Gyógyulás és tervek

696 21 4
                                    


               Hyuuga Neji az unokahúga mellé lépett és gyengéden a vállára tette a kezét. Hinata a fiúkat nézte, fakó szemében könnyek remegtek. Látta a felismerést bennük és tudta, hogy a lány is ugyanarra gondol, amire ő. Nem szólt semmit, Hinata pedig hálás szemekkel nézett rá. Elmosolyodott, majd figyelte, ahogyan egyre többen gyűlnek köréjük.

Sakura letérdelt a két fiú mellé és átölelte mindkettejüket. Naruto hangosan hüppögött, vállai irányíthatatlanul remegtek.

Elképzelése sem volt mit érezhet.

Felnézett egy pillanatra az égre, miközben agyában a rég eltemetett emlékek pörögtek. Mennyire gyűlölte a világot. Mennyire gyűlölte, hogy kalitkában érezte magát.

Aztán jött Naruto. Kétbalkezes, idióta, kiszámíthatatlan és mégis ő volt az, aki ráébresztette, a saját életét csakis ő irányíthatja.

Persze idő kellett a változáshoz, de végül megértette, hogy amit tenni akar, és amit tennie kell, az annyira nem is különbözik egymástól.

Hinata túlságosan kedves volt. Erős volt a maga módján és hitte, hogy egy napon ő lesz a legerősebb Hyuuga lány, de amíg azt el nem éri, szüksége van a védelemre.

Ezúttal viszont nem azért akarta óvni, mert az volt a feladata, hanem azért, mert a lányt méltónak találta rá. Mert Hinata erős volt. A lelke sziklaszilárd volt, annak ellenére is, hogy hányszor megalázták, hányszor cserbenhagyták és annak ellenére is, hogy a saját apja nevezte őt gyengének, haszontalannak, kitartott.

Erre viszont a most a porban térdeplő, hangosan zokogó fiú tanította meg.

Ismerte Naruto megszállottságát az Uchiha fiúért, de nem hitte, hogy ez fordítva is így lenne. Sasuke viszont nem csak eltűrte, hanem el is fogadta és viszonozta a szőke ölelését. Egymásba kapaszkodásukból, ragaszkodásukból, nem volt nehéz következtetésre jutnia.

Örült volna, ha tudja, hogy mikor jött haza a fiú, de a válaszok várhattak. Most csak jó volt nézni őket, örülni annak, hogy életben maradtak mindannyian. Boldog volt, hogy Narutonak végül sikerült elismerést váltania ki mindenkiből.

Az álma, amiről valamikor még azt mondta bolond gyermeki ábrándozás, most élesen körvonalazódni látszott, és remélte, ott lesz majd azon a napon, mikor a szőke fejére teszik a kalapot.


             Kiba nem igazán fogta fel mit is lát, mikor a törmelék tetejére ugrott Akamaruval. Naruto úgy bőgött, mint egy lány. Meg állt Hinata mellett és figyelte a szőkét miközben az egy furcsán ismerős fekete hajú fiú vállán sírt. Sakura mindkettejüket ölelte...

Az ott...

Sasuke?

Majdnem elkiáltotta magát, de Neji és Hinata úgy nézték, mintha tudnának valamit, így nem szólt semmit. Nem viselkedhet, úgy mintha semmiről sem tudna.

Miért sir Naruto?

Bökte a csőrét, hogy a fiú egyedül győzte le az ellenséget, de azért ő is kivette a részét benne, az anyja sem szólhat semmit.

Hirtelen eszébe jutott az a rengeteg verseny, amiben legyőzte a fiút és elpirult mikor ráébredt, féltékeny a srácra.

Egy lúzer volt. Egy balfácán, aki a saját lábába is képes volt elbotlani.

Mennyit nevetett rajta, mikor állandóan a hülye „Hokage leszek!" szövegével jött és most...

Körbenézett a törmelékeken, amik egykor még épületek voltak, otthonok, és elszorult a torka.

Egy másik életWhere stories live. Discover now