It's Time /Michifer/ (ÁTÍRÁS ÉS TOVÁBB ÍRÁS ALATT)

Hatodik rész - Fájdalmas Igazság

Michael szemszöge:

Félve nyitottam fel mindkét szemem, sötétség s homály fogadott. Többször véltem a nevemet hallani, de a testembe nyilaló fájdalom túlságosan eltompította a körülöttem lévő hangokat. Szúró, égető érzések hasítottak a hátamba s a gyomromba, mely úgy forgott akár egy körhinta. Lassan megpróbáltam felemelkedni a padlóról, ám ezzel is csak azt értem el, hogy reménytelenül hátra zuhantam. Ekkor éreztem meg, hogy valaki erősen a kezemet szorongatja, valamint a derekamat tartja. Egy pillanatra megrémültem, hisz beugrott, hogy ez a valaki akár a támadóm is lehet. Sötét volt, nyöszörögve csusszantam hátrébb, mikor nagy nehezen kitisztult a látásom, s a közeli lámpa fényében megpillantottam Lucifer aggodalmas arckifejezését. Elöntött a megkönnyebbülés és a biztonságérzet.

"L-luce..." - krákogtam, ezután megszabadultam a számban lappangó vértől. A fiú válaszul letérdelt mellém, remegő kezével óvatosan megérintette az arcomat, megszabadított a ripityára tört szemüvegemtől. Egy darabig semmit sem szólt, csupán nagyokat nyelt s a torkát köszörülgette. Csak nem a sírás határán van?

"Mikey...gyere, segítek felállni. El kell innen vigyelek, nyugalom, meg fogsz gyógyulni." - szólalt meg Lucifer végre. Mondandója hallatán akaratlanul is elmosolyodtam, aminek köszönhetően erős fájdalom nyilalt az arcomba. Aranyos, hogy így aggódik értem, ám ez csak egy szimpla verés, ami valljuk be, eléggé fáj, mégsem fogok belehalni.

Ahogy Lucifer átlendítette az egyik karomat széles vállán, felszisszentem, de hagytam, hogy tovább cselekedjen. Másik karját ügyesen a derekamra csúsztatta, megtartva ezzel a súlyomat. Egy határozott mozdulattal felemelt, mire felordítottam, s próbáltam nem elesni.

"Shhh, tartalak. Leülünk a padra, okés? Megpihensz egy kicsit, utána kitaláljuk, mi lesz. Nem hagylak itt." - suttogta határozottan a fülembe, válaszul bólintottam, majd minden erőmet felhasználva megpróbáltam elmászni a padig, természetesen Lucifer segítségével, de a tervem befuccsolt, mikor a gyomromban időző dolgok útnak indultak felfelé. Luce szerencsére azonnal kapcsolt, mielőtt magamtól landoltam volna ismét a földön, derekamat tartva segített leereszkedni. Ahogy kiadtam magamból a vérrel kevert folyadékot, testemet borzalmas érzés kerítette hatalmába. Olyan volt, mint egy erős hidegrázás, ehhez társultak az akaratlanul kibuggyanó könnyeim. Remek.
Lucifer egyik keze még mindig a derekamon pihent, másikkal a hátamat kezdte simogatni, mely nyugtató hatást biztosított.

"Kész vagy?" - kérdezte suttogva Lucifer gyengéden, válaszul bólintottam, s ismét feltápászkodtam a segítségével.

A padon ülve Luce elővett egy zsebkendőt, közelebb húzódott, remegő ujjaival pedig a számat s a könnyes szemeimet kezdte törölgetni.

"Köszönöm." - motyogtam alig hallhatóan, Luce szomorú mosolyt villantott s bólintott.

"Ki tette ezt veled, Mikey? Ki volt erre képes?"

Épp szóra nyitottam volna a számat, hogy minden lelkiismeretfurdalás nélkül kibökjem az Allistair nevet, mikor Luce mégközelebb hajolt, s kikotorta a hajamat az arcomból.  A felettünk világító utcai lámpának köszönhetően látni véltem végtelen, tengerkék tekintetét, melyben szomorúság és harag tükröződött. Legszívesebben átöleltem volna, ezerszer is megköszöntem volna neki azt, hogy egyáltalán létezik, és hogy két nap ismeretség után is ennyire törődik velem.

"A-allistair. Itt vártalak, mikor megjelent..."

Lucifer szomorú arca hirtelen eltorzult a haragtól, tekintetéből egy csapásra eltűnt a szomorúság, s gyilkos dühvel tellt meg. A fiú olyan hirtelen pattant fel, hogy először észre sem vettem. Merő kíváncsisággal figyeltem, amint Luce az egyik bokorhoz rohan, felkapja az odarejtett sörösüveget, majd a földhöz hajítja azt. Immáron nem tudta visszatartani előtörő könnyeit, megadta magát a sírásnak, s idegesen a hajába túrt.