Jogos kérelem. |Jikook VAMPIREFF|BEFEJEZETT

Huszonhetedik vér.

Amikor oda értünk a rétre, borzalmas látvány tárult elém. A koporsó ketté hasadva hevert egy homok kupacban, a legjobb barátom pedig a földön hevert. Szomorúan néztem a nem lélegző fiúra, aki csak behunyt szemekkel feküdt a földön. Ami a legrosszabb, ha úgy vesszük én öltem meg. Amikor belé szúrtam a fogaimat, azzal én végeztem vele. 

-Csak meg kell várni az éjszakát, és minden bizonnyal működni fog. -Bólogatott Nam, mire erőtlenül roskadtam a földre, és várakozni kezdtem. -Ez egy hold kő, és csak is teliholdas éjszakán működik. Mintha csak a természet is közrejátszana...Hisz ma telihold lesz. 

Sok idő telt el várakozással, mire a messzebb lévő erdőből, halk léptek zaja hallatszott. Majd megjelent az egyik fa mögül Wang. 

-Hát ő meg mit keres itt? -Kérdeztem, mire Junkook válaszolt. 

-Kell egy farkas vére ahhoz, hogy sikerüljön a feltámasztás. 

Idő közben közelebb ért Wang, majd ahogy látszott rajta, őt is megrázta a látvány. Minden bizonyára, ha nem lett volna a barátom, nem érdekelne egy holt test. De őt szörnyű így látni...Holtan. Minél többet kellett várni, annál inkább kerített magába a félelem, hogy ne talán nem fog sikerülni, és most pedig nagyon hiszek benne. Csalódott és nagyon szomorú leszek ha elhalni látszik majd ez a kicsi remény is. A holdtölte már majdnem felénk ért, de még volt pár perc hátra. Nyugtalan voltam. Még Jimin közelsége sem nyugtatott meg. Korom sötét volt a réten, csak a hold adta a szürkés világítást. A tücskök hangosan játszottak, a szél hátborzongató nótát fújt a távoli fenyők lombjain. Namjoon felnézett az égre, majd összecsapta a tenyerét. 

-Kezdődhet a menet. -Mondta izgatottan, majd letette a követ a fűbe. Nem szoktam megrémülni semmitől, de ez a bizonyos várakozás a sötétben egy hulla mellett, nem nekem való móka. 

Megfogta Wang kezét, majd épp egy hegyes kis pengét emelt volna a bőréhez, amikor a srác kihúzta a karját a szorításából. kezét szájához emelte, majd saját magába harapva csepegtette a vérét a kőbe. Nem történt semmi. Jó ideig néztem reménykedve a kis fekete követ, de továbbra sem volt semmi jel. Éppen fordítottam volna hátat morogva, amikor a kis kő megrepedt, és valami kék színű apró foszlányok kezdtek a fekete égbolt felé szállni. Elképedve figyeltem a nem mindennapi látványt, ahogy egyesül a holddal, a tekintetem Hoseokra szaladt, de nem adott élet jelet magáról. Lassan véget kezdett érni a kő villódzása, majd lassan kihunyt és csak egy repedt kő maradt utána. Lassan sétáltam oda a fekvő sráchoz, majd magamhoz húztam őt. 

-Na mi lesz? -Kezdtem el várni, de lassan már az agyamra ment. -Kelj már fel! -Kezdtem el rázogatni erősen. -Kérlek! kelj fel! 

-Junkook, elég lesz. Sajnos nem értünk vele semmit, menjünk. -Fogta meg a vállam Namjoon, és húzni kezdett róla. 

-Nem megyek sehová. Csak akkor, ha végre felkel. -Szöktek könnyek a szemembe. -Nem a semmiért jöttem ide, hanem a legjobb barátomért. 

-Tudom, de lásd be hogy lehetetlen. Megtettünk mindent, ennél többet nem tudunk. Nyugodj le, és inkább menjünk. 

-Nem! itt akarom maradni... -Csendesültem el a végére. Kezdtem lehiggadni, és hideg fejjel gondolkodni. Tényleg megtettünk mindent, ennyire futotta. Ez nem egy tündérmese, amiben vissza lehet hozni a holtakat. Ez örökké így fog maradni, nekem pedig tovább kell éljek. Azzal leraktam az ölemből majd szépen elhelyeztem a földön. Elsimítottam az arcán egy kósza hajszálat, majd fel akartam állni, amikor halk lélegzet vétel ütötte meg a fülemet. 

-Te kis rohadék...Itt akarsz hagyni? -Morogta erőtlenül Hoseok, mire hatalmas mosoly ült ki az arcomra, szinte nyüszítve nevettem fel a boldogságtól. Azonnal vissza ültem mellé, majd szorongatni kezdtem a kezét. 

