Shameless Slytherin [Scorpius Malfoy AUFF]

tizennyolc

Egyszer majd megérted,

miért és miért nem, 

de mikor a létezés értelmetlen,

nem tudsz mit kezdeni a válaszokkal.

Egyszer majd az életemben szeretném elérni, hogy visszaszólhassak Scope-nak anélkül hogy elvörösödjek, félrenyeljek, elessek, nekimenjek egy falnak vagy leegyem magam. Csak azért vágyom minderre, mert minden alkalommal viccet csinálok magamból, ha incselkedni kezd velem. Nem tudom kezelni a helyzetet. Nem tudok nyugodt és kimért maradni, miközben tudom, hogy a számomra legkiismerhetetlenebb és egyben legkívánatosabb ember ennyire közel van hozzám, hogy szinte érzem a testéből áradó forróságot, és a szemem sarkából látom szemtelen félmosolyát. 

Félek. 

Nem akarom, hogy átverjen. Félek, hogy mindez csak egy beteg játék, mint amilyet Rose-zal is űzött. Én nem vagyok elég erős ehhez. 

Elfordulok tőle, miközben alig észrevehetően összehúzom magam, megfeszítem izmaim. Hirtelen sebezhetőnek érzem magam, és fenyegetőnek érzem a pillanatokkal korábban játékosnak vélt mosolyát és pásztázó acélos, hideg szemeit. 

Ekkor már nem látom olyan szinesnek a szobát, mindinkább szürkés, fakó szinűnek. Megborzongat a méregzöld és fekete bútorzat variációja. Hát nem elképesztő mennyiben függ minden a pillanatnyi lelki állapotunktól? 

Kiráz a hideg, sőt fázni kezdek. Aztán a kézfeje külső oldalával óvatosan megsimogatja az arcom. A bőre nyugtató melegsége ellazít egy pillanatra, de amint eltűnik a szikra újra sötét gondolatok kúsznak az elmémbe. 

Félned kéne.  

Most akkor mi legyen? 

Rettegek.

-Már biztos mindenki keres.. nem is szabadna itt lennem, visszamegyek a hálókörletembe.. - motyogom zavarodottan miközben hirtelen, ámde gyorsan elillanó energiával megtelve felpattanok mellőle és az ajtó felé lépek. 

Ha tippelnem kéne, azt mondanám, hogy nem értett egyet a döntésemmel. 

-Folyton csak menekülnél. -morogja miközben megszorítja a csuklóm és felém lép, ezzel engem hátrálásra késztetve. Már határozottan kevésbé nyugodt mint pár perce. A ráncoktól sokkal idősebbnek tűnik.

Hátammal a falnak ütközök, de az arca akár a márvány: kemény és rideg.

-Talán félsz - jelenti megvető gúnnyal, és arca fintorba fordul. 

-Igen félek, hisz ismerlek. - válaszolom bátran - Mindig kegyetlen voltál velem.

-Sosem értetted. - Megrázza fejét, és elengedi a csuklóm. Kezét felemeli, közben pár ujjbegye végigsiklik a karomon.

-Miről beszélsz? - kérdezem felháborodva elcsukló hangon.

-Ne gondolkodj. - Mondja mélyen a szemembe nézve, majd határozottan megcsókol.