Lost Souls

~16~

- Jézusom. Ne haragudj. - temetem arcom kezeim közé, majd eddig visszatartott könnyeim utat törnek.

- Shh. Elmondod mi történt? - kérdi, miközben ölelésébe von, és hátam kezdi simogatni.

- Én csak. Terhes vagyok tőle. Találkoztunk a nyáron, és ez lett az egyéjszakás kaland végeredménye. Hitegetett, hogy ő el szeretne jönni velem a következő vizsgálatokra, de még se jött, így aggódni kezdtem. Azt hittem, hogy valami baj történt, de ehelyett egy tök ismeretlen nő nyit ajtót, és megpuszilta Krisztiánt, és mint aki félig ott él, úgy vonult el a lakásban. Én csak.. azt hittem, végre én is találkoztam valaki normálissal, és Krisztiánról is kiderül, hogy mégse olyan normális. - fakadok ki, miközben könnyeim megállíthatatlanul potyognak.

- Várj, leragadtam. Mi az, hogy nem ment el? Hiszen valamelyik nap Priskának azt ecsetelte, hogy mennyire boldog amiért nem dobták ki, és hogy elmehet azzal a valakivel a dokihoz. Akkor ezek szerint veled. De nem értem őt akkor. Ő nem ilyen, hogy eldobna téged, titeket. - mondja Ádám, majd zsebében csörögni kezd a telefon. Nagy nehezen előveszi, és egyből füléhez emeli. Nem érdekel kivel beszél, még az sem, hogy a barátnője- e az.

Szeretném visszakapni Krisztiánt, de nem így. Szeretném ha tudná, hogy nem ilyen vagyok. Ha tudná, hogy nehezen lépek túl az embereken. Hogy nem mindenkiben bízok meg elsőre, vele mégis megtettem. És most úgy érzem, hogy ez nem volt jó döntés. Ugyan végül is végig gondolva, miért én kellenék neki? Semmim sincs, és egy senki vagyok. Nem vagyok gyönyörű modell barátnő és nincs rajtam egy kiló vakolat sem. Én mégis igy érzem jól magam a bőrömben.

- Héj, föld hívja Améliát. - hadonászik előttem Ádám. - Kész a kocsi.
- Köszönöm.  Bemegyek fizetek. A vendégem vagy. - állok fel az asztaltól, de elkapja a kezem.

- Ez a férfi felelőssége. Engedd, hogy fizessek. - kéri Ádám, de megrázom a fejem, és bemegyek. Éppen a kártyám teszem el, amikor meglátom Ádámot, hogy telefonál. Nem szeretném megzavarni, így halló távolságon kívül próbálok maradni, de nem igazán megy. Így hallom amit mondd a telefonba.

- Csak próbáld meg, és ne legyél fázis. Ess a talpadra aztán legyen pöcsöd beszélni vele. Megérdemel egy magyarázatot. - mondja, majd amikor észreveszi, hátrébb tesz két lépést. - Majd később beszélünk. Most mennem kell. Szia.

- Köszönöm. - szólalok meg.
- Mégis mit?
- Hogy segítettél. - mosolygok rá, majd megölelem. - Meg azt is, hogy ilyen rendes voltál ma.

- Figyelj, én azt mondom próbáljátok meg megbeszélni ezeket a dolgokat. - mondja, miközben összeszedjük a cuccainkat, és elindulunk vissza a szerelőhöz. Amikor odaérünk Csaba egyből hozta is a kocsim.

- Mennyivel tartozok? - kérdezem.
- Hát egy kicsit ki kellett kupalni a lökhárítór, meg cseréltünk gyertyát. - számolgat fejben.
- Írd az enyémhez. - szólal meg egyszercsak Ádám.

- Mi? Szó sem lehet róla. Így is tartozok, amiért kihúztad az árokból, meg elhoztál ide, hogy megtudjam nézetni, ez már bőven elég. - fakadok ki ismét, de most Ádám miatt.

- Ilyenkor azt szokták mondani, hogy köszönöm. - mosolyodik el.
- Tőlem ilyet nem hallasz. - háborodok fel, majd visszanézek Csabára. - Kérlek számold össze mennyivel tartozok.
- Már most olyanok vagytok mint a házasok. Mióta is vagytok együtt? - kérdi.

- De hát mi nem vagyunk együtt. Reggel óta ismerjük csak egymást. - sóhajtok nagyot.

- Hogy mi? De hát olyanok vagytok, mint akik együtt vannak. Esküszöm. - mondja Csaba, mi pedig össze nézünk Ádámmal, majd nevetni kezdünk.

- Isten ments. Terhes nővel együtt lenni? Most is sírt a kávézóba. - nevet Ádám tovább.

- Lennél csak egyszer terhes. Tudnád milyen hisztisnek lenni, és minden másodpercben mást kívánni, és minden percben pisilni járni. Súgok valamit, jó szar. - vilagositom fel, majd amikor meglátom az arckifejezését, hangosan felnevetek.

- Oké oké nyertél. - teszi fel kezeit megadásaképp. - Írd a számlámhoz.

- Nem hiszlek el. Hogyan köszönhetem meg? - nézek Ádámra.

- Ígérd még, ha Krisztián megkeres, akkor nem fogod elküldeni. - mondja, én pedig bólintok.
- Rendben. Megígérem. - teszem kezem szívemre.

- Helyes. Akkor ezt megbeszéltük. Csapass egy telefonszámot, hogy feltudjalak hívni, hogy mi újság veled. - mosolyodik el, én pedig kikeresem táskámból a névjegyem, majd gyorsan keresek egy tollat, hogy a privát számom is felírjam, majd Ádám felé nyújtom a papírt.

- Köszönöm. Várj, megcsörgetlek. - mondja, majd előveszi telefonját, és bepötyögi a számom, majd látom, ahogy rányom a hívás gombra. Hallom, ahogy csörögni kezd a telefonom, így bólintok.

- Megvagy. - nézek rá. - Köszönök szépen mindent. Majd találkozunk.

- Remélem, hamarosan. - mondja, majd megölel, ad két puszit az arcomra, és elválnak útjaink. Beszállok az autóba, majd hazafelé veszem az irányt, már legalább 10 perce megyek, amikor ismét megszólal a telefonom. Nem foglalkozom azzal, hogy ki keres, egyből felveszem, hiszen van egy sejtésem.

- Mi van Ádika, már most hiányzok? - nevetek bele a telefonba.

- Szia Amélia. - hallom meg Krisztián hangját.
- Szia Krisztián. - nyelek nagyot.