Gondolat |Levi × Eren - Befejezett|

13. Fejezet: Te és Én

Hétvége.
Levivel nem beszéltünk azóta, amióta apa elhordott mindennek este. 1 nap telt el, jelenleg pedig vasárnap késő délután van van. Szerencsére hétfőn nincs tanítás, mert a tanároknak továbbképzés lesz.
Levivel akarok lenni. Nagyon hiányzik, de tanul biztosan, s nem ér rá. Ha meglepném, lehet, hogy örülne neki. Fogtam egy táskát, melyet még tavaly használtam az iskolában. Beletettem pár cuccomat, ami kelhet a hétvégére, majd lesiettem földszintre. Apa még dolgozik, anya pedig a szobájukban van. Remek. A cipőmet a lábamra kaptam, majd halkan kinyitottam az ajtót, úgy, hogy anya még véletlenül se hallja azt meg. Sikeresen kijutottam a házból, majd Leviék felé vettem az irányt. 20 perce elteltével, már ott álltam a nagy, barna ajtó előtt. Félek, hogy hazafog küldeni, mivel sokat kell tanulnia, és nem ér rá jelenleg. Bátorságot merítettem magamban, majd becsöngettem a házba, ahol az általam szeretett fiú lakott. Másodperceket vártam, amikor az ajtó nyitódott végre. Lenéztem az apró termetű fiúra. Egy szürke melegítőt viselt, valamint egy fekete pólót.

- Szia - köszöntem neki halkan.

- Nem mondtad, hogy jössz - válaszolt köszönés helyett, majd felmagasodott, és egy puszit adott a számra.

Végre, ez hiányzott már. Viszonoztam a pusziját, azt az édes, és puha pusziját. Szó nélkül arrébb állt, így be betudtam menni a csodaszép házba.

- Tanulsz még? - kérdeztem tőle egyből.

- Még egy kicsit, de tarthatok szünetet - utalt arra, hogy most itt vagyok.

- Aludhatok itt?

Levi a hátamon lévő táskára pillantott, majd rám. Pillanatok alatt egy mosoly jelent meg az ajkain.

- Hiányoztál.

- Te is nekem - szóltam halkan, majd közelebb léptem hozzá, s szorosan megöleltem őt.

Ő viszonozta a szoros ölelésemet. Annyira pici, és annyira jó ölelni.

- Kaptál otthon valamit, amiért késtél? - kérdezem aggódva.

- Elmondtam az igazat.

- És mi volt?

- Apa undorodik tőlem és nem akarja meglátni, hogy előtte érintkezünk egymással...

- Bassza meg - szorított egyre jobban - Jól vagy?

Megrezzentem, de nem tudtam semmit se szólni. Nem lennék jól, apa szavaitól?

- Nem vagy undorító, sőt. Egy nagyszerű ember vagy. Ne higgy a szavainak - kezdte el simogatni a hátamat.

- Mikasaék hol vannak? - kérdeztem, hogy tereljem a témát.

- Rokonoknál. Majd hétfőn jönnek haza, vagy most hajnalban. Egyedül vagyok, és örülnék neki, ha maradnál - bújt egyre jobban a mellkasomba.

- Felmegyünk?

- Fel. Felvigyelek? - húzódott el tőlem, majd zöld szemembe nézett.

- Nem bírnál el. Jóval nehezebb vagyok nálad.

- Katonai iskolába jártam - vonta fel a szemöldökét - Komolyan lebecsülsz?

- Nem - nevettem el magam - De azért mégis én vagyok a nagyobb, kettőnk közül.

- Megmutatom én neked, Eren Jaeger, hogy igenis elbírlak - mormogta az orra alatt, majd kezeit a csípőmre vezette, onnan pedig a combomra - Ugorj.

Ahogy kérte, ugrottam egy picit. Ő hirtelen kapta el a combomat, majd szorított magához.
Lábaimmal gyorsan, és erősen öleltem körül a derekát, nyakánál pedig a karjaimat használtam, hogy megtartsam magam. Levi a combomnál tartott szorosan, viszont éreztem, hogy a lábai minimálisan remegnek.