Csillag gondok

A nap fiának szemszögéből

Elhibáztam az első őrségben állásom. Egy új lányra lőttem rá. Szerencsére hárítani tudta a levegővel. Nem tudom, hogy melyikünk lepődött meg jobban. Ő vagy én. Megértem, hogy ki volt akadva rám, de szerencsémre a nap végére csillapodott, és megbocsájtott amennyire tudott. Elvesztem a pillantásában már az elején, és egyre közelebb éreztem magamhoz. De ahogy mondta, nem ő mérges rám, hanem valószínűleg a szülője haragszik rám. Egész addig töprengtem ezen, amíg meg nem jelent a jel a feje felett.

Apolló nem sok istenre haragos, de azok közt ott van Zephyrus. Egy spártai hercegen vesztek annó össze, aki a veszekedésben nem épp a legjobban járt, mert a szél isten lefejeztette.

A testvéreim is jól ismerték a történetét, ezért amikor meglátták a jelet megtámadták Andromédát.

Túlságosan le voltam fagyva a döbbenettől, hogy bármit is tegyek ez ellen a lépés ellen. Tisztában voltam vele, hogy a nyilakat simán megállítja, hisz az enyémmel is ezt tette, de arra senki sem számított, hogy visszaküldi a feladónak őket.

Szerencsére Leó megmentette a helyzetet, és nem lett nagyobb baj.

Elsőként mentem oda hozzá.

-Bocsánat a testvéreimért. Tudod, apánk nem nagyon kedveli a tied, és ez fordítva is igaz.

Ezt talán megértette, talán nem, de mindössze annyit mondott:

-Nem akarok több íjat látni egy jó darabig!

Elnevettem magam.

-Ez nem vicces! Fejezd be!-de a végén ő is mosolygott.

-Már csak azt kell kitalálni hol, alszol.

-Asszem a Hermészeknél maradok, mert nem hinném, hogy apámnak bárki épített volna bármit-lógatta az orrát.

-Akkor majd holnap megcsináljuk. Úgy jó lesz?

-Aha.

A beszélgetésünk végére már nem szegeződött minden szem ránk. Egyesek már elindultak a hálókörzetükbe.

-Elkísérjelek?

-Köszi, nem kell. Majd odatalálok!-dobbantott egyet, majd felemelkedett.

Láttam rajta, hogy meginog.

-Másodszorra már nem olyan egyszerű mi?-kérdeztem oda.

Csak egy kinyújtott nyelvű választ kaptam.

-Szép kis testvér vagy! -jött hozzám Leyla-Lepaktálsz az ellenséggel.

-Lehet, hogy nem olyan, mint az apja.

-Te belezúgtál!

-Istenek mentsenek!-emeltem fel a kezeimet.

-Nehogy lenyakazás legyen a vége!-figyelmeztetett.

-Nem eshet meg kétszer ugyanaz a dolog!

-Csak a titánháború, az óriások feltámadása...

-Jól van, elég legyen! Majd vigyázok-dörmögtem az orrom alá.

Némán lépkedtünk tovább a bungalónk fele, amikor észrevettem Annabeth-t.

-Hé Annabeth!

A lány felém fordult kissé álmos volt a pillantása.

-Mit akarsz? -rakta keresztbe a kezét.

-Tudod nincs még Zephyr házunk és csak meg akartam kérdezni, hogy mi kellene hozzá.

-Pont te? Ilyet nem néztem volna ki egy Apollósból.

-Tartozok neki. Amikor jött rá lőttem az erdőben, mert azt hittem, hogy valami szörny. Már akkor hárította a nyilat. És nagyon megsértődött. Már kezd enyhülni, de én egyáltalán nem akarok haragban lenni senkivel.

-Aha. Értem. Megkérhetnénk a Demeter bugaló lakóit, hogy rakjanak majd neki tavaszi virágokat, mert Zephyrus a tavaszi szél. Meg talán egy pár szeles dolgot... Tudod mit? Majd holnap megcsináljuk.

-Rendben-bólintottam majd elindultam a saját lakhelyemhez.

Nagy volt a zsongás mikor reggel felébredtem, pedig még csak hajnali öt volt.

-Megérkezett Rachel!-szólt be a bungalónkba Drew.

Volt aki, visszafordult, és hortyogott tovább, de én felpattantam, és kimásztam az ágyamból.

Pár pillanat után eszembe ötlött, hogy az új táborlakónak segítség kellene. Hirtelen nem tudtam, hogy mire gondoljak vele kapcsolatban. Segítsek, vagy maradjak ki belőle.

„Apám mondd meg mi lesz az olyan jövővel, amit a közelségében töltök!"-a válasz a nagy semmi.

Mégis mit várhat a gyerek az isteni szülőjéről, ha főleg vele nem állhat szóba, mert a fia vagy a lánya.

Kiakartam üríteni az elmém, ezért elindultam a lőtérre. De útközben nekimentem valakinek. Tipp? Egyszerűbb, mint hinnéd.

-Androméda. Bocsi! Nem akartam!

Megint semmibe vette a mondandómat.

-Mire ez a felhajtás?

-Tudod a „Jóskánk" visszatért.

-És ki az a Józsi?

Nem gondoltam volna, hogy komolyan veszi a szavaimat, így hát elmagyaráztam neki.

-A jósnőnk tért vissza Rachel. Ő egy lány, aki tisztán látja a világunkat. Apánk megáldotta, és most ő az Orákulum.

-Jó dolog lehet az!-megfordult, s észre vettem a szárnyait.

-Nem tudod eltüntetni ezeket?

-Már próbálkoztam vele, ez idáig nem sikerült. És aludni volt velük a legszörnyűbb. Na, szia! Mennem kell!

-Csáó!

Folytattam utam a végállomásom felé.

Ki összezavarodott, mert

Találkozott valakivel

Kit talán szerethet

Talán nem

Az érzései zavarosak

Mint a Tisza

S kérdezi:

Mi lesz majd?