Barátok extrákkal 《YoonMin fanfiction》

》18. rész《

¤Jimin szemszöge¤

Itt hagyott. Kiment a szobából és itt hagyott. Esküszöm, mintha egy drámában lennénk.

Egyszer egyikőnk haragszik a másikra és fordítva. Nem hiszem el. Nem akar nekünk összejönni ez az egész.

Stressztől kimerülve dőlök vissza kórházi ágyamra. Kinézek az épület ablakán. A szobában teljes csend uralkodik. Senki sem szól semmit. Csak a csapattársaim halk lélegzését hallom egyik pillanatról elhalkulni, majd felerősödni. A napfény szépen süt be az ablak üvegén. Kint egy kis szellő mozdítja meg a fák ágait.

Perpillanat csak így maradnék életem végéig. Semmit téve. Nem gondolkozni semmin. Nem aggódni az égvilágon semmiért. Csak nyugodtan feküdni és lélegzetvételemre koncentrálni.

Nyugodt perceimet Hoseok szavai zavarják meg.

-Akkor, mi inkább nem zavarunk.- mindenki elindult az ajtó felé.

-TaeHyung.- néztem rá barátomra. -Tudnánk beszélni egy percet?- kérdeztem tőle.

-Persze.- jelentette ki, majd a többiek kimentek, ő pedig itt maradt velem és leült a szoba sarkában lévő székbe. -Hallgatlak.

-Hol is kezdjem? Szóval. Én nem tudom mi van köztetek JungKookkal. De szeretném, ha nem rontaná tovább a kapcsolatomat Yoongival.

TaeHyung felnevetett.

-Nincs semmi köztem és JK között. Egy ideig próbálkozott, de nekem túl gyors volt. Igen, fülig belé voltam esve. Aztán meg akart csókolni, de én visszautasítottam. Elmondtam neki, hogy nekem ez még túl gyors, de nem akarta elfogadni. Aztán lefeküdtetek. És utána elhatároztam, hogy soha többet nem szeretek bele ekkora szemetekbe.

-D-de Tae. JungKook azért jött el inni velem, mert te visszautasítottad. Nagyon rosszul esett neki. Ő csak... Eszméletlenül szeret téged.- meséltem, hogy megértse.

-Igen, végülis azért csinált fel téged, mert eszméletlenül szeret engem. Most, hogy mondod, teljesen logikusnak tűnik.- magyarázta gúnyosan.

Szavai hallatára könnyek elkezdtek folyni szemeimből, mire ijedten odafutott hozzám.

-Hyung, bocsánat, én nem akartam.- kezdett el magyarázkodni, mire én nemlegesen kezdtem el rázni a fejem.

-Fejezd be. Inkább csak menj ki. Azt hittem legalább te. Legalább veled Tae normálisan meg tudnám beszélni ezeket a dolgokat. De nem. Nem értem miért vagyok ilyen naiv. Itt konkrétan mindenki csak magára gondol. Bele se képzelitek magatokat a másik helyzetébe. Mikor lett ilyen önügyű ez a csapat? És mégis miért?- mondtam neki már-már zokogva.

-Jimin. Beszéljünk.- simította meg a hátam.

-Nem. Hagyjatok egyedül. Tűnjetek innen. Nincs szükségem senkire. Amíg Yoongi nem jön rendbe...- kezdtem bele, de végül nem fejeztem be. Az ajtó felé intettem, hogy menjen ki, mire vette a célzást, és távozott a szobából.

Elegem van.

¤Yoongi szemszöge¤

Másfél hónapja nem beszélek senkivel. Minden este dalszövegeket írok. Ki sem látszok szanaszért szórt papírjaim közül. Szobámban rendetlénség uralkodik. Piszkos ruháim szétdobálva a helyiség egyes szegleteiben hevernek. Pár helyen több napos vagy hetes ételmaradékok árasztanak érdekes szagokat magukból.

