Élj úgy, mint...

8. fejezet - Élj úgy, mint, aki rájött az érzéseire

Bogi

A pénteki délelőtt hamar elillant, főleg azért, mert nem sok óránk van. Betti és én az anyjára várunk. Szandra pedig sietve hagyta el a termet, miután kicsengettek. Ebédszünetben az osztállyal beszéltünk a két hetes tervekről és számomra még ebben a pillanatban is meglepő, hogy ilyen könnyen belementek. Amit kiötleteltünk, az egész iskolára hatni fog. Abban bízom, hogy Gergőnek tetszik majd, valamint izgulok amiatt, hogyan fogadja a többi osztály. Persze az igazgatónak is tudnia kell erről. A folyosókon pár pillantást megengedtünk egymásnak Gergővel. Minden alkalommal vöröslő arccal néztem rá. Egyszer még intettem is neki, amit viszonzott, de kezét takarta a naplóval, ami épp nála volt. Egyszerre volt vicces és romantikus. A vers hangos felolvasása után jöttem rá valamire. Eddig is motoszkált bennem, de nem gondoltam rá igazán. Talán kellett volna. Amit Gergő iránt érzek, az szerelem. Szerelmes vagyok belé és reményeim szerint ő is így áll hozzám. Azóta valahogy másképp viselkedem, vagy lehet, hogy csak bebeszélem magamba. Nem tudom.
Kisvártatva Betti anyja, Melinda megérkezik a parkolóba, mi ketten pedig oda sétálunk. Beülök, bekötöm magam és kinézek az ablakon. Mivel péntek van, így ők ketten elmennek valahova ebédelni, ahogy tették eddig is, ezeken a napokon. Engem is meghívnak. Nemet akarnék mondani, hiszen ez egy anya-lánya program, de nem hagyják nekem, hogy visszakozzak. Nem sok működő étterem van a városban, így Melinda úgy dönt, hogy Tatára megyünk. Ő ott született és sokáig ott is élt, így jól ismeri azt a várost. Én viszont nem, így könnyen elvesznék. A Taverna éttermet választja. Ő és a férje imádják azt a helyet és ha romantikázni akarnak, sokszor kezdik ott. Mivel nem vagyunk már kisgyerekek, így tudatja velünk, hogy mivel is folytatják. Betti hányást imitál, nekem pedig Gergő jut eszembe és a tegnapi délután. Mit tettünk volna, ha nem szakítanak meg? Nem tehetek róla, de reakciót vált ki belőlem, ennek a gondolata. Nem csak a szívemből, a testemből is. Le sem tagadhatnám már, hogy vágyom rá. Barátnőm oldalba bök, amitől megugrom kissé és morcos tekintettel nézek rá. "Nagyon elbambultál és igazán szép színe van az arcodnak!" Nem reagálok kijelentésére. Tudom, hogy vallomással tartozom felé, de egyelőre nem mondom el, hogy kivel is vagyok. Nyugodtnak érzem magam. Nyugodtnak és szerelmesnek. Nem hiszem, hogy egyhamar ez megváltozik.


Azt hittem, hogy nem fog változni semmi. Tényleg ebben a hitben voltam. Anyáék összevesztek, ezt tudtam, hiszen hallani sem akart apámról, amikor beszéltem vele telefonon. Én magam is félek attól, hogy apámmal kelljen váltanom pár szót. Mindvégig arra gondoltam, hogy teljesen magába roskadt és békülni szeretne a feleségével, aki értelemszerűen az anyám. De... álmomban sem gondoltam arra, hogy egy étteremben látom újra. Egy másik nővel, mosolyogva és boldogan. Úgy érzem magam, mintha csak egy mélyhűtőben lennék. Egy olyanban, ahol a húsok lógnak. Bezártak oda és nem gondolom úgy, hogy kijutok. Melinda megérinti vállam.

