Gántffy Balázs és a Vöröstorony (Harry Potter canon ffic)

Tizenkilencedik fejezet - Baljós árnyak

Balázs le-lecsukódó pillákkal próbálta leolvasni Traum László szájáról a mediterrán éghajlat mágikusan módosított mikroklímáinak a jellemzését. Eszméletlenül álmos volt, ugyanis az öreg borzasztóan unalmasan adott elő, ráadásul éjjel – állítólag – ismét beszélt álmában, így felkeltették a többiek. Visszaaludni meg nem tudott, csak hajnalban. Azonban úgy tűnt, nem volt egyedül a problémájával.

A mellette ülő Levente már régen feladta, hogy odafigyeljen az órán. Unottan támasztotta a fejét, és kétpercenként lesett a mugli karórájára. Bivol ezúttal nem rajzolt, ellenben ködös tekintettel bámulta a Balázs kezében tartott Gántffy-címeres pennát, mintha különösen tetszene neki a névrokona.

A hátuk mögött Richard és Haláp amőbázott – McBregah pár nappal ezelőtt tanította meg az aranyvérű évfolyamtársát erre a játékra, ami pillanatok alatt elnyerte a bajszos fiú tetszését. Pár paddal előttük Aneska és Victoria sutyorgott, határtalan méltatlankodásra sarkalva Rebekát, aki még mindig próbált odafigyelni a szinte suttogva, de annál lassabban, elkenve beszélő varázsló órájára.

A legifjabb Gántffy gondolatai egyre jobban elkalandoztak a bolgár lány fényes-fekete haján és a tincseit babráló hosszú, kecses ujjain. Neki volt a legszebb kézfeje azok közül a nők közül, akikkel valaha találkozott. Keskeny körömágyból kinyúló ízlésesen hosszú köröm, a végén tökéletes félkörű ívre reszelve. Ezt a tényt muszáj volt elkönyvelnie, bár maga sem tudta, hogy miért. Gyorsan végigfuttatta a fejében, hogy melyik lány miben vitte a prímet, de mire már felállította volna a lajstromot, addigra pont vége lett az órának. A tanár összehajtogatta a jegyzeteit, majd búcsút intett a félig alvó, félig távozni készülő diákseregnek.

– Hát, ez is egy bődületesen szar élettan óra volt! Az egyetlen pozitívuma abban állt, hogy hamarabb lett vége. – McBregah az orrnyergét vakarva vonszolta ki magát a március végi napsütés alkotta fényáradatra.

– Nem is volt rossz! – szörnyülködött Rebeka az évfolyamtársa méltatlankodásán, miközben a pergamenjeit gyömöszölte be a válltáskájába.

Hunyorogva nézett fel Balázsra – mint egy megerősítést várva a tanulós fiútól –, de az csak vállvonogatva követte a vöröst a legközelebbi padig.

– Pedig Laci bácsi ma eléggé pörgött. Nem volt mindig ilyen élénk. Fiatalabb korában még lassabb volt – csóválta a fejét Bivol, miközben helyet foglalt a dohogva káromkodó ír túloldalán.

– Honnan tudod, hogy milyen volt fiatalabb korában? – vonta össze a szemöldökét Rebeka, miközben egy marék szotyit halászott ki a talárja zsebéből.

– Csak hallottam. Anyától. Ő mesélte – motyogta a köpcös.

A román fiú mormogása elhalt, előhalászta a rajztömbjét, hogy papírra vesse egy furcsa növény levélzetét.

Mindannyian lepihentek egy-egy padra, majd szótlanul élvezték az udvar ricsaját. Véget ért a többi óra is, az idősebbek megindultak az étkező felé, de sokan voltak, akik a szabad eget választották. Régóta nem dugta ki a fejét a Nap a felhők mögül. Jószerével egész héten esett, kivéve a tegnapi napot, viszont akkor is borús volt az ég. Ma reggelre viszont eltűntek a felhők. Igazából, ez volt első igazán tavaszi nap. Két madárka megtelepedett egy vén professzorokat ábrázoló szoboregyüttesen, és dalolni kezdtek. Az egyik faragott vénség nem szívlelhette az énekszót, mert nehezen mozdulva, de megpróbálta lehessegetni magáról a tollas jószágot. Ezen felbuzdulva, néhány harmadéves lány elkezdte szándékosan ingerelni a kőmatuzsálemeket, nagy tetszést aratva az évfolyamtársaik között.

A nulladévesek és a fiatalabbjai még ott maradtak az udvar szögletében, mert a szabályok szerint ők mehettek legutoljára ebédelni. Még volt közel fél órájuk, ez alatt mindenki mással töltötte el az időt. Az ezúttal kör alakban elhelyezkedett padokon csak Balázs és évfolyamtársai dideregtek és többnyire beszélgetéssel, valamint a tantárgyak ócsárolásával csapták agyon a szabad perceiket. Azonban, a máskor oly fecsegős Levente és Richard sem vette ki a részét a traccspartiból. A vörös a szemhéját lehunyva pihentette a száját, élvezve a napsütést, Kicsi pedig – a mostanában szokásává vált – számmisztika témájú könyvét bújta.