- Megöltem őket. - ajkai halvány mosolyra húzódtak.
Az ereimben megfagyott a vér, testem remegett.
Tekintetével az enyémet kereste.Lehajtottam a fejem hogy ne keljen a sötét szemeibe néznem.
Egy cseppnyi bűntudatot sem véltem felfedezni a hangjában...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Azt hittem minden a legnagyobb rendben lesz. Hogy kijutunk ebből a pokolból, leleplezzük ezt az egész kócerájt és ami a legfontosabb - mindannyian élve kijutunk. Tudhattam volna hogy ez nem egy horror-romantikus mozifilm, nem szerepeket játszunk. Be kellett látnom, ez az való élet, itt tényleg életek forognak kockán, nem csak az enyém, hanem az itt tartózkodóké is akik mit sem sejtenek az itteni körülményekről.
Mindent elvesztettem; családot, apám ugyanis meghalt, anyám meg elmenekült előlem, itt hagyott megrohadni, mint eb a szarát, a saját húsát és vérét, a barátaim szintén halottak - ami részben nekem köszönhető. Ha az az éjszaka nem történt volna meg....ha nem lyukadok ki a Santa Catalinában, minden másképp alakult volna. Eljátszadoztam a gondolattal, mi lett volna ha Kyle nem táplál érzéseket irántam és egyszerűen csak megöl. Úgy érzem könnyebb lett volna....most nem várnék egy iszonyúan büdös és koszos lyukban, egyedül.
Nem fájna annyira a barátaim és a szerelmem elvesztése. Nem félnék ennyire mint most. Szemem majd kiesett a folytonos sírástól, torkom kiszáradt a szomjúságtól, gyomrom pedig kordult egyet, hangot adva annak hogy iszonyúan éhes vagyok. Összekuporodtam, majd térdemre hajtottam a fejem. Vállaim remegtek a sírástól, fogaim összekoccantak a folytonos vacogásomtól. Kurvára hideg volt még itt is. Szenvedtem, elmém gyötört az elmúlt óra gyötrelmeivel. Öklömmel a falat püföltem, felszakadt a bőröm az ütések sorozatától, majd kiserkent belőle a vér. Ökölbe szorítottam a kezem. Már nem féltem. Együtt akartam lenni a többiekkel. Hiányzott Chelsea hülyeségei, az hogy mindig pozitívan kezelt minden helyzetet. Hiányzott Daniel segítőkészsége, a hegyi beszéde az életről, az álmairól. Rettentően hiányoznak az egyetlen igazi barátaim. Hiányzik Kyle mosolya, amitől az őrült pillangók pogózni kezdenek a gyomromban, hiányzik az érintése, amitől minden egyes nap megborzongtam, hiányzik a közelsége, a féltése...hatalmas veszteség. Ők voltak azok az emberek akikért mindent megtettem volna. Akikért az életemet dobtam volna az ördög elé, hogy inkább engem vigyen el ne pedig őket. Mégis fordítva történ. Vettem egy mély levegőt majd kikecmeregtem a rejtekhelyemről. Nem volt túl jó ötlet egy híd alá bújni, de ez is már csak az én hülye ötleteim egyike volt. Autók dudája hasított az éjszakába. Megálltam az út szélén és vártam. Az embernek csak egy élete van. Nem jó elpazarolni, ki kell használni az élet adta lehetőségeket, mert porból lettünk, porrá leszünk. Kyle csalódott arca villant be az elmémbe, ami azt jeleni hogy az agyam előre ellenzi azt amit tenni készülök. Vettem egy mély levegőt majd mint akinek elment az esze az autók sokasága közé rohantam. Mikor éreztem hogy a fájdalom hasított a testem minden porcikájába egy halvány mosolyt varázsoltam az arcomra. Többé nem leszek egyedül. Többé már nem.
2 nappal ezelőtt
Kyle-lal kéz a kézben rohantunk kifelé az épület sötét és rideg alaksorából. Chelsea közvetlenül mögöttünk futott, Daniel pedig leghátulról fedezett minket egy gépfegyverrel a kezében. Nagyon jól tudtuk hogy kijutni az épületből nem lesz könnyű feladat, hiszen a többiek elmondása szerint, rengeteg ember támogatja Jessica munkásságát, sokan egyetértenek azzal hogy a világ gyilkosait elpusztítsák, épp ezért kellő mennyiségű emberrel rendelkezett, arra az esetre a valaki elárulná őt, legyen kikel elintézni a piszkos munkát. Ez pedig csak hab volta a tortán ugyanis bárhová menekülünk, minden lépésünket rögzítik kamerák segítségével. Más szóval; nem állt túl jól a szénánk.