- Sajnálom! - Betti szájából kicsúszik egy szitokszó, de anyja lekorholja. - Nem rendezhetünk meggondolatlanul jelenetet. De most biztosan sok kérdésed lenne hozzá. - kigördül pár könnycsepp és inkább elfutnék, mintsem kérdeznék. Az apám megcsalja az anyámat. Szándékosan egy másik városban, hogy ne bukjon le. Sírni kezdek és nem akarok itt lenni. - Betti, vidd őt ki! - megragadja vállam és kikísér. Azt már nem tudom, hogy Melinda mit csinál. Megérzem a levegő változást és zokogásban török ki.
- Ajj, basszus... - Betti átölel, mert gondolom nem tud mit tenni. - Ha attól jobb lesz, akkor sírd ki magad! Addig viszont nem engedlek el! - megköszönném neki, de nincs elég erőm hozzá, így csak viszonzom ölelését.

Nem tudom, hogy mennyi ideje vagyunk az ölelkezős pózban, de kisírtam magamból mindent, amit csak ki lehetett. Akkor enged el. Melinda mellénk lép és egy zsepit nyújt felém. Akkor jelenik meg apám. Megrázom fejem. Nem akarok vele beszélni. Haza akarok menni, most, rögtön! Nem utálom őt, de haragszom. Rettenetesen haragszom és látni sem óhajtom őt. Szerencsére a barátnőm és az anyja ezt megértik, így beszállunk a kocsiba. Ezután fogalmam sincs, hogy mondanak-e nekem valamit. A táj elmosódik a könnyeim miatt, melyek fátyolossá teszik tekintetem. És ez eltart egészen addig, míg meg nem érkezünk a házba. Melinda előre siet azzal, hogy telefonálnia kell. Megkéri Bettit, hogy maradjon velem, de ő erre csak annyit, mond, hogy nem kell kérni, mert ezt tervezte. Belém karol és egyenesen a közös szobánkba megyünk. Elfekszem az ágyon, kezeimmel eltakarom szemem. Nem bírok már sírni, mintha kiapadtam volna. Egyszerűen csak... lehangolt vagyok. Szomorú és csalódott. Csalódtam a saját apámban, mert képes volt megcsalni anyát.

Mikor kinyitom szemem, rájövök, hogy odakint sötét van. Világít a lámpa, ami a plafonról lóg le. 3 kerek golyó, sárgás fényben. A közepére egy töklámpás van akasztva. Megdörzsölöm szemeim, aztán elfordítom arcom. Betti mellettem fekszik a hasán és valamit olvas. Jobban megnézve, egy rózsaszín könyvet látok. Egy pillanatra megrémülök, hiszen tudom jól, hogy miről szól és tekintve, hogy mennyi oldalt elolvasott, már ő is tudja. Ugye nem fog kombinálni? Gergő és én nem tettünk semmi olyat, amivel lebuktunk volna. Senki sem adta ennek jelét. Csak most tűnik fel neki, hogy őt figyelem.

- Jól vagy? - egy füzetet tesz a könyv lapjai közé, hogy tudja, hol tart és honnan kell folytatnia. - Sajnálom, hogy ilyen szar helyzetbe kerültél. Nem is tudom, hogy mit kellene most mondanom.
- Én sem tudom. Nem akarok erről beszélni. Viszont... - tekintetem a könyvre esik, de nem erre szeretném terelni a beszélgetésünket. - el sem tudom képzelni, hogy anya, hogyan fog reagálni. Mennyire törik majd össze?
- Nem tudom, de akármi is lesz, itt vagyok neked! - egymásra nézünk. - És biztos vagyok benne, hogy anyám is így vélekedik. Egyébként, ez a könyv, valami hihetetlen jó! - nyelek egyet. - Annyira beszippant, hogy le sem bírom tenni. Milyen menő már azzal flexelni, hogy a tanároddal kavarsz! - hevesen kezd verni a szívem. - Majd máskor folytatom. Nem baj, hogy elkezdtem, ugye? - megrázom fejem. A telefonom üzenetet jelez. Egy sóhajjal kelek fel és hagyom ott az ágyat. A táskámból kell kivennem. Eddig nem is nyúltam hozzá. Megnyomom az oldalsó gombot és Gergő neve jelenik meg. Hajamat fülem mögé tűröm és izgatottan oldom fel a képernyőt. Betti ahelyett, hogy faggatna, inkább a könyvhöz nyúl.

