Holdfény (befejezett)

Szeptember 22., szerda - I.

A nap első meglepetése reggel érte, amikor visszament az orvoshoz. Azt gondolta, csak a szokásos rutinvizsgálat, nem is vette komolyan, éppen ezért nagyon meglepődött, amikor a kopasz, szemüveges főorvos leültette és elkezdte magyarázni neki, mire kell majd vigyáznia. Eddig azt hitte, miután letelik a hat hónap, amiről eddig beszéltek, minden olyan lesz, mint volt, visszatérhet az edzésekhez és elfelejtheti ezt az egészet. Az orvos azonban olyanokat mondott neki, amire nem volt felkészülve. Csak ott fogta fel, hogy soha nem lehet belőle hivatásos sportoló és sérült kezét már soha nem terhelheti annyira, mint a baleset előtt. Ez meglehetősen feldühítette és ami a legrosszabb volt, már nem talált senkit, akin bosszút állhatott volna emiatt. Minden bajok okozója, az idegen fiú nem bukkant fel többet, pedig őt nagyon szívesen megverte vagy akár agyon is verte volna.

Nagyon szívesen a falhoz csapta volna azt a kis szőke köcsögöt is, már csak azért is, mert vele sokkal könnyebb dolga lett volna, ő soha nem ellenkezett és csak hagyta, hogy üssék. Ezek azonban csak tervek voltak, a valóságban semmit nem tett volna, mert nem akarta magát bajba keverni. Amikor a baleset történt, a mentőorvos megkérdezte tőle, mi történt. Először el akarta mondani az igazságot, legalábbis ami a sérülését illeti, de hamar rájött, hogy senki sem hinne neki, így azt a változatot mondta el, amit az idegen fiú ajánlott neki. Mindenki hülyének nézte, de inkább röhögjenek rajta, mint hogy azt higgyék, pszichés gondjai vannak. A kórházban töltött hetek alatt folyton arra gondolt, mi lesz, ha az idegen fiú megkeresi majd. Az igazat megvallva félt tőle, még soha senkit sem látott, aki ennyire gyors lett volna. Ahogy teltek a napok, egyre inkább megnyugodott és amikor látta, hogy az idegen nem bukkan fel többé, ismét rászállt Dávidra. A feladatot átadta Molnárnak, aki ugyan a barátja volt, mégsem bízott meg benne teljesen, mert pontosan tudta, hogy ő is vezér akar lenni. Molnár és a többiek megkeresték Dávidot és ki akarták verni belőle, mit tud az idegen fiúról, de nem jártak sikerrel, a fiú azt állította, nem tud semmit az idegenről és bármit tettek vele, nem mondott többet.

Aztán végre kikerült a kórházból és bosszút akart állni, de sérült karja miatt személyesen nem tehetett semmit. A kis szőke pedig kezdett bekattanni, egyszer az utcán találkoztak vele és csak úgy tökön rúgta az egyik haverját, később meg az ebédlőben egy tálcával szétvert néhány gyereket, csak mert elé álltak a sorban. Akkor jött az ötlet, hogy csinálják ki, senkinek sem hiányozna és senki nem állna ki mellette. Az ötlet voltaképpen Molnáré volt, aki megjegyezte, hogy ő addig verné, amíg ki nem köpi az összes fogát és nehogy már egy ilyen kis buzeráns köcsög keménykedjen. Tanulja meg, hol van a helye. Hevesi ezen elgondolkodott, majd úgy döntött, jobb is, ha ő nem lesz ott, amikor megtörténik a verés. Rendőr nagybátyja azt mondta neki, maradjon ki ebből, ha nem akar bajba kerülni, így hát ezt is Molnárra bízta, aki örömmel vette a feladatot. Követte a srácot, nem volt nehéz, tankkal is mehetett volna utána, azt sem vette volna észre, hamar kiderítették, merre szokott kocogni. Aztán azon a napon együtt mentek ki a kiserdőhöz. Ő ugyan visszafordult sérült karjára hivatkozva, de leginkább azért, hogy ha rosszul sül el a dolog, azt mondhassa, hogy ott sem volt. Azt tudta, hogy ez a verés nagy lesz, talán még csont is fog törni és ez bizony kockázatos, de azt is tudta, hogy a kölyök nem fogja elárulni őket, mert akkor jön a második verés. Azt csak később tudta meg, hogy a dolog kicsúszott az ellenőrzésük alól, a hülye kis köcsög egyszer csak felpattant és rohanni kezdett az út felé, ahol elgázolta egy autó. Aztán kórházba vitték és állítólag nagyon rossz állapotban volt.

A következő hetekben mindannyian lapítottak, nem is jártak össze, csak az iskolában találkoztak és a szünetekben beszélgettek. Még a rendőrség is kint volt, beszéltek az osztályfőnökkel és a tanárokkal. Őt is behívták a tanáriba, de ő mindent tagadott, azt mondta, semmiről nem tud, egyébként sem tett mostanában semmiféle helytelen dolgot, hiszen vigyáznia kell a kezére. Nyilvánvaló volt, hogy a rendőrök nem hisznek neki, de nem szóltak semmit, elengedték. Aztán, ahogy teltek a hetek, egyre kevésbé aggódott amiatt, hogy valaki elszólja magát vagy a rendőrök kiderítenek valamit. Aztán valamikor április közepén hallotta, hogy Dávidot valaki elvitte a kórházból az orvosok tudta nélkül, aztán később az anyja is eltűnt. Onnantól kezdve már biztos volt benne, hogy sohasem derül ki, mi történt.