Arcom már egy jó ideje nem látott napfényt, szobámból csak fürdeni lépek ki, illetve, ha van valami fontosabb esemény értem én koncertre fan meetingre vagy akár fotózásra. Szerencsére ezekből ebben az időszakban kevés van.

Éppen a plafont bámulva elnyitott ajkakkal gondolkoztam egy újabb dalon. Eszembe jutott az a retinámba égett pár pillanat. Jiminről és JungKookról. Hogy merte az a... Kezeim ökölbe szorultak a gondolatra. Jimin az enyém volt. És ő mégis megtette. Mindent elrontott. Sokszor legszívesebben csak kiverném belőle a szuszt is csak azért mert hozzá ért az én Chimemhez.

Aki már nem is az enyém. Azt hiszem. Nem vagyok benne biztos. Nem is tudom, nem váltottunk egy szót se már jó hosszú ideje. Lehet, hogy azóta már talált valaki mást, csak én nem tudok róla.

Az ajtó nyitódott és egy kis fénycsík jutott be a szobába, mire összeszorítottam a szemem.

-Itt a vacsorád.- jött be Jin. -Ma sem szeretnél velünk enni?- kérdezte. Hangján hallottam, hogy könnyeivel küszködött. Utálok belegondolni, hogy ilyen állapotban van. Tudom, mennyire megviselte, mégse szólok semmit. Mindig így van. Tudja ez mit jelent. A hallgatás egyenlő a nemmel. El se tudom képzelni mióta nem hallhatták a hangom. Pár másodperc múlva távozott szobámból halkan becsukva maga mögött az ajtót.

Amint kiment lassan felkeltem az ágyból és íróasztalomhoz ültem. A bútoron lévő olvasólámpát felkapcsoltam, majd elővettem a füzetem és felírtam új dalom címét a legfelső sorba. The Last (az utolsó).

Gondolatomból csak úgy ömlöttek a rímelő szavak. Kevergett bennem a düh, a félelem, a zavar és a szomorúság. Nem tudtam eldönteni mit is érezzek. A pillanat hevében, ahogy lapoztam füzetemben véletlenül elég mélyen felvágtam mutatóujjam bőrét. Baszki, ez kurvára fáj.

Muszáj volt lemosnom egy kis hideg vízzel és bekötnöm. Remegő kezemet a kilincsre helyeztem, remélve nem találkozok össze senkivel.

Amint kiléptem szerencsémre egy árva lelket sem találtam se a nappaliban, se a konyhában, így könnyen vettem irányomat a fürdőszoba felé.

Amint beléptem a kis helyiségbe eléggé lesokkolt amit láttam. TaeHyung éppen Hoseok ölében ült és egymás párnácskáit falták.

Mivel nem vettek észre, könnyedén mentem oda a csaphoz, majd megengedtem a vizet ami hangjára összerezzentek és gyorsan elváltak egymástól.

-Yoongi hyung.- vakarta meg tarkóját TaeHyung. -Ez nem az aminek látszott mi csak...

Nem szóltam semmit. Amúgy is, miért magyarázkodik nekem? Teljesen fölös. Már megszoktam. Nem lepődök meg. Lassan esküszöm minden tagról kiderül, hogy meleg. Milyen elbaszott csapat ez mégis?

A szobában tartózkodó másik kettőről tudomást se véve mostam le ujjamról a megalvadt vért. A vízzel elkeveredve vérem rózsaszínes színt vett fel. Kivettem a szekrényből egy ragtapaszt és feltettem ujjamra, majd távoztam.

Amint ráhelyeztem kezem szobám kilincsére egy kezet éreztem a derekamon, majd valaki felkapott a vállára és erősen fogott. Hogy ki volt az? Ha nem lett volna rajta a piros pulcsija lehet fel se ismertem volna. De felismertem. Jimin volt az. Mikor lett ő ilyen erős?

Kezeimmel hátát kezdtem el csapkodni.

-Tegyél már le baszki~- húztam el az utolsó szó végét.

Felnevetett.

-Eleget vártam rád Min Yoongi.- mondta, majd továbbra is erősen szorítva cipelt engem.