Szeretné, ha holnap átmennék hozzá. Kitalált valamit, így nem kell a házában ülnünk. Vacilálok. Mennék is, de nem tudom, hogy megtehetem-e. A helyzet nem engedi, legalábbis én így gondolom. Válaszolni akarok neki. Legszívesebben most mennék, de már nem megfelelő az időpont. Egy pillanatra Bettire nézek, aki teljesen a könyvnek adta át magát, aztán vissza a telefonra. Elkezdek pötyögni. Annyit írok, hogy egyelőre még nem tudom, de mindenképp szeretnék vele lenni. Aztán eszembe jut a vers. Vajon elküldhetem neki? Érdekelne a véleménye. Szerencsére tudom fejből, így ismét pötyögni kezdek.

Szemeidben elveszek, érzem
A csókodról álmodozom éppen
Te vagy a legszebb dolog az életemben
És veled képzelem el az életem

Az óriáskerék hozott minket össze
Képes lennék veled ott ülni örökre
Szüntelenül csak te vagy az eszemben
Minden este a te arcoddal fekszem

Reggelente csak arra vágyom,
Hogy a te ajkad az én számon
És együtt legyünk örökre,
Mert a dodzsem vár még ránk egy körre

Kissé zavarba jövök. Talán mégsem kellett volna elküldeni. Felsóhajtok. Már mindegy. Várok és várok, miközben a szívem nyugtalan. Kicsit sem lehetek furcsa látvány, hogy a szoba közepén állok a telefonnal a kezemben és görcsölök fölötte. Válasza miatt elérzékenyülök.

Elcsépelt a szó: szeretlek.
De mit mondhatnék, ha így van?
Szívemre ható szemednek
Én már olyan rég megnyíltam.

Elég nehéz visszafogni a nevetést, de ajkamba harapok. Egy kósza hang mégis kicsúszik. Ismét barátnőmre figyelek, aki hüvelykujjának körmét rágja. Minden bizonnyal olyan részhez ért, ami érdekesebb. Egy újabb üzenet jön. "Nem vagyok jó a versekben, de a lényeget értem. Én is szeretlek! De személyesen jobb szeretném ezt elmondani." Csak állok és azt az egy szót nézem. Újra és újra elolvasom a verset is, de... jó ég... Ő is ugyanazt érzi.

- Történt valami? - megijedek, amire a telefon kiesik a kezemből, le a padlóra, ahol koppan egyet. Lehajolok és felveszem. Nem esett baja, de az üzeneten van továbbra is a kijelző. - Nem lett baja, ugye?
- Nem, de megijesztettél! - bocsánatkérően néz rám. Nem haragszom. Nem tehetem, mert én titkolózom és nem ő. - Mielőtt kérdeznéd, az a valaki írt. És igen, jó dolgot.
- Ennek örülök! A mai után jó, hogy mosolyogni látlak. - kinyomom a telefont és leülök az ágyra. - Miért nem hívod fel? - kérdésére egy pillanatra lefagyok. Nem tehetem, mert, ha felismeri a hangját, mit mondok? Ez kockázatos lenne.
- Esetleg akkor, ha a füleid messze vannak a telefonomtól és tőlem! - nem túl kedves, de elfogadható válasz. Elégedett arcomat mutatom felé, mintha most jól megmondtam volna neki.
- Vettem a lapot, kedves titkolózó kisasszony! - szalutál egyet, amire gyengéden csapok kezére. Szerencsére nem veszi komolyan tetteimet. Nekem sem kellene idegeskednem.
- Egyébként... - nekem szenteli figyelmét. - Azt kéri, hogy holnap legyek vele. Elvinne valahova, de nem tudom, hogy mit válaszoljak. - elgondolkodik.
- Anyámmal beszélek és tuti elenged. Eszedbe se jusson, hogy nem mész el! - jól esik, hogy támogat. Ha tudná, hogy kiről van szó, akkor is így állna hozzá? Kétlem. De talán majd egy nap megtudom. - Figyelj, Bogi! Tudom, hogy most nagyon rossz neked, főleg a mai után, de ennyit megérdemelsz! - megérintem kezeit. Nem akarok elérzékenyülni, de mégis megtörténik.
- Köszönöm! Ez sokat jelent! - átölelem, amit viszonoz.

