezen kívül?

-Az apád rendkívüli ember. Rendkívül intelligens, professzor és hadászati mérnök. Zseniális, félelmetes...számomra. Te nem kedvelted. Azt mondtad, hogy vannak jó pillanatai, de általában csak haragban álltatok egymással. Érdekütköztetés...ezt a szót használtad, de nem magyaráztad meg annyira, hogy meg is értsem. A húgod angyal volt. Nagyon kedveltem. És van egy öcséd is. Ők ketten ikrek. Ézsaiás és Miléna. Ézsaiás volt az egyetlen, aki tudott rólunk még a baleset előtt. Meg Farah, persze. Farah mindent tud egyébként is...Az öcsédnek nem nagyon tetszett, hogy egy magamfajtával jársz össze, de sosem szólt senkinek a titkunkról. Ezt azzal magyaráztad, hogy a vér erősebb minden lakatnál és sosem árulna el téged. Azt mondtad, hogy biztonságban vagyok veled. Jó gyerek, ha bár nem is fogadott a bizalmába. - vallotta szégyenkezve. - Téged mindenki szeretett, mert csodálatosan tiszta lelkű ember voltál. - mondta neki egyenesen a szemébe, ő pedig hinni akart neki. Ugyan ki ne szeretne jó emberré válni mások által? - Szerintem az apád is azért bánt veled olyan vasmarokkal, hogy ne eshessen bántódásod sosem. Szeretett téged. Minden apa szereti a fiát, ez a kötelességük.