Eloltott Lámpás

1 rész

Ez is csak én lehetek. Nyárzáró buliról kisírt szemekkel hazamenni. Egy ember miatt! Nem, nem helyesbítek: egy tuskó miatt. Tönkretette az életem. Az utcán sietősen szedtem a lábaimat. Gyorsan haza akartam érni. Főleg, hogy a farmerom már átázott. Valaki leöntött sörrel, majd fülembe ordított:
- Jó a buli, nem? Gyere, igyál valamit! - mondta teljesen részegen, de azt hiszem még így is felfogta, hogy én nem vagyok az a típus aki bárkivel iszik csak úgy. Keresett magának egy másik társat. Majd megláttam ,,életem szerelmét"...
A következő pillanatban viszont már majdnem elsírtam magamat. Az utca lezárva. Felsóhajtottam, majd elindultam a kerülőn. Vele mindig idejöttünk, direkt kerültünk, hogy még több időt töltsünk együtt. Ez már a múlt...
Elég nehéz volt elfeledni a megélt jeleneteket. A táj nappal gyönyörű, a fák lombjain átsüt a nap, középen egy szabályos tó helyezkedik el, felette pedig egy ősrégi híd. A hídról annyit, hogy fura babona kötődik hozzá.Ha átmegy rajta valaki úgy, hogy ne szakadjon be alatta akkor szerencséje lesz. (Még sohasem próbáltam átmenni rajta.) Viszont éjjel üres és veszélyes. De nekem ez volt a legkisebb gondom. Nem érdekelt semmi csak, hogy végre hazajussak. Nagy bátorsággal indultam neki. Felléptem a hídra és folyamatosan emelkedtem. Nem éreztem instabilnak...Te jó ég! Hirtelen nem tudtam magam után húzni a lábam, pedig már megszoktam, hogy óvatosan lépegessek. Hát itt abbamaradt mivel egy rágóba ragadt a bal cipőm talpa.
- Szuper! - mondtam magamban és ráncigálni kezdtem a cipőm, de semmi. Dühösen néztem a cipőmre és folytattam tevékenységemet. Megpróbáltam kiszabadulni a rágógumiból, ami kudarcba fulladt.
- De jó! - sóhajtottam fel. Majd nagy reccsenést hallottam és tíz másodperc múlva beszakadt alattam a híd, én pedig a hideg, rideg tóba estem. Gyorsan felbuktam a víz felszínére. Undorodva néztem, miket nem hord el a víz. Kaja maradékos zacskók, konzerves üvegek, műanyag flakonok, nejlonzacskó és stb. ami szennyezi a környezetet. Tegnap mostam hajat, a farmerom új volt. Haspólóban meg valószínű felfázom. A tornacipőm talpából meg kaparhatom ki a rágót. Tök jó nap. Kapálódzva úsztam a part felé, de mindig beleakadtam valamibe. Nem akartam tudni mibe. Amikor valaki megszólított. Először azt hittem, hogy csak a szél, de tévedtem.
- Valaki nagyon elveszhetett. - mondta majd felnéztem rá. Sokat nem láttam a sötétben. Leguggolt elém és kezét nyújtotta nekem. Én kicsit haboztam.
-Nyugi, nem harapok. -mosolygott. Ahogy leguggolt, már teljesen láttam. Talpig feketében volt, álla enyhén borostás. Szeme koromfekete, mint az éj. Haja pedig sötétbarna. Fiatal vonásai valahogy arra késztettek, hogy bízzak benne. Kiemeltem a kezem a zord hideg vízből és odanyújtottam a srácnak. Kihúzott egy pillanat alatt. Az első dolog, ami eszembe jutott, hogy megnézem a telefonom. Nem kapcsolt be. Nem is csodálom. Zsebre tettem majd ránéztem a srácra.
- Köszönöm - mondtam, a srác pedig csak biccentett egyet. Az egész amúgy elég kínos volt. Csak álltunk egymás előtt szótlanul.
- Öhm, nem az én dolgom, valami baj van? - kérdezte.
- Hosszú történet. - válaszoltam.
- Van időm.- döbbenten pillantottam rá. Oké, hogy segített de attól még egy idegen és nem tartozik rá.
- Nekem nincs és nem rád tartozik. - indultam el.
- Tuti valami baj van. - bizonygatta .
- Valami pszichológus vagy? - kérdeztem durván, majd kikerültem.
- Ugyan... - mondta gyengéden, majd egy kicsit félrefordította a fejét.
- Nincs jobb dolgod? - de jó, egy idegesítő alak!
- Oké, bocs, bocs! - tette fel a kezét.
