A legnagyobb hibájuk az volt, hogy mindig csak tárgyakkal és pénzzel próbáltak kiengesztelni a sok távollét miatt. Sohasem kaptam olyan szeretetet, amilyet egy kisgyerek megérdemelt volna. Amit minden kisgyereknek meg kellett volna kapnia. Egy lánnyá váltam, aki különböző dolgokkal próbálja kompenzálni azokat a dolgokat, amik a gyerekkorából kimaradtak. Ez vagyok én.
A valóságba az ránt vissza, hogy lépteket hallok a hátam mögül. Fejemet oda kapom, s először csak egy kék öltönynadrágot látok meg, amiből egyből tudom, hogy ki közeledik felém. A fürtös srác. Feljebb nézek, s arcán meglepettséget vélek felfedezni.
-Ne haragudj, nem tudtam, hogy itt vagy.-zavart pillantást vet rám, majd tarkóját kezdi dörzsölgetni.
-Nem. Semmi baj.-mondom, majd elnézek róla.-De várj. Hogyan jutottál ide? Azt hittem, hogy ezt a helyet csak én ismerem. -visszakapom rá tekintetemet, s egyik szemöldökömet felvonom.
-Öhm, gyakran kiülök ide. Jó néha kiállni a tömegből, és távolról kémlelni a dolgokat. Innen fentről.-elmosolyodik, s most először veszem észre, hogy mikor vigyorog, mindkét oldalt szájánál gödröcskék jelennek meg.
-Értem.-mosolyodtam el félig, majd tekintetemet visszavezettem a diákokra.
-Leülhetek?-kérdi, mire én bólintok. Periférikus látásommal érzékelem, hogy jobb oldalamra ül, de megtartja a tisztes távolságot.
Percekig ülünk csendbe burkolózva, majd oldalra fordítom fejemet, s arcát kezdem tanulmányozni. Határozott vonásai vannak, és azok a szemek... gyilkosak. Mégis van valami a tekintetébe, a megjelenésébe, amit nem tudok hová tenni. Valami furcsa, ami felborzolja az idegeimet. Bár az öltözködéséből ítélve, lehet ez nálam csak a képzelet szüleménye.
De akkor észreveszem. Egy pontocska, ami valószínűleg a lyukasztás utáni forradásnak a helye.
-Neked orr piercinged volt?-támadom le, s nézek rá összehúzott szemekkel.
-M-Mi? Dehogyis. Nem. Nem.-kap orrához, mire ajkaimra egy diadalittas mosoly kúszik. Tekintetét felém kapja, majd feláll s újra tarkóját kezdi dörzsölgetni.
-Aha. Persze. Biztos csak tévedtem.-mosolygok tettetett hiszékenységgel, mire ő csak bólint.
-Nekem mennem kell.-veti oda.
-Oké.-mondom, majd visszafordulok a campus felé. Szinte már teljesen kiürült, csak pár hallgató mászkál még ide-oda.
Hallom, ahogyan csapódik mögöttem az ajtó.
Hazudott. Tudtam. De miért? Mit rejteget?
***
Miután hazaérek, bele vetem magamat az aznapi irodalom anyagba, amit Louistól kértem el. Nem volt az orosz realizmus olyan szörnyű, mert Csehov és Tolsztoj művei számomra határozottan élvezhetőek, főleg az elvontságuk miatt. Ahogyan lefestették a világot, ahogyan ők groteszknek állították be a főszereplőjüket, valahogyan párhuzamot lehetne húzni a mai világgal. Mert ha belegondolunk ami számukra groteszk volt, az a mai világba szinte teljesen normálisnak számít, ami határozottan nem épp egy kecsegtető kilátás.
Mivel általában a délutánaim szabadok, tanulással, vagy olvasásra használom ezt az időt. Ezért soha nem voltak bajok a jegyeimmel, ebbe már végképp nem köthettek bele a szüleim. Házimunkát nem kell végeznem, hiszen Jen mindig mindent megcsinál. Éppen ezért rengeteg az időm, csak nagyrészt az estéim foglaltak, mikor bulikba megyek.
Miután befejezem a tanulást, előveszem az egyik kedvenc kortárs könyvsorozatom első részét, s órákon át lefoglalom az olvasásával magamat. Imádom a könyveket, mert el tud repíteni egy teljesen más világba, ahol ugyan nem minden fenékig tejfel, de teljesen ki tud szakítani a valóságból, így addig sem kell a valós dolgokkal bajlódnom, elfelejthetem őket arra az időre.
Most a telefonom ránt vissza a valóságba, ahogy pittyeg. Átnyújtózok érte az asztalon, majd feloldom. Clay üzent.
