Lány a Myoboku-hegyről

4.: Az első csata

"never stop fighting till the fight is done"

A Myoboku hegyen
Eljött a jóslatban szereplő harmadik nap kezdete. Zurui egyre és egyre izgatottabban várta az idegent, aki elviszi őt innen. A reggeli edzése tartott, ahol olyan erősen ütötte az egyik fát, hogy az menten elrepült. Nagyon sokat fejlődött az évek során. Talán az egyik legerősebb kunoichi lehetett ő, habár nem a shinobik világában élt.
Az egész nap eltelte közben figyelte, találkozik e emberrel a sok béka körül, de este felé sem látott senkit. Talán nem is igaz a jóslat... - gondolta szomorúan.

Éjjel tizenegy is lehetett talán, már minden béka a mesterek almát aludta. Zurui azonban nem tudott álomba szenderülni. Forgolódott, sehogy nem volt neki kényelmes. Tudta úgysem fog elaludni, hiszen ma van a nagy nap, vagy legalábbis egy óra még van belőle.
Pár perc múlva egy hatalmas robbanásra lett figyelmes, amely a közelben történt.
- Mi a fene..? - kérdezte magától kissé ijedten.
Az összes béka felriadt erre és már indultak is felderíteni. Zurui felöltözött, minden holmiát, amit fontosnak tartott eltett, majd kifutott a házból. Úgy vélte, ez az egész csak miatta történhetett. Rohanás közben egy újabb hatalmas robbanásra lett figyelmes. Szörnyen megijedt. Biztos volt benne, hogy érte jönnek. Amikor a robbantás közepébe ért, két alakot vélt felfedezni. Gyorsan egy nagy növény mögé bújt, és úgy szemlélte a külsejüket. Két férfi volt, magasak. Az egyiknek narancssárga haja volt, testét pedig rengeteg nagyobbacska fémrúd díszítette. A másik pedig egy szőke copfos fiatalember volt, aki egy hatalmas repülő madáron ült. Zurui nem ismerte őket, nem látta egyikőjüket sem még, amikor a másik világban élt. Kíváncsian hallgatta ki a beszélgetésüket.
- Deidara, menj a békák elé, akik erre fele jönnek, ha kell fel is robbanthatod őket! Én pedig megkeresem a lányt.
Zurui szeme kíváncsiságot mutatott. Tudta, tudta hogy érte jöttek ezek az idegenek. Boldog volt, mert egyáltalán nem tűntek gonosznak a szemében. De azt viszont nem engedhette, hogy a mestereit legyőzzék, vagy akár meg is öljék. Így hát észrevétlenül a szőke fiú, immáron, Deidara után rohant.

Naruto és Jiraya is hallották a robbanást. Fejvesztve futottak mindketten annak irányába. Ahogy odaértek, rengeteg halott békát láttak.
- Mégis mi a fene történt itt? - Jiraya szörnyen nagy haragra gerjedt ezek láttán, majd Narutoval az oldalán elindult a sok békát összeszedni.
Ám ekkor egy idegen került eléjük, és egy hatalmas üvöltés kíséretében, olyan messzire taszította őket, amerre még a szem sem lát el. Majd ezzel a lendülettel újra magához vonzotta Jirayat és Narutot.
- Hol van a lány? - kérdezte Pein idegességében.
- Nem tudom. - mondta Jiraya halkan. Felismerte ezt a fiút. Yahiko volt az, akit még a harmadik shinobi háború után tanított addig, amíg elég erőssé nem vált ahhoz, hogy vigyázzon magára.
- De ha tudnánk, se mondanánk meg! - jött dühbe Naruto majd próbálta kiszabadítani magát a jutsuból. Ezzel csak azt érte el, hogy Pein ismét eltaszította, de ez esetben nem húzta vissza, hanem egy sziklának csapta neki.
Naruto kimászott az üregből, ami a becsapódástól keletkezett, majd próbált visszafutni mesteréhez, de elég nehezen tudott lábra állni.
- Francba! - kiáltotta, majd lassan kezdte vonszolni magát a hatalmas levelek között.

Deidara talán már az utolsó kis béka harcost próbálta elkergetni, amikor meglátta hogy egy lány, eléugrott és támadást indított ellene. Ezt meglátva egy hatalmasat nevetett a lány tapasztalatlan harci megjelenésén.
- Ezt nevezem bátorságnak! De legközelebb ne intézd el, hogy ilyen könnyű dolgom legyen, hm. - mondta gúnyosan.
Zurui megijedt e szavak hallatán. De nem tört meg, tudta, hogy erős, tudta, szembe tud szállni vele. Elővett kettő darab kunait, majd a víz természetű csakraját az egyikbe vezette, a tűz természetűt pedig a másikba.
Bizony ám, Zurui két természeti elemet is tud használni, ami valójában abban különleges, hogy két ellentétes elem. A jobb kezében víz elem tud formálódni, a balban pedig tűz. Ez az ő különleges képessége, amit itt a szigeten sajátított el. Viszont hátránya is van ennek, hiszen, ha a két elem összeér, akkor minden ereje kialszik, és elpárolog egy jó nagy adag csakra.
Tudta, hogy a sennin módot használni semmi képpen nincs lehetősége, ezért ezzel az erejével küzd.
- Nem hátrálok meg, és semmiképp nem lesz könnyű dolgod! - vágta vissza Zurui, majd a mondanivalója után, eldobta a két kunait, melyek közül a tűz elemmel bevonnt egy kisebb szakadást tudott okozni támadója köpenyén.
- Na most aztán megismered az igazi művészetet! - üvöltötte a szőke, majd egy hatalmas nevetésben tört ki újra.

Jiraya továbbra is a jutsu szorításában szenvedett, mégis inkább meglepődött volt, mintsem a fájdalomra figyelt.
- Yahiko, te vagy az? - kérdezte.
- Nem Yahiko vagyok, hanem Pein, Jiraya Sensei! - mondta a fogvatartója. - Sosem gondoltam volna, hogy itt találkozunk.
- Mégis mit keresel itt?
- Az nem tartozik sem rád, sem senkire. - mondta teljesen nyugodt hangon.
Jiraya nem tudta mihez kezdjen, sok ideje nem volt a gondolkodásra, Pein könnyen kiszakította belőle.
- És most meg fogsz halni, ha az utamban állsz, Sensei!
Azzal megfogta újra Jirayat és a földhöz csapkodta taszító és vonzó jutsujával. Jiraya fel sem tudott állni, mikor végre abbahagyta Pein a földhöz verését. Vért köpött fájdalmában, de még így is tudott támadni. Kezével egy hatalmas Rasengant formált, majd Pein irányába dobta, aki ezt el akarta taszítani, de nem sikerült neki. Úgyhogy egy laza mozdulattal fogta és eltüntette a hatalmas gömböt. Majd bosszúból újra megtámadta Jirayat, és pár hosszú fémrudat helyezett a hátába, amitől moccanni sem tudott.