Kis idő múlva válaszolok Gergőnek, hogy holnap számítson rám. Elém jön autóval és ott fog várni, ahol legutóbb kiszálltam. Apám miatt meghiúsult az, hogy az étteremben együnk. De mégis magamat okolom, hiszen elrontottam az anya-lánya programot. Persze mindketten azzal jöttek, hogy nem bánják és ne érezzem magam hibásnak. Nem tehettem róla. Anya vajon tudja már, hogy mit tett apa? Mióta csalja? Azért halmozódott fel a tartozás, mert egy másik nőre költötte? Fogalmam sincs, hogy mire gondoljak. Meg akarom tudni, mert érdekel. Viszont félek attól, hogy válás lesz a vége és egy darabokra tört szív, ami az anyámé. Nem akarom, hogy ez történjen, de könnyen lehet, hogy elkerülhetetlen lesz.


Korán kelek fel, mert túlságosan is izgatott vagyok. Nem tudom, hogy mire számítsak. És üzenetben le is írtuk egymásnak, hogy mit érzünk. Elmondani ezt a szemébe... Betti felé fordulok, aki még alszik. Nem szeretném felébreszteni, de nem bírok itt maradni. Túl nyugtalan vagyok. Óvatosan ülök fel és kiszállok az ágyból. Ahogy megnyikordul a fapadló a talpam alatt, mocorogni kezd és motyog valamit. Valamilyen Feriről, amire felhorkantok. Vajon kivel találkozott, akinek ez a neve? Talán nem tudom meg. Elindulok az ajtó felé, de megállít, amikor köszön. Lebuktam.

- Ha azt hitted, hogy úgy mész el, hogy nem kupáltalak ki, akkor tévedsz! - kissé rekedtes a hangja. Ébredés utáni állapotában azért elég vicces tud lenni. - Ha vársz egy kicsit, olyan széppé varázsollak, hogy a pasidnak kiesik a szeme! - ásít egyet. - Kezdd azzal, hogy lezuhanyzól. - felé fordulok. Haja eléggé kócos, de beletúrva igazít rajta. - Van egy, előre is bocsi, de kurva jó szexi ruhám a számodra! - Betti és a ruhái. Elnevetem magam.
- Ne kímélj!

A tükörben bámulok önmagamra. El sem hiszem, hogy ez én vagyok. A ruha tényleg elképesztő. Vörös színben pompázik, leér a bokámig, de combomtól indulva, van rajta egy olyan vágásra hajazó rész, ami láttatni engedi a lábamat, ha úgy mozdulok. Két részes, így a hasam egy részét semmi sem fedi. A felső része enyhén fodros, dupla rétegben, de az az alatti rész, teljesen a testemre simul. Enyhén göndör fürtöket varázsol, melyet egy csattal középen összefog. Egy magassarkút kell felvegyek, ami illik a ruhához. Remélem, hogy nem fogok elesni. Fel kell fognom mindazt, ami történik velem. Nyugtalan vagyok, mert úgy érzem, hogy nem ezzel kellene foglalkoznom. Anyámhoz kellene mennem, de... de akkor azon kattogna a fejem, hogy Gergővel akarok lenni. Sajnos nem tudok kettészakadni. Akármennyire is szeretnék anya oldalán lenni, a szívem ahhoz a férfihoz húz, akit szeretek. Ha ezért bűnhődnöm kell, kapjam meg később. De csak a mai nap, hadd legyek boldog. Kapok Bettitől egy retikült, amibe betehetem a telefonomat. Ha bármi közbejönne, szóljak, de ők is így tesznek. Viszont nem szeretnének zavarni. Orromra kötik, hogy ne gondoljak semmire, ami eltereli a figyelmem arról, akivel leszek. Jól esik, hogy szerintük szép vagyok és szinte tündöklök. De nem tudják, hogy rettenetesen izgulok. Elköszönök tőlük és kilépek a házból. Nem kell olyan sokat sétálnom ahhoz, hogy meglássam az autót. A szívem már a torkomban dobog. Kinyitom az ajtót és biztos vagyok benne, hogy az arcom felvette a rajtam lévő ruha színét. Beülök, bekötöm magam. Ő kicsatolja a biztonsági övét, amire kérdőn pillantok felé, de már csak annyit tapasztalok, hogy megérinti arcom és szájával azonnal az enyémre tapad. Egy aprócska pillanatra meglepődöm, de viszonzom. A szívem emiatt táncot jár és szerintem ma egész nap ebben lesz része. Lassan távolodik el, szemei csillognak, amikbe most kissé félve nézek bele.

