Három szív egyszerre szól

12.

Nehezen nyitottam ki a szememet, a tarkómnál rettentő fejfájást éreztem így egyből odanyúltam. Felegyenesedtem, s arra lettem figyelmes, hogy nem otthon vagyok. Egy asztalnál ültem, előttem a jobbnál jobb fogások. Rajtam fekete gatya volt, és fehér ing nyakkendővel,miért nem emlékszek semmire?
Az asztal végében Taehyung nézett csendben, s mosolygott.
-Végre,hogy felébredtél, sokáig tartott. – Szólalt meg végül, s kiszedett egy adag krumplipürét a saját tényérjára. Az asztalon piros terítő volt, s égett kettő gyertya is, mint egy romantikus vacsorán.
-Hogy kerültem ide? Nem emlékszek semmire. - Ráztam meg kicsit a fejem.
-Tegnap nagy galibát okoztál nekem, de végülis sikerült idehozni téged. – Nézett rám, a nagy barna szemeivel. Összeráncoltam a homlokom s kérdőn néztem rá,hisz nem értettem pontosan. 

-Ide hozni? Hova ide? Ki hozott ide, és minek? - Kérdeztem ingerülten, szerintem más is így reagált volna, ha egy asztalnál ébred. Nem válaszolt,csak tovább falatozott, amire már sejtelmesen néztem rá.
-Taehyung, hol van Jungkook..? - Kezdtem megijedni, olyan furcsán viselkedett, nem szokott ilyen lenni. Hirtelen felállt, s közel jött hozzám. Felém állt, s maga felé fordított.
-Figyelj. – Kezdte el.
-Jungkook nem érti mi van köztünk. Senki nem értheti,csak te meg én. Mi egymásnak vagyunk teremtve, mi összetartozunk tudod? - Térdelt le elém, s úgy nézett, mint aki szinte azért él, hogy láthasson engem. Tenyerét arcomra vezette, s azt kezdte el simogatni, ám próbáltam elhúzódni. Miről beszél ez?
-A mi szerelmünk bele volt írva a csillagokba, isten akarata, hogy mi találkoztunk. Jungkook nem tartozik hozzánk. Jimin, te vagy a végzetem. – Mondta megszállottan, de én végül ellöktem magamtól, amire nagy puffanással ért a földre.
-Nem tudom miről beszélsz Taehyung, de én most elmegyek! – Álltam fel az asztaltól, s meg is tettem egy lépést, mire megakadtam valamiben, s bokámon egy nehéz dolgot véltem felfedezni. Egy lánc volt a bokámon. Taehyung kuncogni, majd nevetni kezdett, aztán felállt.
-Nem, nem mész el. –A hangja és az arckifejezése is megváltozott,szigorú lett.
Itt már tudtam,hogy nagy a baj. Visszaültem a helyemre,ha nem akarom,hogy bántson, akkor nyugodtnak kell maradnom.
-Tae,mit szeretnél tőlem? –A lehető legkedvesebb hangommal szólaltam meg.
-Én csak... azt akarom,hogy velem maradj, csak is velem. Tudtam,hogy el akarsz majd menni, ezért kötöttelek ki, de ha megígéred,hogy nem mész el, akkor eloldozlak. Oké? - Kérdezte ártatlanul, de a szemében észre vettem valamit, az őrületet .
-Jól van Taehyungie, oldozz el kérlek, és én eszek veled, és örökre veled maradok. – Magamra erőltettem egy mosolyt. Láttam a tvben,hogy az ilyeneket mint Taehyung, úgy lehet a legjobban átverni,ha kedvesek vagyunk hozzájuk, úgy nagyobb a valószínűsége, hogy nem fognak bántani, legalábbis egy kis időt lehet nyerni.
-Ígérd meg Jimin,hogy nem mész el! – Jött közel hozzám, s a lábamnál kezdett el matatni.
-Megígérem, szerelmem. – Néztem, ahogy eloldoz, ám nem mozdultam. Az agyamban több terv is volt.
A; Amíg ő lent van a lábamnál, megfogom a tányért ami mellettem van, s fejbe verem, aztán elfutok.
B; Ahogy eloldoz elfutok.
C; Úgy csinálok, mintha mellette maradnék egy ideig, aztán amint lehetőségem van rá, és nem figyel, elfutok.
A C lehetőséget választottam, ugyanis az tűnt a legjobbnak. Ha a B tervet választom azonnal utánam fut, és még elbújni sem lenne időm. Ha az A-t választom szintén ugyan ez a helyzet.
Enni kezdtünk, egy picikével jobban éreztem magam amiatt, hogy már nem voltam kikötözve. Bevette, hogy mellette maradok, csak ennyi kellett neki. Az elméje úgy tűnik teljesen elborult, miért nem vettem észre ezelőtt?