Ránéztem a srácra aki a dzsekijét vizsgálta. Már nem velem volt elfoglalva. Mégis olyan dühös voltam.Valakinek ki kellet öntenem a szívem, ha már a legjobb barátnőm elutazott. Főleg, hogy még a telefonomat sem tudom bekapcsolni. Így fel sem hívhattam. Muszáj volt elmondani bánatomat. Az idegesség kezdett elmúlni.
- A barátom megcsalt. - tört ki belőlem.
- Fúj vér! - mondta mellettem a srác és bőrdzsekijét kezdte el törölgetni egy zsebkendővel.
- Mi?? - kérdeztem. Furán ránéztem a dzsekijére ő pedig lenézett rám, mivel lehetett vagy 185 centi, én meg 165 centi.
- Ja, semmi. - legyintett. Csak egy kicsit volt fura - Uuu csajszi, az szívás! - reagált még az előző mondatomra.
- Igen. Méghozzá egy buta ribivel! - egyre jobban elszomorodtam.
- Mióta tartott? - sétált mellettem.
- Egy éve... - suttogtam. Elismerően bólintott, én is elmerengtem egy kicsit. Ilyen hosszú idő után félrelépett és tönkretett mindent, amit eddig felépíttetünk, mert sajnos kiskorom óta ismertem őt. Egy éve vallottuk be egymásnak érzéseinket. Addig mindvégig barátként tekintettünk a másikra. Ránk se volt igaz a fiú lány barátság.
- Sajnálom. - dugta kezét zsebre.
- Én is. - suttogtam. Majd kiszökött a szememből egy árva könnycsepp.
- Hé! - érintette meg a vállam - Ne sírj! Nem éri meg!
Kedves szavak voltak ezek.
- Tudom de... - elakadtam.
- Gyere, sírd ki a vállamon... - ő is elakadt, nyilván a nevemet akarta megkérdezni.
- Nina - mondtam, majd egyszerűen átöleltem az idegent és sírni kezdtem.
- Nyugi. - vigasztalt.
- Megalázott. - zokogtam tovább.
- Gyerünk engedd ki! - bátorított.
- Egy barom, és sajnálom, hogy tizenhat évet rápazaroltam, hogy majd megcsaljon. Gyűlölöm őt. - azt hiszem, ezt jó volt kimondani és ahogy a könnyeim apadtak, egyre jobban eluralkodott felettem a bosszú és a düh. Eltoltam magamtól a srácot és mint ha új erőre kaptam volna.
- Jobb? - kérdezte a srác tőlem.
- Sokkal. - töröltem le a könnyeimet. Örülök, hogy vízálló szempillaspirált és szemceruzát raktam fel. -Köszönöm. - újra elakadtam, de most nem azért, mert nem tudtam mit mondani, hanem azért, mert nem tudtam, hogy hívják.
- Ulrik. - segített ki.
- Köszönöm, Ulrik. - engedtem el egy mosolyt.
- Mit? - húzta fel a szemöldökét.
- Hát..hogy segítettél, lelket öntöttél belém. Általában, ha valami rossz történik velem, napokig bőgök mindentől elmegy a kedvem...de most felerősödtem. Azt hiszem bosszú lesz. - dörzsöltem a tenyerem.
- Ja, szívesen. - mondta - Amúgy van nálad óra? - kérdezte.
- Nincs, nem szokott lenni nálam. Illetve, - keresgéltem a zsebemben - van. Az unokahúgom adta nemrégen. - vettem elő a gagyi tárgyat, ami valószínű egy kindertojásban lehetett ajándék. -Hajnali egy - olvastam le. - Ijj, már rég haza kellett volna érnem - húztam el a számat. Felnéztem, de már nem volt ott senki. Furán tekintettem magam elé. Ez most komoly? Tényleg itt hagyott? A semmi közepén? Igaz kiértünk már az erdőből, de még így is félelmetes sétálni a kihalt utcán. Mikor végre észhez tértem, hogy most már egyedül vagyok hazaindultam. Kicsit csalódtam. Nem kellett volna így kitárnom neki a bánatomat. Most biztos azt hiszi, hogy tipikus az az ember vagyok, aki öt perc alatt elmeséli az életét. Szégyelltem magam, nem igaz, hogy nem tudtam várni egy napot. Niki holnap jön haza. Akkor is el tudtam volna mondani. Helyette egy vadidegennek mondtam el panaszom. Jó, Nikinek is el fogom mesélni, de Ulriknak nem kellett volna. Főleg, hogy úgy ott hagyott. Nézzük a jó oldalát: már egyáltalán nem sírok. Nincs bajom. Olyan nagy bajom. Itt a nyár.