-Nem, nem akartalak itt hagyni, most már itt vagyok. Úgy hiányoztál. -Zokogtam fel, majd az ölébe borultam. A többiek mosolyogva lélegeztek fel, majd ők is leültek mellénk. 

-Te is hiányoztál haver. Ahol voltam, hiányoztál onnan. -Mosolyodott el, majd karjai közé font. 

-Hála istennek, hogy sikerült. -Tette a szívére a kezét Jimin. -Mindenki szomorú volt. 

-Ez kedves. -Vigyorodott el. -Haza akarok menni. 

-Jó! menjünk. -Segítettem fel állni neki, majd a karját a nyakamba helyeztem. 

Az út elég hosszú volt, de boldogan tettem meg. Nem akartam hinni a szememnek, hogy a legjobb barátom sétál velem. Most már minden perc sokkal fontosabb lesz vele, mint azelőtt. Igen is minden pillanatot ki fogok élvezni vele, nem fogom veszni hagyni a dolgokat. Beléptünk a házba, majd leültettem a kanapéra. 

-Asszem elmegyek lemosdani. -Mondta, mire mosolyogva bólintottam. 

-Menj, menj csak. 

Mosolyogva huppantam le a székbe, majd a srácokra néztem. 

-Mindenkinek külön köszönet azért amit tett. Namjoon, köszönöm hogy ilyen okos vagy, és rájöttél erre. Junkook te erős vagy köszönöm hogy segítettél. Wang, a te véred nélkül sem jöhetett volna össze. -Jimin részénél felálltam, majd adtam neki egy csókot. -Nélküled pedig én nem is lennék. 

-Jaj, te. -Csapott vállon mosolyogva. 

Este, mindenki elment, csak Hoseokkal maradtam. Nem értettem mi baja lehet, hogy én szinte kicsattantok a boldogságtól, hogy újra velünk lehet, de ő inkább egyedül szeretett volna lenni, így a nappaliban hagytam őt. Inkább lefeküdtem, hogy ne is agyaljak ezen, de képtelenség lett volna most elaludni. Inkább úgy döntöttem, azért is zargatni fogom, és nem érdekel ha nem kívánja most a társaságomat. Én igenis szeretném az övét, és azt is szeretném tudni, hogy mi nyomja a szívét. 

-Nem tudtam aludni. -Huppantam le mellé a kanapéra. Annyira megijedt, hogy majdnem leborult mellőlem. Pedig azt hittem, hallani fogja, ha közeledem. 

-Én sem. -Mondta, mire elhúztam a számat. Ez az ember, aki most mellettem ül, nem is Hoseok. 

-Haver, szeretném tudni hogy mi a baj. Amióta végre visszakaptunk, teljesen kifordultál magadból. Hallani szeretném az igazat. -Tágra nyílt szemekkel nézett rám, mint aki meg van ijedve. Hallottam, hogy levegővétele gyorsul, tényleg minden arra hagyott következtetni, hogy fél. 

-Azt hiszem...Meg fogok bolondulni. -Temette az arcát a tenyerébe. -Egyáltalán nem örülök hogy visszahoztatok! 

-Hm? -Hajoltam közelebb, hogy levehessem az arcáról a kezét, és a szemébe nézhessek. 

-Ugye nem fogsz bolondnak nézni engem? -Nézett rám kétségbe esetten. -Ha most elmondok valamit. 

-Ugyan. -Legyintettem, majd minden figyelmemet rá szenteltem. Idegesen nyelt egyet, majd szólásra nyitotta száját. 

-Úgy éreztem, amikor visszahoztatok, mintha akkor haltam volna meg. -A hangja megremegett. -Létezik egy halál utáni világ. Ahol nem voltam farkas, csak egy szimpla fiú. Nem voltam egyedül. Egy olyan világban voltam, ahol mások is vannak, boldog voltam. 

-Hoseok...Az ember nem minden nap tér vissza a halálból. Csak nagyon stresszes vagy. Nincs semmiféle más világ, csak ez. És élsz! 

-Én ott voltam, és láttam! -Állt fel idegesen, majd gondolkodni kezdett. Sóhajtott, majd vissza ült a kanapéra. -Lehet igazad van. 

Borzasztó volt így látni. Teljesen kifordult magából, nagyon remélem, hogy majd rendbe fog jönni. Furcsa dolgokat mond, de mi van, ha az a hely, mégis létezik. 

Sziasztok! remélem tetszett a rész, és nem okoztam csalódást. Bocsánat a késésért, csak volt némi dolgom. A következő részig is PÁPÁ! :3