- Gyönyörű vagy! - végignézek rajta. Szürke öltöny, fehér ing, jól fésült haj. Bár egy két tincs a homlokára hullott. Azt sem tudom, hogy hogyan reagáljak és mit mondjak. Ha én gyönyörű vagyok, akkor ő vajon mi? - Mehetünk? - bólintok. Beköti magát, elindítja a motort és lassú gurulásban elindul az autó.

Úgy érzem magam, mintha egy álomban lennék. Egy csodaszép álomban, ami csak most vette kezdetét. Szinte el sem hiszem, hogy itt vagyok. Késztetést érzek arra, hogy megérintsem, de tudom, nem lenne biztonságos. Egyelőre megelégszem azzal is, ha csak nézhetem. Azon kapom magam, hogy sóhajtok, de nem nézek félre, így feltűnik, hogy kissé feszeng. Talán miattam? Ha beszélgetnénk, akkor oldanám a benne lévő feszültséget?

- Hova megyünk? - egy pillanatra néz csak rám.
- Legyen meglepetés! - mosolyra húzza száját. - Örülök, hogy belementél a mai napba! Bevallom, kicsit izgultam, hogy nemet válaszolsz. - fejemet a támasznak döntöm. Eszembe jut apa és az a nő, de nem akarom elrontani ezt a pillanatot és a napot sem. El akarom mondani, de nem most.
- Veled akartam lenni, Gergő! - felém fordítja arcát, de most se sokáig. Azonban minden érzés benne van tekintetében. Alig várom, hogy egymáshoz érjünk.
- Akárcsak én, Boglárka! - megremegek és megnyalom szám, mert úgy érzem, hogy kiszáradt. Ezt a pillanatot pont elkapja. Megköszörüli torkát és tisztán érzem, hogy tombol köztünk a feszültség. Csoda, hogy nem gyullad fel az autó. Van az a pillanat, amikor felesleges beszélni. Jelen pillanatban nálunk ez az első ilyen. Semmi olyan téma nem jut eszembe, amivel terelhetném ezt az érzést. Inkább hagyom. Tetszik, hogy ennyire izzik a levegő kettőnk között. Körbevesz és én hagyom, hogy elnyeljen.

Néha figyelek arra, hogy milyen táj mellett suhanunk el, de szemeim leginkább őt figyelik. Minden apró porcikáját érinteni akarom. Elképesztően vágyom rá. Még soha nem éreztem ilyet. Meg kellene rémisszen ez az új dolog, de nem tud. Kíváncsivá tesz és mohóvá is. Persze nem mehetek el attól a ténytől, hogy miattam képes messze menni. Pusztán azért, hogy nyugodtan együtt lehessünk, bújkálás nélkül. Mindezek ellenére, a legjobban azt várom, hogy kimondhassam, egyenesen a szemébe, hogy szeretem.