A bejárati ajtóba próbáltam óvatosan behelyezni a kulcsot. Lassan elfordítottam és kinyitottam az ajtót. Bezártam magam mögött. Levettem az elázott, koszos cipőmet majd lopakodva felindulni készültem. Erre a nappaliban hirtelen felkapcsolódott a villany. A nappali felé néztem, ahol anya ült a fotelban. Felhúzott vállakkal sétáltam be a nappaliba és egy kicsit fel is szisszentem. Anya meghökkenve nézett végig rajtam. Igen a hajam, mintha vihar érte volna. A haspólóm itt ott elszakadt.
A farmerem rám tapadt, kicsit saras volt, szintén elszakadt, de az nem volt annyira nagy baj, mert még így is hordható maradt. Szerencse, hogy vízálló sminkem volt mint mondtam. Mert ha nem, tuti úgy néztem volna ki, mint egy szakadt utcalány. Bár így is furán festhettem. Anya a faliórára mutatott, ami hajnali kettőt ütött.
- Csak két órát késtem. - mondtam. Anya mérgesen összehúzta a szemöldökét.
- Elenter Nina! Hajnali kettő van! - morogta.
- Én is látom. - mondtam kicsit trehányul.
- Ne szemtelenkedj, Nina! - szólított fel. - Hogy nézel ki? - kérdezte hitetlenül.
- Khm.. - köhögtem. Majd elindultam a másik fotelhez leülni próbáltam...
- Eszedbe ne jusson leülni! - figyelmeztetett. Képtelen voltam továbbállni. - Oké következő lesz: elmeséled miért késtél, miért nem vetted fel a telefont, mi történt veled és miért nézel ki úgy mint egy szakadt utcalány. Utána pedig lezuhanyzol. Kezdheted. - dőlt hátra a fotelben. Vettem egy nagy levegőt és elkezdtem.
- Szóval az egész úgy kezdődött, hogy tök jól éreztem magamat Robival... - nehéz volt ezt kimondani., de erőt generáltam és folytattam - Aztán nem találtam. Elkezdtem keresgélni. És megláttam, ahogy mással enyeleg. Barbival csókolózott.
Anya addig mosolygott, míg azt hallotta, hogy a lánya és szerelme együtt vannak és jól érzik magukat, de amint befejeztem mondandómat, arcáról egy pillanat alatt lefagyott a mosoly.
- Tessék? - kérdezte inkább magától - Azonnal beszélek Helgával.
Helga Robi anyja, Anya legjobb barátnője. Nyilván ezért ismerjük egymást vagy már tizenöt éve. Míg ők egymással beszélgetek, addig mi jól eljátszottunk.
- De előtte fejezd be! - legyintett.
- Utána elmentem egyedül sírva...
- Várj, várj! Miért nem szaladt utánad Niki vagy Robi? - miért vannak anyának ilyen kérdései?
- Robi nem látta, hogy én láttam őt. Niki pedig elutazott két napja, de már mondtam jó, hogy figyelsz! - tettem csípőre a kezem.
- Jó mindegy, igen? - kérdezte tovább a történetet.
- Ezután kerülőt kellett tennem, mivel lezárták a lámpás utcát...
- Tényleg? Nem is tudtam. - kérdezett vissza.
- Anya, ha folyton közbe szólsz, akkor soha nem fejezem be .- mondtam.
- Bocs. - majd megint nekifutottam.
- Így a kiserdőn jöttem...
- De ott át kell menni a hídon! - kerekedett el a szeme, én pedig szúró tekintettel néztem anyára - Jó, na csöndben maradok. - majd keresztbe rakta lábait.
- Beleestem a tóba.
Anya egyre jobban mosolygott, majd elröhögte magát. Abbahagyta majd újra rákezdte.
- Oké, szia, Anya megyek aludni. - adtam fel.
- Ne, nem, gyere vissza, abbahagyom a nevetést. - mondta én pedig visszamentem.
- Utoljára mondom el. A telefonom elázott. A ruhám úgyszintén. És még koszos, büdös, saras, dohos, szakadt. Ennyi. Most pedig lezuhanyzok.
- Én pedig felhívom Helgát. - vette kezébe a telefonját.
- Apa hol van? - kérdeztem anyát.
- Behívták, mert lopás történt az egyik kis boltban. - Apu sokszor elmegy, ha hívja a munka és ez mostanában gyakran előfordul. Apu nyomózó. A fürdőszobában öt perc alatt megfürödtem és hajat mostam. Majd mikor kijöttem a kabinból, leültem a székre és kifordítottam a ruháimat. Átnéztem a zsebét, kivettem a gagyi órát...és találtam egy papírdarabkát. Furán bámultam a sárga papírkát, majd szétnyitottam. Elmosolyodtam.
,,A telefont rakd főtlen rizsbe, majd hagyd benne úgy három napig. Amúgy jövőre biztos találkozunk még a suliban." Ulrik
Lent kommentben nyugodtan írd meg,hogy tetszik-e a történet😄😊😊