My New Life With Him

Hetedik fejezet

Szeptember 4

|Lorin szemszöge|

- Kedvelsz? - kérdeztem értetlenkedve.
- Igen, nagyon is.
- A viselkedésedből nem ez jött le.
- Sajnálom. - mondta és látszott rajta, hogy tényleg sajnálja.
- Semmi baj, de most mennem kell. - elindultam Emma pedig jött utánam, egyenesen a lány wc-ig sétáltunk, hogy négyszemközt kibeszélhessük az imént történteket.
- Lorin, kedvel téged feltudod fogni? - én csak bologattam jelezve, hogy igen feltudom, de valójában hazudtan, nem tudtam magamban hova tenni ezt az egészet. Mire észbekaptam Emma már az esküvőnket szervezte.
- Emm, kicsit lassíts, és hozzáteszem, hogy nem lesznek galambok az esküvőmön, de miről is beszélek 16 vagyok, itt még szó sincs esküvőről.
- Nyugi csak vicceltem. - mondta nevetve, de valahogy most nem tudtam értékelni baratnőm humorát. - Na, de ha nem akarsz késni már az első óráról, akkor menjünk.
- Igen is főnök. - majd nevetve ballagtunk ki a mosdóból.
Az első órám történelem volt, amin halálra untam magam, a mellettem ülő Levente pedig a telefonját nyomkodta, Emma túl messze ült tőlem, hogy társaloghassak vele, így magamra maradtam a gondolataimmal. Kicsengettek. Végre. Az volt a célom, hogy megrohamozom Emmát, de ez nem jött össze, ugyanis egy kéz elkapta a kezem es visszahúzott, és ki más lehetett volna a kéz tulajdonosa, mint Kevin.
- Van kedved suli után sétálni velem?
- Bocs, de nincs. - mondtam rezzenéstelen arccal majd ott hagytam, fájt. Fájt őt ott hagyni, de nem akarok csalódni.

|Kevin szemszöge|

- Bocs, de nincs. - mondta rezzenéstelen arccal majd ott hagyott. Végülis igaza volt, bunkón viselkedtem vele. Valahogy muszáj visszaszereznem a bizalmát amit a nálunk töltött este alatt megkaptam tőle.
- Hé Kevin, jössz ma hozzánk videójátékozni? - kérdezte Levente.
- Nem, kösz. - nem kérdezte miért ennyiben hagyta a dolgot, aminek örültem. A nap további részében is csak Lorinon járt az eszem. Ő más, nem adja könnyen magát, és ez kifejezetten tetszett benne, persze a mosolya, azaz elbüvölő mosoly, na az mindent vitt.
Mikor hazatértem anya szólt, hogy hivatalosak vagyunk egy vacsorára az új szomszédokhoz, vagy is Lorinékhoz. Talán most sikerül rávenni őt, hogy megbocsájtson nekem.
- Kevin, Peti, kész vagytok?
- Anya mi már vagy fél órája rád várunk. - nyávogtam.
- Jol van, akkor indulás. - mondta anya, majd az ajtó felé terelt apát és engem.
- Sziasztok. - köszönt óriási mosollyal, az én gyönyörű kiszemeltem anyukája. - gyertek beljebb.
Bementünk, majd leültünk az immár megterített asztalhoz mikor a lépcső felé néztem, ahol Lorin futott lefelé, majd mikor meglátott majdnem elbotlott.
- Lorin köszönj szépen. 
- Csókolom és szia Kevin. - rám se nezett.
A szülők a vacsorát végig beszélgettét, mivel a nagy beszélgetésekbe elmerültek, így ránk nem figyeltek, én pedig kaptam az alkalmon és odamentem a lànyhoz.
- Tudnánk beszélni?
- Persze, a nappaliba jó lesz? - bolintottam mire ő felállt és a nappaliba vette az irányt én meg követtem. Elhelyezkedtem a kanapén majd belekezdtem mondanivalómba.
- Figyelj, tényleg sajnálom, hogy bunkó voltam, nagyon kedvellek és örülnék ha elölről kezdhetnénk.
- Igazából én is kedvellek - folytatni akarta, de anyu hangja félbe szakította.
- Kevin gyere, ideje mennünk.
Elköszöntünk az új szomszédoktól, majd hazaérve az ágyamba csapodtam, és az álom azzal a tudattal nyomott el, hogy az a lány akiért odavagyok kedvel engem. Rettentő jó érzés volt.