"Hello, hercegnő. Ma este nálam buli nyolckor. xx"
Az órára pillantok. Fél óra múlva nyolc. Gyorsan bepötyögöm a választ.
"Ki nem hagynám. xx"
Lepattanok a heverőről, ahol eddig feküdtem, majd a fürdőbe sietek. Lemosom a sminkemet, hajamat kontyba kötöm, majd gyorsan lezuhanyzok, csak azért, hogy felébredjek. Magam köré tekerem a törölközőt, s visszaballagok a szobámba. A gardóbba megyek, majd egy fekete, vastag pántos, fenék alá érő ruhát választok, mellé a koponyás nyakláncomat és a fél alkaromat beterítő, szegecsekkel kirakott bőr karkötőmet. Sminkes asztalomhoz lépek, majd egyből a tushoz nyúlok. Szerencsémre, nincs szükségem alapozóra, mert nincs különösebb bőrhibám. Egy cicás tusvonalat húzok a felső szemhéjamon, majd alul is kihúzom a szememet. Két rétegben szempillaspirált is felrakok, amivel elérem a kívánt hatást, szemeim így még jobban erősítik azt a bizonyos "halálos" tekintetemet. Újra az órára pillantok. Alig tíz percem maradt. Szerencsém, hogy Clay viszonylag közel lakik hozzám. Mobilomat és pénztárcámat egy kisebb méretű táskába dobom, majd leszáguldok a lépcsőn, visszaveszem bakancsomat, bezárom a házat, és a garázshoz sietek, ahol a motorra pattanok s elhajtok.
***
A zene dübörög a hangszórókból, én pedig egy poharat tartok kezemben, amiből iszogatom a kevert piát. Őszintén fogalmam sincs arról, hogy mi van benne, de a pia az pia.
Rengeteg ember vesz körül, nagyrészt a barátaim, a többieket pedig talán futólag láttam. Próbálnak az emberek beszélgetést kezdeményezni, de ezeket hárítom, s kedvetlenül iszom az italomat tovább, remélve, hogy legalább az feldobja a hangulatomat.
Ahogy telnek az órák, egyre több kedvcsináló kerül a szervezetembe, és tényleg jól érzem magamat. Talán túlságosan is.
Zayn két piros pohárral közelít felém, csábos vigyorral az arcán.
-Egy béke pia?-kérdezi, mire én már nyúlnék az egyikért, de ő a másikat tuszkolja a kezembe. Fel vonom egyik szemöldökömet, de túl részeg vagyok ahhoz, hogy ez valami gyanakvást is felkeltsen bennem, s készségesen belekortyolok.
-Ja. Persze.-vigyorgok, s még többet hajtok le.-Mi van ebbe? Kurva jó.-egyre csak kortyolom a löttyöt.
-Semmi különös. Csak összeöntögettem cuccokat.-furcsán mosolyog, s kezével tarkóját vakargatja.
-Te. Mi van veled? Furcsa vagy.-húzom össze szemeimet.
-Semmi. Csak örülök, hogy minden jó közöttünk.
-Na ja. Én megyek. És..-gondolkodok, hogy mit akartam mondani, de nem jön a nyelvemre. Szó nélkül ott hagyom Zaynt, majd átvergődöm magamat a tömegen, -a pohárral még mindig kezemben- és egy üres folyosót keresek. Mikor megtalálom, a falnak dőlök, s egy kicsit lecsúszok rajta. A cigimért nyúlok és az öngyújtómért, majd mikor számba illesztem a szálat s meggyújtom, talán életem leghosszabb slukkját szívom magamba. Mikor kiengedem, orromon-számon kijön a füst, s egész szórakoztatónak találom. Olyan vagyok, mint egy sárkány. Kuncogni kezdek, s látásom egy pillanatra elhomályosul. Megrázom fejemet, mire újra normálisan látok. Lehúzom az utolsó kortyokat, ami még a pohárba van. Jobbra fordítom fejemet, mire egy srácot és egy lányt látok meg, akik falják egymást. Kezeik egymást testét fedezik fel, mire én igazi kukkolónak érzem magamat. A srác az ajtó kilincs után kutat egyik kezével, másikkal a lány derekát tartja.
-Ne felejtsetek el védekezni. Az fontos.-szólok oda nekik, mire elnevetem magamat. Felém kapják tekintetüket mindketten, majd ők is elröhögik magukat.
-Mindenképp.-szól vissza a lány, még mindig kuncogva. Belépnek az ajtón, evvel eltűnnek. Lehunyom egy pillanatra szemeimet, mire a lábaim hirtelen teljesen lezsibbadnak, én pedig a földre rogyok. Szemeimet nagy nehezen kinyitom, s két bakancsot látok közeledni. Pillantásomat végigfuttatom magán a testen, és akkor a felismerés fut át rajtam. Zayn.
