villámmosoly || jongdae ≪ finished ≫

3.

                 

Csenge sokáig bámult a fiú után, mintha csak arra várt volna, hogy visszajön, és elmondja, hogy nem gondolta komolyan, és hogy nem fog több ilyen dolgot hozzávágni, nehogy félreértse. A lány természetesen tudta, hogy semmi ilyesmi nem fog bekövetkezni, így mikor tudatosult benne, fogta a cuccát és elindult lefele.

Gondolatok ezrei cikáztak a fejében, miközben szelte a lépcsőfokokat. Legelőször is, hogy mégis miért lett Chen a Kim Jong-izéből? Egyszerűen nem fért a fejébe, hogy mégis hogy lehet valakinek ilyen név után ilyen becenevet adni. A második, pedig, hogy mégis miért volt vele annyira közvetlen a fiú? Nem is ismeri és nem is tett semmi olyat, amivel lekötelezte volna, de ő mégis úgy kezelte mintha ezer éve ismernék egymást, pedig semmi ilyenről nem volt szó...

Annyira beleélte magát a gondolataiba Csenge, hogy egy idő után már csak a fiú járt a fejében, és tényleg nem direkt, egyszerűen úgy érezte, hogy nem tud másra koncentrálni, mint Chen mosolyára, vagy éppen a legfurcsább dolgaira. A „tipp", amivel megajándékozta nagy kedvesen Csenge legfőbb filozofálási dolga volt, ugyanis telefonja kijelzőjében végig nézett magán és megállapította, hogy a vastag szövetű anyagon nem látszik át a fekete melltartója, így teljesen értetlenül állt hozzá a sértéshez – mert, ő ezt annak vette.

Mire hazaért teljesen elfelejtette azokat a dolgokat, amiket amúgy nagyon nem kellett volna, mint például azt, hogy tulajdonképpen csak a próbára és az előadásra ment be, és amúgy egy órán sem volt jelen, így tehát szokás szerint levette magáról a kabátot és a cipőt, fellépegetett a szobájába, majd ott ledobva a táskáját elterült az ágyában.

Hat fele lehetett, de eszébe sem jutott, hogy talán tanulnia kéne holnapra, pedig szinte biztos volt, hogy egy pár tantárgyból lesz számonkérés. Feküdt és a plafont bámulta, mikor anyja idegbeteg módon felcsörtetett a lépcsőn, majd egy kopogás nélkül tört be a szobájába.

– Kepler Csenge! Mégis mi a fészkes fenéért nem voltál képes bemenni az iskolába? Valamiféle magyarázat?

Csenge pár pillanat alatt felült és lehunyta a szemét, amiért olyan naivan nem talált ki semmi olyan magyarázatot, amiért ne vennék el a telefonját, vagy éppen a tévé távirányítóját, vagy magát a tévéjét. Egy ilyesféle dolog nem mindig járt ilyen egyszerű kis megvonásokkal. Tudta, hogy bizonyosan mindennap neki kell majd mosogatni, teregetni és ezek mellé pedig nem hozhat haza négyesnél rosszabb jegyet, mert a szülei besértődnek és soha többé nem szólnak hozzá. Mondjuk ez sem volt nagy büntetés szerintük...

– Hát... elaludtam – nézett megbánóan édesanyjára, akinél ez semmit sem számított, mert arca ugyanolyan kőkemény és félelmetes maradt. – Azt hittem, hogy majd szól a telefonom ébresztője, de nem, te pedig megígérted, hogy felkeltesz!

– Egy szóval sem ígértem ilyet! És mégis, szerinted elhiszem, hogy átaludtál egy EGÉSZ tanítási napot?? Csenge nem tudom mi történt veled, de kérem a telefont, a távirányítót és az e havi zsebpénzed! Ezen felül, meg nem mehetsz sehova és négyre hazaérsz mindennap! És ha négyes-...

– Tudom! – Csenge szemei immár azonban nem megbánást tükröztek, hanem dühöt. – Mégis miért kell elvenni a zsebpénzem?? És különben is bepótolok mindent! Sajnálom, de TÉNYLEG átaludtam, nem mentem sehova! És mégis miért van az, hogy apa képes nekem hinni, te pedig nem? Itthonról egyből, amint felkeltem rohantam, hogy legalább a próbára érjek be! Ha annyira nem akartam volna menni, akkor itt maradtam volna! – A lány észre sem vette, hogy a hangja már az egekben száll és, hogy kisöccse érdeklődve lépett be az ajtón a kifakadása közben.