Zoe
- Boldog születésnapot!!!!
Kiabálnak, fütyülnek, éljeneznek a bárban, ahol vagyunk. Igaz, mi csak öten jöttünk bulizni, de időközben az egész hely megtudta, hogy születésnapom van, és sorra hívtak meg valami ingyen piára. Alapelvem, hogy idegenektől nem fogadok el piát, de mivel Mark is itt volt, és Amelia is megígérte, hogy szemmel tart, így egy kettőt mégis elfogadtam azoktól, akiket esetleg az egyetemen ismertem. Nagyon jó hangulatom volt, attól függetlenül is, ami ma történt. Szerencsére délután nem voltak már ott az ikrek, amikor elindultam az éjszakában. Először kajáltunk egy hamburgert, hogy ne üres gyomorral kezdjünk el piálni, majd végül egy bárban kötöttünk ki, ahol retro zenegépről szólt a zene. Nagyon menő hely volt, főleg így már közeledve a részegsèg felé.
- Na jó csajszi, irány táncolni - mondta Amelia
- Ó ne, hooool?- nevettem - Nincs is tánctèr
- Az lehet, de te hányni fogsz, ha így folytatod, úgyhogy gyerünkElhúzott a zenèhez közelebb, majd egy olyan helyen, ahol kevesebb asztal volt, táncolni kezdtünk. Volt már bennem annyi pia, hogy ne érdekeljen, hogy csak mi vonaglunk, de amikor körbe néztem láttam, hogy elég sokan csatlakoztak hozzánk. Órákon át táncoltunk, egy kicsit ki is józanodtam, de végül Mark karjaiban kötöttem ki a folyosón.
- Észbontó vagy Zoe- szorított oda a falhoz, majd durván megcsókolt
Benne is volt már pia rendesen, és ez egy kicsit átformálta őt. Általában laza, és gyengéd szokott lenni, de most kicsit keményebb legényt alakított. A keze már a ruhám alatt járt, ami mondjuk nem volt nehéz, mert végül úgy döntöttem, hogy ma szexy akarok lenni. Egy fekete mini ruhát választottam, ami hát a combom közepéig takart, de mivel elég sokat táncoltunk, fel-fel csúszott a fenekem alá. A dekoltázsa is merész volt, és mivel egy push up melltartót húztam, még nagyobbnak tűntek a melleim. Úgy tűnt Marknak is tetszettek, mert már a mellem húsát csókolgatta, miközben már a fenekem is kint volt a ruhából.
- Mark, kérlek ne- mondtam neki, mivel mégis csak nyilvános helyen voltunk
- Meg akarlak dugni- volt a válasza, ami megdöbbentett. Ugyan sokat szoktunk flörtölni, és nyíltan célzunk dolgokra, de ez most máshogy hangzott. Kicsit őrülten.
- Mark, állj le! - húzogattam le a szoknyámat, mire észbe kapott
- Basszus Zoe, ne haragudj- tért észhez - csak olyan vadító vagy- lépett hátra - menjünk fel hozzád - nyújtotta a kezét, de valamiért nem akartam most vele lenni
- Bocs, de anyám otthon van- valójában nem volt, behívták estére
- Ohh oké, akkor hozzám?- kérdezte
- Nem hiszem, túl sokat ittam, inkább haza megyek pihenni - mondtan
- Biztos?- kérdezte és közelebb jött - Figyelj bocs, nem akartam durva lenni- simogatta az arcomat
- Nem emiatt - mondtam neki, és igaz is volt
- Oké, akkor hazakísérlek- mondta
- Rendben- mentem beleElköszöntünk a többiektől, de mondták hogy lassan ők is indulnak. Hívtunk egy kocsit, majd megadtam a címet, és elindultunk haza. Mark fogta a kezemet végig, de nem próbált meg elcsábítani, inkább pihent az úton. Amikor hazaértünk, mondtam, hogy nyugodtan menjen, nem kell bekísérnie, szinte már aludt.
Elindultam fel a lépcsőházban, kicsit talán nevettem magamon, milyen vicces lehetek spiccesen, de aztán a lépcső teteje előtt megtorpantam. Valaki ült fenn a tetején, valaki akinek gyönyörű szeme volt, és engem nézett velük. Jack volt az, vagy John, hirtelen nem is tudtam, kicsit olyan kábultnak tűnt, lehet ő is részeg volt. Lassan végignézett rajtam, és valószínűleg tetszett neki amit lát, mert nyelt egy nagyot. A ruhám megint feljebb csúszott, ahogy a lépcsőn botladoztam fel. Ahogy elindult rajtam felfelé a tekintete, szinte perzselt vele, és éreztem, hogy teljesen beindít, már csak az is, ahogy néz. Megvártam, amíg felér a szememhez, majd szépen lassan elindultam fele. Fogalmam se volt, hogy vajon szexy e, amit csinálok, de hát részben ezért jó ha az ember részeg, le se szarja. Szóval ahogy közeledtem felé, ő úgy dőlt hátra, hogy a szemembe nézhessen végig. Megálltam előtte, majd átvetve rajta az egyik lábamat az ölébe ültem. Meg se döbbent azon, amit csináltam, inkább velem együtt mozdult. Előre dőltem, hogy megcsókoljam, ő meg visszaült az eredeti pozíciójába, és beletúrt a hajamba. Vadul csókolóztunk, egyáltalán nem hasonlított ahhoz, amikor először szexeltem vele, mindkettőnket hajtott az évek alatt elfojtott vágy egymás iránt. Legalábbis úgy gondoltam, amíg szöget nem ütött a fejemben egy gondolat. Jack vagy John? Úristen melyik? Elszakítottam a számát az övètől, mire ő egyből a melleimet kezdte el harapdálni. Basszus tudnom kellett!
YOU ARE READING
TWINS- Az ikrek
RomanceEleinte féltem tőlük, Pedig sosem bántottak.. Kislány voltam még, Ők meg tinédzserek... Aztán tinédzser lettem, Ők meg felnőttek... Mire én is felnőtt lettem, Ők már elmentek... Látom e őket újra, Nem tudom.. Egy üzenet, Ami utánuk maradt... "E...