-Ki megyek egy kis borért drágám, légy jó fiú és addig edd meg a zöldséget is. – Én bólintottam, s megvártam amíg ő kimegy. Azonnal felálltam, amint elhagyta a szobát, s rohantam egy ajtóhoz, ami ki is nyílt. Még mindig nem tudtam hol vagyok. Hatalmas ház volt, a szobából kilépve egy nagy folyosóra értem, s nem tudtam eldönteni,hogy merre szaladjak. Egyben viszont biztos voltam, Taehyungtól el messzire. Elindultam a folyosón balra, ám ekkor ordítást hallottam, s csörömpölést. Hamarabb tért vissza, mint hittem. Futni kezdtem, próbáltam olyan helyen menni, ahol nem találhat meg, vagy ahol több búvóhely van. Egy idő után lépéseket hallottam, ezért befordultam egy sötét szobába, amolyan takarító szerek voltak ott, s bebújtam a dobozok mögé. Nem láttam semmit, mert sötét volt, de biztos voltam benne, hogy ott nem tud megtalálni. Azt terveztem, hogy amíg el nem megy, ott leszek, aztán elfutok. Rémült voltam, mégis volt annyi lélekjelenlétem, hogy kigondoljak ilyen dolgokat. Az ember furcsa dolgokat tesz, az életbemaradásért.
Egyre hangosabbak lettek a léptek, mígnem felkapcsolódott a villany a folyosón, s beszűrödött egy kis fény a kis szobába ahol bújkáltam. Próbáltam jobban bújni a dobozok mögé,ám ekkor hozzá ért valami a lábamhoz. Oldalra néztem, s a látványtól teljesen bepánikoltam. Jungkook volt ott, holtan. Csak akkor vettem észre, hogy ahol bújkálok csupa vér, s Jungkook keze ért a lábamhoz.
A sokktól felsikítottam, ám rögtön be is fogtam a számat, hisz Taehyung a folyosón volt.
A szívem majd ki ugrott, éreztem,hogy felgyülemlett bennem az adrenalin.
-Tudom Jimin,hogy itt vagy valahol. Ne bújkálj, ha most előjössz még újra kezdhetjük. Van egy esélyed. – Hallottam meg Taehyung hangját a folyosóról, ám nem jött be a kis szertár féleségbe, tehát nem tudta, hogy hol bújkálok.
Nem mentem ki, sőt.
-A kurva istenit gyere elő! – Ordította Taehyung s hatalmas puffanást hallottam. Összetört valamit.
Az életben maradás volt a szemem előtt, így azzal dolgoztam, ami volt. Megfogtam a polcról egy vegyszert, s azt szorongattam. Nem telt el sok idő, az ajtó előtt megláttam egy árnyat, tudtam, hogy ott van. Cselekednem kellett.
Közelebb jött, s amint a dobozokhoz ért, beleöntöttem a vegyszert az arcába. Ordítani kezdett a fájdalomtól, s én ezt kihasználva ellöktem őt, s elfutottam. A nagy házban még mindig nem tudtam, hogy merre menjek, de futottam amíg a lábam bírta. Sok idő telt el, mire találtam egy térképet. A nagyobb házakban mindig szokott ilyen lenni, hát itt is volt.
Megnéztem hol van egy kijárat, s elkezdtem oda rohanni. Megláttam a kijáratot, ám az zárva volt.
-Basszameg!! – Szitkozódtam hangosan, ekkor 2 kezet éreztem meg magamon amik hirtelen rántottak le a földre. Próbáltam ellenkezni, de kevés voltam hozzá. Taehyung felém kerekedett. Fojtogatni kezdett, s először próbáltam ellenállni,de a végére feladtam a harcot. Nem volt erőm.
-Jimin! Jimin! – Hallottam Tae hangját.

-Jimin ébredj! – Apró ütéseket éreztem arcomon, s kinyitottam a szemem. Homályosan láttam,mert könnyes volt a szemem. Az ágyon feküdtem, a két fiú pedig aggódva néztek engem.
-Jól vagy? - Kérdezte Jungkook s arcomra simított.
-Igen, csak,,,csak rémálmom volt. – Felültem, s ahogy megláttam Taehungot a valóságban, szinte ösztönösen Jungkookhoz húzódtam. Két hét telt el, amióta kimondtuk,hogy mi hárman együtt vagyunk, nem tudtam,hogy miért álmodtam ilyen hülyeséget.
-Akarsz beszélni róla?
-Nem. Inkább kimegyek inni ha nem baj, ti csak aludjatok, majd jövök. – Adtam Jungkooknak egy biztató puszit az arcára, Taehyungot pedig megöleltem, bár ezután az álom után egy kicsit furcsán éreztem magam a közelében.  

------- 

Nincs átolvasva, ha láttok helyesírási hibát kérlek szóljatok, hogy tudjam javítani.