A Hadnagy és én // Star Wars [1]

Tizedik

Egész nap kerültem őt. Nem, nem vesztünk össze vagy valami. Nem, nem is haragszom rá. Csak nem tudtam hogyan nézzek rá. Hux nem akar nekem rosszat, látom a szándékot és az óvást a világoskék szemeiben – azt kell mondanom, miután szinte kölcsönösen vigyázunk egymásra, úgy a kettesben töltött idő közben, mint amikor a másik hírnevéről van szó. Ezt illene most már kifejtenem. Kezdem azt hinni, hogy beengedtük a másikat egymás életébe és még csak észre sem vettük. Tudom, hogy Hux azért választ nekem olyan feladatokat, amik feltételezik azt, hogy mellette legyek, mert nem csak megszokta hónapok alatt a közelségem, de egyszer bevallotta, - nem titok, hogy gyengéd pillanata volt az ágyban -, hogy én vagyok mindig az első személy, akire gondol, úgy minden reggel, amikor nem mellette ébredek, hanem mikor munka közben embert keres maga mellé a feladatokhoz. Nem kételkedtem a szavaiban, nem volt oka hazudni. Nem tudtam letagadni a melegséget a mellkasomban, főleg mert akkor a karjaiban tartott és a fülembe suttogta a szavakat, mint egy veszélyes titkot, amit senki más nem hallhat meg. Annyira magamhoz szorítottam a férfit, hogy már én kezdtem kételkedni magamban és a saját érzéseimben. Remegtem az érzés súlya alatt, ami kimondatlanul, de kimondott. Túltettem magam azon, hogy kölcsönös a vonzalmunk, azon is túl vagyok, hogy a kapcsolat érdekében képesek vagyunk felnyílni, de maga az érzés a vörösen izzó szerelem nem volt még jelen soha ennyire. Rájöttem, hogy sokkal erősebben érzek iránta, mint gondoltam és ez már majdnem megrémített. Ezt a rémületet néha Hux arcán is látom, mikor játsszuk a szerepünk mindenki előtt. Ő is ódzkodik a lebukástól. Nem akarok belegondolni, de akármikor történhet valami és mi pedig ott állunk, hogy képtelenek lennénk elengedni egymást. Én teljesen biztos vagyok benne. Nem csak a saját érzéseimben, hanem Brendoléban is. Van egy másik árnyéknyi érzés is, amikor azért húz magához, mert érezni akar, nem fűtött mással a mozdulat, de érzem a félénk kisfiút benne, akinek csupán egy darab hiányzik, hogy teljes legyen. Én vagyok neki az első minden téren és azt csak remélni tudom, hogy ezt senki sem látja rajtam kívül.  Hux az enyém, én rontottam meg, én szoktattam hozzá az érzésekhez, az érintéshez. Ám a kapcsolatunk kölcsönösen addiktív, ami meg már nem csak az én művem

A többiek Coris Tiszt szerint csak két dolgot látnak: az első, a katonák azt, hogy én megszelídítettem a makacs Hux kapitányt, amit részben jól hisznek. Coris akar néha többet látni a szakmai egyetértésünk mögött, de el szoktam hallgattatni egy égő pillantással. Ő egy földhöz ragadt lény, még ha meg is tudná, hogy nem vagyok néha egyedül éjszaka, sosem tudná felfogni azt, amit mi érzünk. Ennek ellenére, nem tagadom, magam mellett akarom tartani a tisztet, hogy ne járjon a szája, ne találjon ki meséket. Amikor ezt hetekkel ezelőtt kijelentettem Hux-nak, hevesen ellenezte a dolgot. Ha rajta múlt volna nem engedni semmilyen más férfival beszélnem. De ő nem igazán fogta fel miért fontos nekem, hogy Coris hű barátom legyen, mert egyből beindult a féltékenysége. Igen, Hux gyakran féltékeny, de csak ritkán ismeri be ennyire  nyíltan. Hux tiltása ellenére, továbbra is ebédszünetben Coris tiszt mellett ültem, nevettem a viccein és alapszinten flörtöltem vele. A célt el is értem, újra szövetségesemnek éreztem, aki nem jártatná el a száját már csak azért sem, mert én is tudom az ő szennyesét teregetni. Ez viszont nem maradt kölcsönhatás nélkül, mert ez Hux-ot arra késztette, hogy megpróbálja meggyőzni saját magát – engem nem szükséges győzködni-, hogy mellette a helyem. Egek, hányszor tisztáztuk már, hogy nincs oka féltékenységre, hogy én csak őt látom.   

- Tudom, hogy az enyém vagy, de egyszer biztosan az őrületbe fogsz kergetni. – suttogta a heves csókok alatt és én megmarkoltam az ingét, magamhoz húztam minden habozás nélkül

Nem tudna elengedni, ahogyan én sem őt. Hiába van minden tény előtte: hogy őt választom minden gondolkodás nélkül, a zöld szörny mégis ott tombol benne, hogy mi van, ha nem felel meg nekem. Annyira erősen kapaszkodik belém, hogy az már megrémíti, beleremeg, de továbbra is magához szorít. Elfoglalom az ajkait, hogy ne beszéljen több butaságot és ne gondolkodjon, a kezem lefut a mellkasán.